Kigyóval díszített bárd volt a trák királyok szimbóluma
2007. június 13. 17:00
A bolgár régészek a legrégibb uralkodói jelvényt találták meg az országban, amely az i.e. 9-8 század fordulójáról, a trák királyság születésének hajnaláról származik.
Korábban
Ekkor bukkantak rá a temetkezési hely bejáratára karcolt, állatalakokból és geometriai mintákból összefonódó díszre, amelynek legérdekesebb eleme a trák társadalom hatalmi szimbólumának, a kettős bárdnak a felfedezése volt. A rajzon a labrisz mellett kígyók is szerepeltek, amely szintén királyi szimbólum lehetett.
A kettős bárd később az Odrisz törzs királyi szimbóluma volt, amely az i.e. első évezred második felének legerősebb állami szervezetét hozta létre a térségben - állítják a régészek. A három évszázaddal korábban is alkalmazott szimbólum arra utal, hogy az államhatalom megszervezése valószínűleg már itt megkezdődhetett.
Két évvel ezelőtt a régészek hasonló, ám jóval későbbi uralkodói szimbólumot találtak egy közeli dolment bejáratán, így a szakértők szerint nem kétséges, hogy mindkét sír uralkodók és papok sírja lehetett, akik a 9. század végén és a 8. század elején élhettek.
Nem ez az első nagyszabású felfedezés: a bolgár régészet - politikai felhangokat sem mellőző - eredményei az elmúlt években szinte elárasztották a nemzetközi tudományos sajtót, és a szakemberek szerint a trákok sok mindenben megelőzték a görögöket. Olvasson az utóbbi idők legnagyobb trák szenzációiról!
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben tegnap
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár tegnap














