Ópiumfüggő romantikus a Faust első fordítója

Egy új kutatás szerint az angol romantika fenegyereke, az ópiumfüggő Samuel Taylor Coleridge készítette Goethe Faust című művének angol változatát.

Ópiumködbe burkolózó Faust-fordítás

2007 szeptemberében az angol irodalomkritikus és költő, Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) fordításában jelenik meg angolul az Oxford University Press kiadásában Goethe Faust című műve. 1814-ben ugyanis a csapongó, hírhedten megbízhatatlan Coleridge még kiadóját is meglepte azzal, hogy semmit sem készített el Goethe Faust című művének németről angolra történő fordításából, amelyért már 100 font előleget is megkapott.

McKusick és a Faust

Mint ismert, a Kubla kán és a Rege a vén tengerészről a korban már jól ismert szerzője ópium hatása alatt dolgozott, s házassági problémái és kreativitásába vettet hitének megrendülése miatt félre kellett tennie a Goethe-fordítást, amelyet 1834-ben bekövetkezett halála után el is felejtették. 200 évvel később azonban James McKusick, a Montanai Egyetem kutatója azzal állt elő, hogy rátalált a költő 1821-ben befejezett fordítására, amelyen Coleridge - vélhetőleg zavaros pénzügyi helyzete miatt - nem tűntette fel nevét.

A témával 36 éve foglalkozó McKusick szerint Coleridge feltehetőleg azért nem írta alá művét, mert a fordításra egy másik kiadótól is előleget kapott, és a megbízást nem teljesítette. A megtalált fordítás viszont feltétlenül értékes, mivel sok javítást és átalakítást tartalmaz, ami segítheti a költő alkotó munkásságának megértését. A kutató szerint Coleridge eredetileg 1814-ben barátjával, John Murray londoni kiadóval szerződött a Faust fordításának elkészítésére, akitől 100 font előleget kapott, de soha nem készítette el a fordítást. Hat évvel később a Faustot illusztráló metszetek is megérkeztek Németországból Angliába, ahol Thomas Boosey, Murray konkurense, olyan írót keresett, aki a képekhez meg tudná írni a szöveget.

Coleridge

Így esett a választása Coleridge-ra. A költő elfogadta a feladatot, de tudta, hogy nem írhatja a nevét a mű alá a korábbi megbízás miatt. "Nincs meg Coleridge válasza. De körülbelül ezt mondhatta: igen, gyorsan meg tudom csinálni a fordítást, hisz már majdnem kész van, ha fizet érte, de meg kell ígérnie, hogy soha nem tünteti fel a nevemet fordítóként. Ennek soha nem szabad kitudódnia. Különben Murray behajtja rajtam a 100 font előleget, és számon kéri a nem teljesített szerződést"- legalábbis így rekonstruálta a történteket McKusick. Elképzelhető ugyanakkor, hogy Coleridge nem is akarta nevét adni a Faust fordításához annak vitatott tartalma miatt. Boosey 1821-ben "Névtelen" aláírással végül valóban kiadta a művet, sőt 1824-ben egy második kiadást is megért. Később a fordítást George Soane művének tulajdonították, noha Coleridge szerzőségére maga Goethe is utalt egyik levelében.

Coleridge befejezetlennek hitt fordításáról először a Pulitzer-díjas Paul Zall, McKusick mentora rántotta le a leplet. A Coleridge-bibliográfia összeállítása közben ugyanis rábukkant a Boosey által kiadott fordításra és a szöveg stílusjegyei alapján megbizonyosodhatott Coleridge szerzőségéről. Két évtizeden át azonban ismeretlen Coleridge-műként azonosította a felfedezést. 1989-ben a következővel adta át a kéziratot McKusick-nak: "Ez az örökségem. Coleridge Faust-fordítása. Jó munkát és sok szerencsét!"

