Kiderült a harci elefántokkal vívott csata rejtélye

2014. január 15. 08:55

Genetikai elemzéssel sikerült az ókori raphiai csata egyik nagy talányát megoldani. A IV. Ptolemaiosz egyiptomi király és III. Antiokhosz szeleukida uralkodó között zajló ütközet leírásában foglaltak több mint száz éve élénken foglalkoztatják a természettudósokat.

Korábban

Miután i.e. 323-ban Babilonban III. Alexandrosz makedón uralkodó váratlanul elhunyt, a kellően meg nem szilárdított világbirodalma hamarosan darabjaira hullott. Kijelölt örökös híján megindult a harc hadvezérei, a diadokhoszok között a hatalmas örökségért: az Antigonidák hatalmát megalapozó Kasszandrosz Makedóniát és Görögország európai részét szerezte meg, Lüszimakhosz Kis-Ázsiát és Trákiát kapta, Szeleukosz Mezopotámiával és Szíriával gyarapodott, míg Ptolemaiosz Egyiptomban rendezkedett be, de több kisebb államalakulat is létrejött. A hatalmi harcoknak semmi nem állta az útját.

Ilyen körülmények között került sor i.e. 217 június 22-én a raphiai csatára, amelyet IV. Ptolemaiosz egyiptomi király és III. Antiokhosz szeleukida uralkodó vívott meg egymással. Polübiosz görög történetíró Történelem (Hisztoriai) című munkájában hetven évvel később leírja, hogy Ptolemaiosz 70 ezer gyalogost, 5 ezer lovast és 73 afrikai harci elefántot vonultatott fel, míg ellenfele 62 ezer gyalogost, 6 ezer lovast és 102 indiai elefántot küldött csatába, amit végül az egyiptomi király nyert meg.

Polübiosz elmeséli, hogy Ptolemaiosz néhány elefántja túl közel ment az ellenséghez, majd az állatok hátára erősített "toronyban" helyet foglaló harcosok egymásnak estek lándzsáikkal; az elefántok közben még jobban küzdöttek, homlokukat egymáshoz szorítva próbálták teljes erővel eltolni egymást. "Ptolemaiosz elefántjai azonban meghátráltak - ez volt ugyanis az afrikai elefánt szokása; képtelenek voltak elviselni ázsiai társaik szagát és - gondolom én - megrémültek, látva azok erejét és termetét, így végül megfutamodtak" - festi le a csatát a történetíró.

Polübiosz csataleírása azonban pontatlan volt. "Egészen a 19. századig az ókori leírásokat tényként kezelték a modern természettudósok, ezért is kapta az ázsiai elefánt az Elephas maximus nevet" - magyarázta Neal Benjamin illinoisi állatorvos. "Miután megkezdődött az európai nemzetek között a versenyfutás Afrikáért, egyre több fajt ismertek meg a tudósok, s világossá vált, hogy az afrikai elefántok nagyobbak ázsiai társaiknál. Ezen a ponton kezdődtek a találgatások, hogy miért kisebbek Polübiosz elbeszélésében az afrikai példányok. Paules Deraniyagala (Srí Lanka-i paleontológus, zoológus - a szerk.) azzal az elmélettel állt elő, hogy azok egy azóta kihalt alfajhoz tartoztak" - tette hozzá.

1948-ban Sir William Gowers brit neurológus úgy vélekedett, hogy Ptolemaiosz minden bizonnyal erdei elefántokkal harcolt, s ezt az elméletet azóta újra és újra elővették. Egészen mostanáig a fő kérdés megválaszolatlanul maradt: szavannai (Loxodonta africana) vagy afrikai erdei elefántot (Loxodonta cyclotis) küldött a mai Rafah (Gázai övezet) alá az egyiptomi uralkodó?

Ezt az Illinoisi Egyetem kutatóinak végre sikerült tisztázni. "Három különböző markert felhasználva sikerült megállapítanunk, hogy az eritreai elefántok valójában szavannai elefántok. DNS-ük nagyon hasonló a kelet-afrikai szavannák nagyobb testű elefántokéhoz, ám elenyésző a genetikai sokféleségük. Ez érthető, ugyanis a szavannai elefántok egy kicsi, elszigetelt populációjáról beszélünk" - fejtette ki Adam Brandt, a Journal of Heredity című lapban közölt tanulmány szerzője, hozzátéve, a markerek azt is megmutatták, hogy - rácáfolva a korábbi kutatások eredményeire - ezen eritreai elefántok nincsenek genetikai kapcsolatban az erdei vagy az ázsiai elefántokkal.