2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sarkkutató expedíció fedezte fel Budapestet

2007. november 9. 15:00

Magyarországtól több ezer kilométerre, valahol az Északi sarkvidéken létezik egy másik Budapest: a Budapest-fok a Ferenc József-föld egyik szigetén található. A szigetcsoportot 1873-ban véletlenül fedezte fel az Osztrák-Magyar Monarchia északi-sarki expedíciója - tudhatjuk meg a Múlt-kor második évfolyamának kilencedik adásából.

Budapesttől több ezer kilométerre, az Északi-sarkvidéken létezik egy másik Budapest: a Budapest-fok, mely a Ferenc József föld egyik szigetén található. A monarchia uralkodójáról elnevezett szigetcsoportot az 1872-ben Brémából indult Osztrák-Magyar Északisarki expedíció fedezte fel. Terveik szerint az évszázadok óta keresett Északkeleti-átjárót keresték, a sors azonban közbeszólt, a jég fogságában sodródtak észak felé, ahol aztán addig ismeretlen földre bukkantak.



A monarchia tengerészete már korábban is indított tudományos expedíciókat, tisztjei tapasztaltak voltak, maga Payer és Weyprecht az 1871-es előexpedícióban is részt vett. A Tegetthoff hajóval vágtak neki az eredetileg is több évre tervezett útnak. Norvégiában csatlakozott hozzájuk Carlsen rozmárvadász. Az expedíció egyetlen magyar résztvevője Kepes Gyula hajóorvos volt, aki véleményével döntően befolyásolta, hogy a két éves fogság után, 1874. május 20-án megkezdjék a visszavonulást. Mikor innen tovább indultak, már úton volt hazafelé Kepes doktor levele, melyet a Vasárnapi Újságnak írt.

A Novaja Zemlyán még találkoztak az egyik támogató, Johann Wilczek csapatával, innen augusztusban továbbindultak északnak. A fiatal magyar orvos által összeállított élelem kitartott, Kepesnek azonban sokféle veszélyre oda kellett figyelnie. Lelkiismeretes orvosi munkájával, humorával és személyiségével is próbálta tartani az erőt a legénységben.

Kepes András elmondása szerint "a tokaji bor, azt az egyik szponzor ajánlotta föl, egy pár ládát belőle, és ő, minthogy a korát meglehetősen megelőzve, orvosként a páciensei pszichológiai, pszichikai állapotával is foglalkozott. Tehát ő nagyon figyelte, hogy ki az, aki kezd megzakkanni és annak mindig szervírozott egy kis tokajit, ha úgy alakult".

Az expedíció, melyet magyar arisztokraták is támogattak, közel egy évig sodródott, a tudomány számára addig ismeretlen világ felé. Hogy ez mennyire így volt, azt mutatja az ELTE Térképtudományi Intézetének egyik legrégibb földgömbje, amelyen a Spitzbergák az utolsó jelölt szigetvilág.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár