Hétvégi várkalauz: Egervár
2007. november 30. 14:00
A Zalaegerszeg és Vasvár közt fekvő mintegy ezerfős település és a tőle keletre futó vasútvonal közt már messziről láthatóan kiemelkedik az egervári várkastély tömbje.
Korábban
A minden bizonnyal a 13. századi országos várépítési láz során épült korai erősség pusztulása az 1300-as évek elejére tehető. A területet az interregnum idején hatalmába kerítő Kőszegiek ellen vonuló Károly Róbert hadai ostrommal tudták csak az uralkodói hatalmat érvényesíteni és a várat elfoglalni.
Egervári László halálát követően az 1520-as években a Kanizsaiak szerezték meg az uradalmat, majd a Kanizsai Orsolyával kötött házassága révén Nádasdy Tamás lett a környék ura. A nádorispán a castellumot testvérének Kristófnak adta tovább, aki az 1560-as években reneszánsz stílusú főúri rezidenciává építtette át, annak jellemző szabályosságával, stílusjegyeivel. A négy saroktornyos, minden oldalról zárt épületegyüttest palánkvár vette körül, amelyben gyalogos és lovas katonák állomásoztak.
|
Archív fotón |
Azért, hogy mentesüljön a feleslegessé vált véghelyek lerombolására adott uralkodói parancs alól, 1712-ben Széchenyi Zsigmond elbonttatta az északi szárnyat, és az így U alakúvá vált épületegyüttest várkastéllyá alakíttatta át. A 18-19. század fordulójától kezdődően azonban a kastély pusztulásnak indult, ezt a folyamatot a mocsár lecsapolása és az ebből eredő talajsüllyedés is elősegítette.
Megközelítés
Egervár műholdképen
Látogasson Egervárra!
Web: www.civertan.hu
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24
- Egy középkori katonai sziget története elevenedik meg a Jangce közepén 06:37
- Négyezer éves mezopotámiai ostrom nyomait tárták fel Irakban tegnap
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten tegnap
- Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban tegnap














