A pokol kapujában: vietnami veteránból buddhista szerzetes

A vietnami veterán az átélt borzalmak hatására leszerelt katonaként a sokak által ismert problémákkal küzdött. Könyvében a háború példáján egy spirituális útról szóló önléletrajzot olvashatunk.

Nincs jó háború

Két kép - egy személy A szerzőről

A könyv címlapjáról egy kopasz (a zenben a világról való lemondás jele), szemüveges, nagyjából 55 éves férfi néz az olvasóra. Alatta egy fiatalember egy helikopternek támaszkodva, cigarettával és géppisztollyal a kezében teszi ugyanezt. A szerző Claude AnShin Thomas, vietnami veterán a hadszíntéren 18-19 éves amerikai srácként a lelki pusztulás széléig eljutva tömegesen gyilkolta az "ellenséget". Később a japán szotó zen tradíció buddhista szerzetese lett, vagyis saját megfogalmazásában megtalálta eredeti természetét.

Könyvében a vietnami háború borzalmas hatásainak példáján az emberi szenvedést teszi átélhetővé, mindazt ahogyan hazavitte a poklot: "Amikor már nem bírtam az elzárt képekkel, hangokkal, szagokkal, emlékekkel, a céltalan érzésekkel, szükségem volt valamire, ami segített megőrizni ép elmémet, így hát írni kezdtem."

Százezer veterán lett öngyilkos a vietnami háború óta, az Egyesült Államokban élő hajléktalanoknak pedig 50%-a vietnami veterán, s mindez még szinte semmit nem mond el a háborús gépezet hatásainak és az emberi szenvedés természetének történetéről. A pokol kapujában szerzője azonban meditatív úton is szerzett belátásokat háborúink hatásáről, saját szenvedésünkről, s így nem ragad meg a háború Vietnamban megjelenő formájánál, hanem látóterünket kitágítva bevonja olvasóját a háború mindennapi jelentésének keresésébe is.

Vietnam bennünk kezdődik - írja arról az emberi állapotról szólva, ami amerikai földön ma is mindennapi tapasztalat, s ismert eredménye, hogy 1991 és 1999 között 260 ezer ember halt erőszakos halált. A szerző számára tehát "Vietnam mindössze kifejezése valaminek, amely bennünk kezdődik, valamennyiünkben, férfiakban, nőkben egyaránt. Valamennyiünkben megvannak az erőszak magvai, a háború magvai."

Az Auschwitzből Vietnamba zarándokló Claude AnShin a háború elkerülésére a saját szenvedésünkkel való szembenézést ajánlja: "Mindenkinek megvan a saját Vietnamja. Valamilyen szinten, valamilyen téren mindenki sérült." ... "Számomra nem volt "háború után". Túléltem Vietnamot, de folytatódott a háború a saját életemben." Vietnam itt ugyanaz, mint Auschwitz - metafora a pokollal való találkozás megragadására. S bár a szenvedés nem múlik el, lévén az életünk szerves része, de kezelhető, és megfelelő éberséggel azonnal felismerhető. Erről szól a Tudatosság harangja című fejezet, amelyben a tudatos, itt és most való élet felismerésének és megvalósításának gyakorlati útjáról, a meditációról szól.

Mindenkinek megvan a maga Vietnamja

AnShin tisztában van azzal, hogy amikor ír, akkor is ezernyi szexuális zaklatás, nemi erőszak, gyermekek elleni erőszak történik körülötte. Ebből adódik a kérdés: hogyan viszonyuljunk az erőszakhoz?

Az erőszakmentesség aktivizmusát valló buddhista szerzetes határozott, de nem agresszív fellépést sűrget az erőszak ellen: "Tudatossággal élve lehetőségem van arra, hogy ítélkezés nélkül magamhoz öleljem szenvedésem természetét." Egyúttal a történet főszereplőjeként egyes szám első személyben mesél buddhista szerzetesekről, korábbi tanítójáról, egy apácáról, egy amerikai zen-szerzetesről, egy amerikai hajléktalanról és egy német zen tanítványról.

Emberi állapotunk azonosságáról szóló őszinte belátásaihoz az Auschwitzban és a náci lágerekben tett zarándoklatai és meditációi segítették hozzá: "Mindenki náci, mindenki áldozat. Felismertem, hogy az ő szenvedéseikre is tekintenem kell, nemcsak a rabokéra. Látnom kellett a bennem levő börtönőrt. Ha azt hiszem, különbözöm a börtönőrtől", vagy a zsidóktól, a kommunistáktól, a homoszexuálisoktól, másként gondolkodóktól, az "újabb Birkenau lesz." A gyaloglás kezdete című fejezetben mutatja be ezt az embertpróbáló vállalkozást, amelyben többezer kilométeres zarándoklatot tett a szenvedőkért.

A holokauszt nem a múlt része, hanem a szerző számára "most is létezik". A soá-t vizsgálva nem egy befejezett és tőlünk időben távollévő történelmi epizódot, hanem a jelen lehetőségét, bármikor megismétlődő, emberek elkülönítését létrehozó természetellenes állapotot mutat be.

A tudatosság elvesztésének példáit elemezve arra int: "Azt gondoljuk mások vagyunk mint a hajléktalan, a kábszeres, a gyilkos, a gyermekeket molesztáló, pedig nem vagyunk mások. Lehet, hogy nem tesszük meg mindezeket a dolgokat, de ez nem jelenti, hogy mások volnánk." Vietnamba visszatérve "A vámpultoknál a bürokrácia végtelen és nehézkes volt. Amikor megtapasztaltam a vietnami hivatalnokok közönyét és ridegségét, megérintett saját félelmem, mert amikor rájuk néztem önmagamat is láttam. Ismertem ezt a ridegséget, ezt a távolságot. Ez az a fal, melyet önmagam és mások között emeltem védekezésként, és puszta illúzió!...Éreztem, hogy meredtté, agresszívvé és erőszakossá válok...Abban a pillantban a feledékenységben éltem. De a saját tetteim a tudatosság harangjává váltak, s visszavezettek az érzéseimhez."

A könyv ajánlható bárkinek, aki saját életét őszinte szemmel kívánja megvizsgálni a buddhista tanok tükrében. Történészeknek új típusú ismereteket adhatnak Buddha fölismerései például a történelmi személyiségek tetteinek megértésében. A könyv olvasmányossága ellenére nem könnyen és nem igazán gyorsan fogyasztható, olvasói az első élmény hatása után biztosan újra és újra át fogják lapozni.

Claude AnShin Thomas: A pokol kapujában.
Ford.: Tótisz András, Trivium Kiadó, 191 old., 1990 Ft