2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emléktáblát kapott Fiumében Vásárhelyi Miklós

2005. október 17. 11:30

Emléktáblát avattak Vásárhelyi Miklós történész, újságíró, politikus emlékére október 14-én Fiumében.

A rendszerváltásért küzdő magyar demokratikus ellenzék egyik nagy alakjának, a rendszerváltás emblematikus személyiségének emléktábláját pénteken délben avatták fel Fiumében a Fiorello La Guardia utcában annak a háznak a falán, ahol 1917-ben született - mondta Rainer M. János.

"1956-ban Vásárhelyi Miklós a forradalom egyik szürke eminenciásaként nagy szerepet játszott az események előkészítésében, a Nagy Imre kormány sajtófőnöke volt, majd a Nagy Imre-per egyik vádlottja" - emlékeztetett az 1956-os Intézet igazgatója.

A 2001-ben elhunyt Vásárhelyi Miklós a rendszerváltás után az SZDSZ alapító tagja, országgyűlési képviselője, a Soros Alapítvány kuratóriumának tiszteletbeli elnöke, a Közép-Európai Egyetem társalapítója volt. 

A horvátországi emléktábla avatáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott beszédet. A Miniszterelnöki Hivatal és a Soros Alapítvány támogatásával készíttetett három nyelven íródott emléktábla Péter Vladimir szobrászművész alkotása.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár