Emléktáblát kaphat a lángszóró atyja
2007. augusztus 22. 11:30
Idén hetven éve, hogy gyanús körülmények között meghalt, a mérnökök az egyik legnagyobb magyar feltalálónak tartják, ám szülővárosában, Makón nem őrzi emlékét tábla - olvashatjuk a Délmagyarországban.
Korábban
Szakáts Gábort, több száz hadi és békés szabadalom, újítás atyját ugyanis 1920-ban háborús bűnössé nyilvánították közismert találmánya, a lángszóró miatt.
Idén hetven éve, hogy gyanús körülmények között meghalt, a mérnökök az egyik legnagyobb magyar feltalálónak tartják, ám szülővárosában, Makón nem őrzi emlékét tábla. Szakáts Gábort, több száz hadi és békés szabadalom, újítás atyját ugyanis 1920-ban háborús bűnössé nyilvánították közismert találmánya, a lángszóró miatt. Most, a debreceni Wass Albert-vita után talán Szakáts életműve is mérlegre kerül. A feltaláló élettörténetétől a hollywoodi forgatókönyvírók is `beájulnának`.
`Ne higgye, hogy csak gyilkoló fegyverek feltalálásával foglalkozom. Mellékesen ez is érdekel, de tulajdonképpen praktikus gazdasági gépek konstruálása a kenyerem. Fő tevékenységem inkább közgazdasági, néhány érdemem is van ezen a téren, ezért kaptam a méltóságos címet` - nyilatkozta 1930. december 25-én a Pesti Naplóban Szakáts Gábor (1893-1937).
További részletek a lapban
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Újabb mamutlelet Alsó-Ausztriában tegnap
- Az özvegy feltaláló, akinek a mosogatógépet köszönhetjük tegnap
- 1300 éves kutat találtak a kuvaiti Failaka-szigeten tegnap
- Az újonnan nyilvánosságra hozott J. F. Kennedy-akták tegnap
- Ritka viking kori karkötőt fedeztek fel Ölandon tegnap
- Agartha földalatti királyságának lenyűgöző legendája tegnap
- A titokzatos Flagstones régebbi, mint Stonehenge tegnap
- Hazatérhet a 150 éve meggyilkolt tasmán őslakos maradványa tegnap