Sérti az inuitokat a kanadai felfedező emlékműve

Az 1800-as évek végén a quebeci Joseph-Elzear Bernier kapitány arról próbálta meggyőzni a fiatal Kanada vezetőit, hogy szerezzék meg a politikai hatalmat az északi szigetek fölött. A brit kormány ugyanis formálisan már 1880-ban átadta a területet, de a kanadai kormány még nem ismerte fel ennek jelentőségét.

Bernier expedíciói végül hozzájárultak ahhoz, hogy Kanada több mint 750 ezer négyzetkilométernyi terület ura lett az Északi-sarkvidéken. És éppen ez az, amiért Jeanne Coude, a levisi történeti társaság munkatársa emlékművet szeretne állíttatni "a legnagyobb kanadai hajósnak". A bronzból és kőből tervezett, 300 ezer dollár költségű emlékmű a tervek szerint Levis kikötőjében kapna helyet, a Szent Lőrinc-folyó partján.

Bernier nem csupán teljes hatalmat követelt az északi területek fölött, de újra és újra felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a benne rejlő hatalmas lehetőségek miatt támogatni és óvni kell az Északi-sarkvidéket. "Bernier már akkor látta, milyen értékessé fog válni ez a terület. Ha angol lett volna, már rég emlékművet kapott volna" - mondja Coude. "Mindent megteszek, hogy méltó emlékművet állíthassunk neki. Ő volt az utolsó - utána már nem volt olyan föld, amit meg lehetett volna szerezni". A 20. század fordulóján végül Berniernek sikerült meggyőznie a kanadai kormányt a Baffin és Ellesmere szigetek megszerzésének fontosságáról, annál is inkább, mivel az Egyesült Államok és európai felfedezők is be akarták jelenteni igényüket ezekre a területekre.

Napjainkban Kanada állandó vitában áll Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Dániával és Norvégiával az Északi-sarkvidék néhány területe miatt, ugyanis sok ország nem ismeri el Kanada fennhatóságát az Északnyugati átjáró fölött. Az északi-sarki tengerek fenekén több milliárd dollárnyi olaj- és gázréteg fekszik. Az ENSZ tengerjogi egyezménye szerint minden ország a partjától számított 200 tengeri mérföld távolságig formálhat jogot a tengerfenékre. Ha azonban bizonyítani tudja, hogy a tengerfenék az ország szárazföldi lábazatának geológiai nyúlványa, akkor ez a távolság bővíthető.

Bernier 12 expedíciót szervezett az Északi-sarkra, ahol 1906 és 1925 között nyolc telet töltött. Egyik szigetről a másikra hajózott, néhányszor megtalálta elődei nyomait, és topográfiai megfigyeléseket végzett, hogy ezzel is alátámaszthassa Kanada igényét a területre. Meghonosította a kanadai igazságszolgáltatást, engedélyeket adott bálnavadászoknak, vadászoknak és halászoknak, valamint segített megszervezni a kanadai lovasrendőrséget (RCMP - Royal Canadian Mounted Police). Utazásai során kapcsolatba került a bennszülött inuitokkal, akiknek élelmiszert és különböző eszközöket szállított. Északon a mai napig nagy tiszteletnek örvend. "Mindig barátságosan bánt az emberekkel és támogatta a közösségeket. Mindenki tisztelte" - mondta Philippa Ootoowak, a nunavuti Pond Inlet Levéltár munkatársa.

"Az inuitok a mai napig nem felejtették el Kapitaikallakot. Még mindig emlékeznek rá" -mondta Nutaraq Cornelius, az inuitok vezetője Bernier inuit nevét használva. "Az emlékmű jó ötletnek tűnik, mert felhívná az emberek figyelmét a történelmükre. De egy déli ember emlékműve sértheti azoknak az embereknek az érzéseit, akik mindig is itt éltek. Csak mert valaki jött egy hajón... Az senkit sem érdekel, hogy mi sok-sok év óta itt élünk" - véli Ootoowak. Ootoowak szerint a kormány hozzáállása, hogy "meg kell mutatnunk, hogy itt élünk" azt mutatja, az inuitok egyáltalán nem fontosak a nagy játszmában.

Coude ellenben azt reméli, hogy az emlékmű, amelyet jövőre Quebec 400. éves évfordulójára avatnának fel, segíthet megőrizni Bernier emlékét. "Ha nem tesszük meg, ki fog rá emlékezni 100 év múlva?"