Szex mint forradalom

Mint Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója elmondta, a Terror Háza eddigi időszaki tárlatai a magyarságot a 20. században ért nagy traumákat - többek között a holokausztot, a svábok kitelepítését, 1956-ot - idézték fel, a most nyíló kiállítás azonban az életről, a kultúráról szól.

"1963-ban végre megnyíltak a börtönök, a rezsim részleges amnesztiát gyakorolt. De a szabaduló forradalmárok idegen világban találták magukat: a szovjet invázió, a kádári megtorlás és a nyugati segítség elmaradása együtt megtörték a rendszerrel szembeni ellenállást" - érzékeltette Schmidt Mária a hatvanas évek első felének társadalmi légkörét. Mint elmondta, a kölcsönös félelem ki nem mondott kompromisszumhoz vezetett: a lakosság visszahúzódott a közélettől, és nem szólt bele a politikába, a párt pedig kivonult az emberek magánéletéből, és legalább otthon biztosított egyfajta szűk körű szabadságot.

A Ratkó-korszak vége, a megtorlások abbamaradása és nem utolsósorban a fogamzásgátló tabletták megjelenése mind segítették az új életérzés kialakulását. Népszerű lett a nyugati divat, a beatzene, a miniszoknya, a farmer és a hosszú haj - beszélt a 68-as nemzedékről a múzeum igazgatója. "Az újbalos üzenetekre azonban a hazai ifjúság süket maradt: itthon nem lett népszerű Mao, és a vietnami szolidaritás, valamint a béketüntetések is a hivatalos politika részét képezték, s mint ilyet a fiatalok igyekeztek elszabotálni" - tette hozzá.

Schmidt Mária szerint a beatzene egy egész korosztály lázadó életérzését segített kifejezésre juttatni. A kispolgárság azonban rendkívül ellenségesen reagált az új jelenségekre: rendszeresek voltak az iskolákban vagy a koncertek előtt a szoknya- és hajhosszúság ellenőrzések. "A szexuális szabadság mindenekelőtt szólásszabadságot jelentett" - mondta el a történész, emlékeztetve, hogy a hatvanas évek végén ment ki a divatból a klasszikus udvarlás, a fiatalok már ki mertek menni az utcára kézen fogva, a lányoktól nem várták el, hogy szűzen menjenek férjhez, és elterjedt a házibulik divatja.

Benkő László, az Omega együttes billentyűse a megnyitón hangsúlyozta: a korszak szemtanújaként nagyon személyesnek és meghatónak érezte a kiállítást. A zenész felidézte, hogy ez az időszak volt a táncdalfesztiválok fénykora, 67-ben, 68-ban, 69-ben évente rendeztek ilyen eseményeket, melyeken az új beatzenét a hagyományos táncdalok közé vegyítve juttatták le a közönséghez az akkoriban nézhető egyetlen tévécsatornán. "A vezetők azt hitték, amit csinálunk, az múló divat. Jellemző, hogy általában késve reagáltak arra, amit csináltunk" - beszélt a beatzenészek hivatalos kultúrpolitikához való viszonyáról Benkő László.

Úgy vélte, a szovjetek 56-ból annyit tanultak, hogy nem akartak többé ilyen véres konfliktusba keveredni, ezért is küldték be Csehszlovákiába először "csatlósaikat". "Várható volt, hogy valami történik, azt nem lehetett csak tudni, erre hol kerül sor. Aztán mikor megtörtént a 68-as bevonulás, csak annyit vettünk észre, hogy az Egyetemi Színpadról sok barátunk eltűnik" - idézte fel az Omega zenésze a prágai tavasszal kapcsolatos emlékeit.

Az időszaki tárlat a korszak hangulatát jellegzetes tárgyi emlékekkel: hordozható lemezjátszóval, lemezborítókkal, lakásfelszerelési cikkekkel, plakátokkal, újságok kinagyított címlapjaival idézi fel. A látogatók hatvanas évekbeli műbőrfotelből nézhetik korabeli tévéképernyőn többek között Bereményi Géza vagy Kukorelly Endre emlékezéseit, a falon pedig Pasolini-, Andreas Baader-, Che Guevara- vagy Jim Morrison idézetei mellett hazaiakat is olvashatnak, mint például Vámos Miklósét: "kiderült, hogy le lehet feküdni egymással, és ez földindulást okozott mindenkinek a lelkében".

(Múlt-kor/MTI)