Elfelejtett ősi városok
2013. május 28. 12:47
Manapság nehéz elképzelni, hogyan válhat lakatlanná egy város, azonban a történelem viharai közt nem egy virágzó település lett eggyé a földdel. Ennek okai szerteágazóak lehetnek: háború, természeti katasztrófa, éghajlatváltozás, fontos kereskedelmi partner elvesztése, hogy csak néhányat említsünk. Azonban bármi is legyen az ok, ezen elfelejtett városok többségének leromlott falaiba a régészek végül csak belebotlottak. Ezekből válogattunk.
Korábban
Karthágó
A mai Tunézia tengerpartján található Karthágó városát a hagyomány szerint i. e. 814-ben alapították föníciai telepesek, s néhány évszázad alatt a Földközi-tengeri térség nyugati felének egyik legmeghatározóbb hatalmává nőtte ki magát az időközben a föníciai anyavárosoktól elszakadó pun kikötőváros. Mindezt elhelyezkedésének köszönhette, ugyanis a tengerbe benyúló afrikai föld, illetve Szicília szigete jelentősen elkeskenyíti ezen a részen a „Mediterrán-tengert”, így a vízi kereskedelem ellenőrzését megkönnyítette az élelmes afrikaiak számára. A város a terület feletti ellenőrzés miatt több háborúba is belekeveredett előbb Szürakuszaival, majd Rómával.
I. e. 218-ban Hannibal vezetésével hatalmas inváziós sereget indítottak a punok Itáliába, ami komolyan megrengette a még csak formálódó latin birodalmat. A háborúk végül mindig a rómaiak győzelmével végződtek, s az utolsó során, i. e. 146-ban az itáliai város serege teljesen elpusztította az afrikai települést, lerombolta épületeit, rabszolgasorba taszította lakóit, s a földdel tette egyenlővé Karthágót, amelyet egy minden alapot nélkülöző legenda szerint sóval is bevetettek. Később a rómaiak által újraalapított Karthágó a birodalom egyik legfontosabb és legnagyobb városává vált, s mindaddig jelentős szerepet töltött be a földközi-tengeri kereskedelemben, amíg a második, i. sz. 698-as arab hódítás során a muszlim seregek el nem pusztították a virágzó települést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap