Diktátorok kedvenc ételei
2014. május 7. 16:12
"Az igazi forradalmár piros paprikát eszik!" - mondogatta Mao Ce-tung kínai vezető, aki leginkább zsírban tocsogó disznót vagy halat szeretett látni az ebédlőasztalon. Az elalvás előtt süteményt majszoló Hitler a vajas pisztrángért rajongott, míg Napóleon csirkét kívánt a csaták előestéjén. A megbuktatott Szaddam Mars csokikkal igyekezett átvészelni a bujkálás nehéz időszakát, Castrónak pedig majdnem az életébe került egy csokis shake. De vajon miért kellett kimosni Rákosi gyomrát?
Korábban
Az édesszájú Führer
A Harmadik Birodalom vezetője állítólag szigorú vegetáriánus életmódot folytatott és tartózkodott a tömény szeszes italoktól is, ugyanakkor az édességeket nem vetette meg. Sőt a berghofi személyzetnek az volt a feladata, hogy lefekvés előtt egy ínycsiklandó tortaszeletet készítsen ki Hitler számára, aki azt akkor fogyasztotta el, mikor a rezidenciában tartózkodók már réges-rég aludtak. A mogyoróval és mazsolával megszórt almatorta a Führer mindennapi betevője volt, de Hitler a csokoládés sütit és a pogácsával felszolgált teát is szerette - utóbbit egyébiránt nymphenburgi porceláncsészéből szürcsölgette.
Egyes beszámolók szerint a Führer hét teáskanál cukrot tett a teájába, és még a borhoz is adott néhány grammot, ugyanis nélküle keserűnek találta. Vendégeit gyakran kínálta fagylalttal és cukorkákkal. Kedvenc szakácsa, Gerhardt Shtammer elmondása szerint gyakran sütött neki tortát is, amelyet időnként szvasztikával díszített. A Führer kedvenc ételei között megtalálhatjuk a májgombócot, a kaviárt, de a vajban sült pisztrángnak sem tudott ellenállni. Élete utolsó napjaiban annyira rettegett attól, hogy megmérgezik, hogy csak húslevesen és burgonyapürén élt.
Egy kutatás szerint Hitler vegetarianizmusa egyike a történelmi legendáknak. A Harmadik Birodalom ugyanis mesteri szinten gyakorolta a propagandát, felhasználva az akkori időben modernnek számító tömegmédiumokat is, mint például a rádió vagy a filmhíradó. Bár több forrás szól Hitler vegetarianizmusa mellett, az újabb kutatások szerint Hitlert csupán a propaganda állította be olyan aszketikus vezetőnek, aki tartózkodik a hústól, az alkoholtól és a dohányzástól is. Holott állítólag igencsak szerette a különféle sonkákat, a híres bajor Bratwurstot és a jófajta borokat is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap