Ókori hérosz lett az évszak műtárgya
2007. április 5. 09:30
Egy lovas félistent ábrázoló, több mint kétezer éves márvány dombormű látható keddtől az évszak műtárgyaként a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Korábban
Ez az ábrázolási mód keleti kultúrákból átvett minták nyomán a klasszikus Athénban alakult ki, majd a hellén világ egyik legnépszerűbb domborműtípusa lett.
A görög vallás megkülönböztető sajátossága, hogy a halhatatlan istenek és az "egy napig élő" emberek mellett úgynevezett héroszokat is ismert. Ők a görög mondavilág félistenként tisztelt hősei, akiket halandó voltuk az emberekhez, rendkívüli tetteik pedig az istenekhez tesznek hasonlatossá.
A hellenisztikus korban a fogalmat azonban jóval szélesebb körben használták. Ekkor már a hérosz szó olyan holtakat is jelölhetett, akiknek emlékére szeretteik kultuszt alapítottak, de jelenthette egyszerűen azt is: "megboldogult".
A lovas hérosz képéhez önálló jelentésárnyalat is kapcsolódott. Az ilyen sírköveket ugyanis a hellenisztikus korban szinte kizárólag fiatalon meghalt kisfiúk, ifjak sírjára állították, s ezt többnyire felirat jelezte. A Szépművészeti Múzeumban kiállított domborművön egy magányos lovas alakjában ábrázolt halott ifjú és az itt maradottakat jelző, idősebb arcú köpenyes férfialak látható.
A múzeum antik gyűjteménye hagyományteremtő szándékkal 2003 telén indította útjára "Az évszak műtárgya" kamarakiállítás-sorozatot, amelynek célja, hogy rendszeresen a közönség elé tárja a gyűjteményben folyó munka eredményeit.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt 13:41
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum 12:09
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
















