Meghal Adam Clark angol mérnök
2004. szeptember 13. 12:06
Edinburgh-ban látta meg a napvilágot 1811. augusztus 14-én. 1834-ben Széchenyi Istvánnal jött először Magyarországra az Al-Duna szabályozásához szükséges gépek összeállítása végett, majd hazautazott. 1839-ben névrokona, a Lánchidat tervező Tierney William Clark őt bízta meg az építkezés vezetésével, melyet 1842-49 között végzett. Letelepedett Magyarországon és 1847-ben az országos közlekedési bizottság tanácsadója lett. 1848-ban Széchenyi mellett a közlekedési minisztérium műszaki tanácsosa volt. 1849-ben, amikor Hentzi osztrák tábornok fel akarta robbantani a Lánchidat, Clark kinyittatta a lánckamrák és a Duna közti zsilipeket, a szivattyúkat pedig összetörette. A puskaporos hordókat végül a hídon robbantották fel, de azok ott nem sok kárt okoztak, a robbantás vezetője, Alnoch Alajos ezredes viszont meghalt. Később Dembinszky is el akarta pusztítani a hidat, de Clarknak ezt is sikerült megakadályozni. 1852-ben Clark tervezte, és 1853-57 között ő építette meg a budai Alagutat. Jelentős szerepe volt a magyarországi, horvátországi, az ausztriai és az olaszországi vasútépítkezések, valamint az épülő Budapest számos ipari- és városépítési mérnöki feladatának megvalósításában. 1855-ben magyar lányt vett feleségül. Budapesten a Lánchíd és az Alagút közti tér ma Clark Ádám nevét viseli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.