Téves kapcsolások
2007. január 9. 17:00
A technikatörténetben sokszor nehéz megítélni, ki is egy szerkezet igazi feltalálója. Ezalól a Magyarországon 125 éve indult telefonszolgáltatás alapelemei sem kivételek - írta Lőrinc László a HVG-ben.
Mit talált fel Puskás Tivadar? A legtöbb hazai kézikönyv, kvízjáték és honlap szerint a kontinensen negyedikként, 1881-ben Budapesten működésbe lépett telefonközpontot. Néhány technikatörténeti szakkönyv ennél óvatosabb: kerülik a feltalálás kifejezést, és általában annyit közölnek, hogy Puskás Thomas Alva Edison amerikai műhelyében a telefonközpont műszaki megoldásán dolgozott, majd Párizsban az ő vezetésével építették fel az ottani telefonközpontot. Végül vannak, akik még ezeket sem látva bizonyítva inkább tapintatosan kerülik Puskás szerepének kényes kérdését - ahogy az idei évfordulós budapesti és pécsi telefontörténeti kiállítások rendezői is tették.
Pedig `a telefonközpontot - bármilyen sajátosan hangozzék is - nem kellett feltalálni, mert az már a telefon feltalálása előtt ismeretes volt. Az elektromosság által továbbított hírközlés ťközpontosításáraŤ az első szabadalmat F. M. A. Dumont francia mérnök kapta 1850-ben` - olvasható Vajda Pál technikatörténész bő harminc éve megjelent tanulmányában. De ha egyszer a távíró és a telefonközpont elve hasonló volt, mit tett az ügyben Puskás?
A jelenlegi kutatások alapján úgy tűnik, nem sokat, mivel a New York mellett működő The Edison Papers archívumban sem honfitársunk telefonközpont-ötletének nincs nyoma, sem annak, hogy Edisonnál tervezőként dolgozott és fizetést kapott volna. De nevezettek kiterjedt levelezésében sem utal erre semmi, sőt magától Puskástól sem maradt fenn olyan dokumentum, melyben magát a telefonközpont feltalálójának állította volna, ahogy ezt a különben lelkes nekrológok sem említették 1893-ban. Ami dokumentált tény, az az, hogy Puskás Tivadar elsősorban a fonográf, valamint más Edison-találmányok terjesztésével foglalkozott Párizsban.
A teljes cikk a HVG-ben
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből 16:01
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait 14:56
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben 13:45
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár 13:06
- Tolkien ismeretlen fordítását fedezték fel Oxfordban 12:48
- Salamon templomának pusztulásából származó fagerendákat találtak Jeruzsálemben 12:15
- A szkíták korát mutatja be a kecskeméti Cifrapalota új tárlata 11:38
- Az aranymaszkok hálózata kapcsolta össze a balkáni közösségeket 10:34
