Ahol a Faust-fordítás született

McKusick pedig a Coleridge-re jellemző kulcsszavak és stiláris elemek alapján szövegelemzést hajtott végre és rájött, hogy "az 1821-es Faust-fordítás készítője valóban Coleridge". McKusick szerint "Goethe Faustja minden nyelven a korszak legnagyobb drámai művének számít, és az a tény, hogy ezt az alkotást az egyik legnagyobb angol költő és műfordító készítette, rendkívül fontos, mivel a dráma a lehető leggyönyörűbb angol nyelven megfogalmazva került az angol kultúrába."

Coleridge azonban vitathatatlanul jól ismerte a német nyelvet: 1798-ban Wordworth-szel együtt német egyetemi városokban tettek látogatást. Ekkor kezdett érdeklődni a német filozófia, különösen Immanuel Kant transzcendentális idealizmusa iránt. Való igaz, hogy tökéletesítette német tudását, és hazatérve le is fordította angolra Friedrich Schiller Wallenstein című drámáját.

2007 márciusában egy kaliforniai konferencián mutatják be először Coleridge újonnan felfedezett kéziratát, a publikációra pedig majd szeptemberben kerül sor. Sok Coleridge-kutató azonban még mindig kételkedik abban, hogy a fordítás a költő műve, sőt, Coleridge unokaöccse szerint a költő maga is elismerte: "Soha nem fordítottam le a Faustot." Az angol romantika lelkes rajongói tehát továbbra sem hisznek McKusick felfedezésében.

Viszonzatlan szerelem, súlyos ópiumfüggőség

Samuel Taylor Coleridge 1772. október 21-én született a kelet-devoni Ottery St Mary-ben, 14. gyermekként. Apja halála után, nyolc évesen egyházi iskolába került. 1791-ben Cambridge-ben tanul, de adósságai miatt 1793-ban Londonba szökik, ahol beáll a dragonyosok közé, ahonnan azonban eltanácsolják, mert állandóan leesik a lóról. 1794-ben visszatér Cambridge-be, de vizsgáit nem teszi le. Robert Southey valamint Robert Lovell és George Burnett társaságában utópisztikus közösséget akarnak létrehozni Susquehannában (Pennsylvania), ahol megházasodva saját politikai rendszerük szerint ("pantisocracy") élnének. A korai angol romantika laikus prédikátoraként már fiatal korától az ópium rabja.

1795-ben feleségül veszi Sara Frickert, Southey sógornőjét. Ekkor kezd írásaival pénzt keresni. Első költeményei 1796-ban jelennek meg. Első gyermeke Hartley 1796. szeptember 19-én születik. A család a Somersetben fekvő Nether Stowey faluba költözik. 1797-ben megismerkedik William Wordsworth-szel, aki Dorothy húgával a közelbe költözik. Barátok lesznek, és együtt írják az angol romantika alapvetésének tekintett Lírai balladák című verseskötetet. Ebben található a Vén tengerész. Ekkor írta ópium hatása alatt a Kubla kánt is, amely azonban 18 évig nem jelent meg.

1799-ig Németországban él, ahol az idealizmus tanait tanulmányozza. 1800-ban családjával Greta Hallba költözik, hogy közelebb legyen Wordworth-höz. 1803-ban Southey is odamegy. Elhidegül feleségétől, és Wordworthékhez költözik. Beleszeret Sara  Hutchinsonba, de szerelme viszonzatlan marad. Házassági problémái, betegségei és egyre súlyosbodó ópiumfüggősége hatására írja az Óda a kiüresedettségről  c. művét, és fordul a filozófiai tanulmányok felé.

Az ópiumfogyasztás következtében kialakult reumája és fejfájásai miatt azt tanácsolják neki, hogy költözzön egyenletesebb és szárazabb éghajlatú vidékre. 1804-ben néhány hónapra Máltára utazik, ahol a kormányzó titkáraként dolgozik. Visszatérése után 1808-1809-ben előadásokat tart Shakespeare-ről és Miltonról. Sikereiről azt írta Byron, hogy "Coleridge-őrület tombol."

Ópium iránti szenvedélye miatt azonban egyre kiszámíthatatlanabb lett a munkájában. 1816-ban orvosához, James Gillmanhez költözött. Itt írta meg első nagy prózai művét, a Biographia Literariát. 1834. július 25-én hunyt el szívelégtelenségben.