Állványok nélkül a Parlament

2005. július 20.-Múlt-kor

Állványok nélkül látható a Parlament egészen nyár végéig, aztán folytatódik a rekonstrukció, ezúttal a Duna felőli oldal déli szakaszával. A tervek szerint a munkálatokat 2009 decemberében fejezik be, s évente egy milliárd forintot költenek a felújításokra.

Egy hónapjuk van még a turistáknak arra, hogy állvány nélküli fotókat készítsenek a Parlamentről, mert augusztus végétől ismét éveken át tartó felújítási munkálatokat végeznek a kőfaragók, ezúttal a Duna felőli, déli szakaszon - mondta el az MTI kérdésére Lukács József, a parlament építészeti osztályának vezetője. A 2005 nyár végén elkezdődő rekonstrukcióval 2009 december 31-ére végeznek. 2010-től a város felé néző homlokzatokat teszik rendbe, ezeket tisztítják és cserélik, de legalább 15 év szükséges ahhoz, hogy a Parlament teljes felújításával végezzenek, vagyis ez 2020-ra várható.

A felújítás során a gyenge, puha, omladozó köveket jobb minőségűre cserélik: az új bírja a fagyokat, a forró napsütést, a szelet és akár 100 évig is kitart. Azonban arra ügyelnek, hogy az új kövek mérete, formája az eredetivel teljesen megegyezzen, s még közelről se lehessen a különbséget megállapítani. A kőfaragókon kívül szobrászok vesznek még részt a felújításban, akik a díszes köveket, figurákat, egyéb motívumokat restaurálják. A királyszobrokkal külön ezekre specializálódott szakemberekből álló gárda foglalkozik, ha kell másolatot készítenek az eredetiről és kicserélik azt egy teljesen hasonló méretű, formájú csak időtállóbb anyagból készült szoborra. A régieket sem dobják azonban ki: ezeket a közönségnek a restaurálást követően a könyvtár bejáratánál mutatják be, ahol a korábbi felújításokból már láthatók szobrok.

Már 80 éve tart a rekonstrukció, aminek több oka van. Egyrészt az építés idején nagyon rövid idő állt rendelkezésre, alig hét év alatt készült el az összes kőhomlokzat - mondta Lukács József. 1885-ben kezdték meg az építkezést és 1896-ben már ünnepi ülést tartottak a kupolacsarnokban a honatyák. Másrészt olyan követ akartak használni a külső homlokzaton, amely fagyálló, de könnyen megmunkálható. Többek között a sóskúti és biai bányákból hozták az anyagot, amely már az 1920-as években omlani, málladozni kezdett. Különösen gyorsan rongálódtak a kiálló díszítések, amelyeket sürgősen ki kellett cserélni.

Az 50-es, 60-as években is végeztek már felújításokat, de akkor csak a tönkrement köveket cserélték ki jobb minőségűre. Amelyiknek nem volt semmi baja, azt bent hagyták: ezek mentek mára tönkre.

A 2002-ben elkezdett és 2005. július 5-én átadott szakasz felújításához süttői kemény mészkövet használtak - ennek élettartama több 100 év - összesen 1076 köbméter követ faragtak meg, ami 6526 darab homlokzati elemet jelent. Emellett 128 ablakot és ajtót is felújítottak, 3524 négyzetméternyi területet tisztítottak meg a kosztól, restaurálták a megrongálódott köveket, leraktak 490 négyzetméter díszburkolatot és 31 király- és fejedelemszobrot megtisztítottak, kettőt pedig újra faragtak. A Vadászterem erkélyén, valamint a Könyvtár és Főrendiház előtt ezt a felújított burkolatot tehát minden bizonnyal unokáink is látni fogják s nem is lesz vele gondjuk.

(Panoráma)