1814. április 20-án Fontainebleau-ban, a palota udvarán a francia Császári Gárda katonái egy meggyötört, gyenge ember halk, elcsukló szavait hallgatták: „Mindnyájatokat szívemre szeretnélek ölelni, hadd csókolom meg legalább zászlótokat!” – zárta rövid szónoklatát Napóleon. Elit hadtestének tagjai, az öreg Morgósok sírtak, de még maga a császár is könnyezett, aki már felépült az egy héttel korábbi öngyilkossági kísérletéből. (Az a tízéves méreg ugyanis, amelyet az 1805-ös hadjárat előtt készített számára az orvosa nem hatott, ám óriási szenvedéseket okozott.) Túlélőként tehát el kellett viselnie a megaláztatást, hogy egy kicsiny szigetre száműzik. A császári címet megtarthatta, Elba uralkodója lehetett: pénze és a családja nélkül.

A császár és kísérete május 4-én érkezett meg Elbára. Bertrand marsall és Drouot tábornok, valamint a később, Waterloonál velős válasza révén híressé vált Cambronne ezredes alkották a kíséretét. A szövetségesek különös kegyéből a Morgósok egy gyenge zászlóalja is elkísérhette császárát. A mindössze 223 km2-es szigeten akkoriban 13 ezer ember élt – három kis városkában és több faluban. Ennyi maradt Napóleon birodalmából.

Elbán Napóleon a sziget fővárosa, Portoferraio mellett egy hegytetőn épített házban lakott, amit I Mulininak, malmoknak hívtak, nevét a hozzátartozó szélmalmokról kapta. A „palota” szegényes volt, de legalább gyönyörű kilátást nyújtott a Tirrén-tengerre. A császár eleinte nem volt túl aktív, sokat maradt egyedül, feltehetően a mérgezés utóhatása miatt. Amint egészsége jobbra fordult, egyre többet lovagolt, aktívabb lett a társasági életben, vasárnaponként császári fogadást rendezett, látogatókat is fogadott. Húga, Pauline vele élt, de meglátogatta Walewska grófnő és édesanyja, Madame Mère, Letizia Bonaparte is. Udvarában napi rendszerességgel fordultak meg a hírvivők, akik a legfrissebb híreket hozták az európai eseményekről.

Párizs Elba felé tekint

Még Franciaország elhagyása előtt Napóleon ragaszkodott ahhoz, hogy adjanak mellé kíséretként egy angol tisztet, mert félt, hogy merénylet áldozata lesz. Sir Neil Campbell ezredes folyamatosan tájékoztatta Lord Castlereagh miniszterelnököt a császár viselt dolgairól. Valóban terveztek ellene merényletet, nem is kisebb méltóság, mint maga Talleyrand herceg, a császár egykori külügyminisztere. De a korzikai helyőrségparancsnok is megpróbált felbérelni orgyilkosokat. E próbálkozások még annak ellenére is eredménytelenek maradtak, hogy Napóleon, korábbi álláspontját megváltoztatva, maga kérte Campbellt: hagyja, hogy meggyilkolják őt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tél számában olvasható.