Dzsingisz kán öröksége a Nemzeti Múzeumban

Dzsingisz, a világhódító

A mongol világbirodalom megalapítója 1162-ben Temüdzsin néven látta meg a napvilágot. A Mongolok titkos története szerint a gyermek Temüdzsinről, egy tatár fogolyról kapta a nevét, akit apja, Jiszügej éppen a fiú születésekor hozott a családi jurtába. A mondák arról is beszámolnak, hogy a kis Temüdzsin születésekor jobb kezében a bokacsont méretű alvadt vércsomót szorongatott. Ez a sámánok jövendölése értelmében a nagyra hivatottság jele volt. Mongólia területét ekkor a najman, ojrát, merkit, mongol, kereit és tatár törzsek lakták, akik állandóan harcban álltak egymással.

Ögödej portréja is látható a kiállításon

Igaz, hogy a 12. században már kimutatható, hogy a törzseket választott uralkodó fogta laza egységbe, de ez nem jelentett szilárd államszervezetet. A mongolok bordzsigin törzsének kijat nemzetségéből származó Temüdzsin nagysága abban mutatkozott meg, hogy véget tudott vetni a belső-ázsiai népek megosztottságának. A hatalom megszerzése több lépcsőben történt. 1190-ben az ambiciózus fiatalembert az őt támogató mongol nemzetségek kánjukká kiáltották ki. Ezután fegyveresen hódoltatta meg az ellenséges törzseket. Az 1206-ban megtartott nagygyűlés (kuriltáj) az összes mongolok kánjává választotta. Ettől az időtől használta az ismeretlen eredetű Dzsingisz nevet.

A mongol birodalom két évtized alatt világhatalommá nőtte ki magát. A siker titkát a mongolok szervezettsége jelentette, amelyről a kortárs források is hírt adnak. Dzsingisz a régi nomád birodalmakhoz hasonlóan a lakosságot a tízes számrendszeren alapuló katonai szervezetbe sorolta. A legmagasabb egységek, a tízezer főt kitevő tümenek élére, leghűségesebb embereit állította. Ők irányították az ezredek vezetőit, a századok és tizedek közvetlen parancsnokait. Dzsingisz megfelelő testőrgárdáról is gondoskodott, a tagok jelentős privilégiumokat kaptak. A harcosok rendkívül jól bántak íjaikkal, minden más népnél messzebbre tudtak nyilazni. Nem toleráltak semmiféle ellenállást, vérfürdő járt azoknak, akik ezt megpróbálták. Az elfoglalt országok királyait, fejedelmeit haladék nélkül megölték, a katonákat pedig csapataikba sorozták.

A nomád birodalmak lételemét a hódítás jelentette, és ez nem volt másként a mongolok esetében sem. 1207-ben Dzsingisz kán legidősebb fia, Dzsocsi még néhány mongol törzset igázott le, de a következő évek már a civilizált államok elleni hadjáratok jegyében teltek. 1211-tól többször Kína ellen fordultak, a 1215-ben Pekinget is el tudták foglalni. Nyugati irányban az ujgurok, a karakitajok és a karlukok hódoltatása révén a mai Kelet-Turkesztán jelentős része lett a mongoloké. Tovább haladva az élénk kereskedelmet folytató Hvárezmmel kerültek szembe. Az Aral-tótól délre elterülő muszlim birodalom sem tudta megállítani a mongolok terjeszkedését. Dzsingisz kán kiterjesztette uralmát Iránra, seregei Indiába is betörtek. 1223-ban a Kalka folyó mentén a kijevi-orosz-kun haderő szenvedett súlyos vereséget. A mongolok ekkor még kivonultak az orosz fejedelemségek területéről.

Dzsingisz kán a mongol birodalom belső szervezettségét is szem előtt tartotta. Még az 1206-os nagygyűlésen törvénykönyvet (Dzsaszag) vezettek be, amelyre a katonai szellem rányomta a bélyegét. Szigorúan megtiltotta, hogy a századokba osztott családok elhagyják egységüket. Bíróságokat hoztak létre, amelyek minden fegyelmi vétséget megtoroltak. Halálbüntetéssel sújtották az emberölést, a tolvajlást, a házasságtörést és a feljebbvalók parancsának megtagadását.

Dzsingisz kán 1227 augusztusában hunyt el, birodalma a Kínai-tengertől Európa határáig terjedt. A trónutódlás nem okozott problémát, mivel még életében felosztotta országait fiai között. A legnyugatibb területet Dzsocsinak szánta, aki azonban néhány hónappal apja halála előtt távozott az élők sorából. Így az utód Dzsingisz unokája, a magyar történelemből ismert Batu kán lett.

1. Világjáró tárlat magyar különlegességgel
2. Dzsingisz-reneszánsz Európában
3. Dzsingisz, a világhódító