Egy Normandiában nemrég felfedezett sírlelet új kérdéseket vet fel Franciaország római hódításával kapcsolatban.
Páratlan és rejtélyes gall sírlelet
A 3. századi, rituális emberi és állati maradványokat tartalmazó sírt a francia régészek Párizstól 80 kilométerre nyugatra, Evreux-ban találták meg. Eddig 40 ember és 100 ló maradványai kerültek elő, az egyik sírban például egy emberi koponyát temettek két lókoponya közé, mintha az egy óriás kagyló lenne. A 300 évvel korábbi gall sírokban mindez gyakori temetkezési forma volt, ám a római korból még sosem találtak ilyen sírokat.
A sírok Epona, a lovak és harcosok istennőjének kultuszára utalnak, ám azt nem tudni, hogy az a római uralom alatt mennyire maradt elterjedt. "A rómaiak esetében általában tudjuk, mire számítsunk, mert nagyon jól szervezettek voltak és a sírjaik is nagyon rendezettek" - nyilatkozta Sylvie Pluton régész, az Institut National de Recherches Arcéologique Préventives (Inrap) szervezésében folyó ásatás vezetője. "Itt azonban nem erről van szó. A testek összevissza vannak, az emberi- és lómaradványok különleges keverékét találtuk meg. A sír biztos nem lehet római, mivel azokban ételáldozatok is voltak" - állítja Pluton.
Epona (a celta epo = ló szótól), gallus eredetű római istenség, mely aránylag későn jut érvényre (az írók közül Juvenalis említi legelőször). Védőasszonya volt a lótenyésztésnek és patronája a kocsisoknak, öszvérhajcsároknak és lovászoknak. A rája vonatkozó feliratoknak és szoborműveknek nagy része a szorosan vett Italián kívül a tartományokban, különösen a romanizált provinciákban vetődött fel (Gallia, Germania és a dunamenti provinciák, kivált Pannonia). Az istállókban képeit alkalmazták, azonkívül italáldozatokat és sertéseket ajánlottak fel neki. A talált képeken mint kellemes külsejű fiatal nő jelenik meg, körülvéve csikóktól (lovaktól és öszvérektől), melyek neki hizelkednek, vagy pedig lóháton ülő nő alakjában. (Forrás: Ókori lexikon, Franklin Társulat. Bp., 1902-1904)
Egyes kutatók ezért felvetették: lehetséges, hogy ez indokolja a lovak jelenlétét, ám Pluton elmondása szerint ez nem valószínű, mivel a rómaiak nem fogyasztottak lóhúst. A szakértők szerint az a legvalószínűbb, hogy ezen a helyen háborítatlanul folytatódtak a gall hétköznapok, és a római hódítók valamilyen okból elkerülték a környéket. Pluton szerint az egész olyan, mintha egy Asterix-képregény lapjai keltek volna életre.
Christian Goudineau, a Collège de France professzora, és a korszak legismertebb szakértője azonban vonakodik elismerni a kulturális továbbélést és Epona kultuszát. "Miért tartott volna ki ilyen sokáig? És miért pont itt? Lehetséges, hogy ezek csak járványban elhunyt rabszolgák és lovak lehettek, akiket gyorsan bedobáltak egy sírgödörbe" - tette hozzá. A professzor véleményének azonban ellentmond, hogy a maradványok legtöbbjét nagyon is gondosan temették el.
A gall hitvilág egy része a rómaiak korában is fennmaradt, ám hasonló leletet még sosem találtak. A következő két hónap során folytatandó ásatások a szakemberek szerint segíthetnek fényt deríteni a rejtélyre.
Nemigen jut el hozzájuk olyasmi, ami kényelemszeretővé teszi az embert
Gallia (görögül Galatia) az ókori világnak az a része, amelyet jórészt kelta (latin nyelven gall) törzsek népesítettek be a Római Birodalom terjeszkedésének időszakában. Területeileg kiterjedt a mai Észak-Olaszország, Franciaország és Belgium teljes területére, Svájc nyugati felére, valamint Hollandia és Németország Rajnától nyugatra eső részére. A latin elnevezés alapvetően a gall törzsek által lakott területeket jelölte, bár a gall nyelvet beszélő kelta törzsek a vándorlásaik következtében Európa más területein is éltek az ókorban.
Multikulturális gall régió - avagy miért görög betűsek a kelta feliratok (pdf)
Bibractei oppidum - egy gall város megalapítása (pdf)
A gallok i. e. 390-ben legyőzték a rómaiakat az alliai csatában, és kifosztották Rómát. A római nép történet megörökítő Livius szerint a gallusokat különösen az akkor új élvezetnek számító bor zamata csábította rá, hogy az Alpokon átkelve elfoglalják a régebben az etruszkok által megművelt földeket. A Capitoliumig nem jutottak el, mert bár az éjszaka lopakodó gallokat a kutyák nem vették észre, Iuno szent állatai, a ludak - amelyeket a rómaiak még az éhezésben is megkíméltek - riasztották a fellegvár védőit.
Az i.e. 3. században a keleti gallok migrációjuk során a mai Görögországtól északra Thrakián vonultak keresztül Kisázsia felé, és végül Cappadocia területén telepedtek le - erre utal a területet mai neve, Galatia is.
Julius Caesar a gall háborúról írott művében részletesen bemutatja Gallia három területét: "az egyiket a belgák lakják, a másikat az aquitanusok, a harmadikat az a nép, amelynek anyanyelvén kelta, a miénken gall a neve. Nyelvük, intézményeik és törvényeik különböznek. A gallokat az aquitanusoktól a Garunna (Garonne) folyó, a belgáktól a Matrona és a Sequane választja el. Valamennyiük közül a belgák a legharciasabbak: ők esnek legtávolabb gazdaságilag és erkölcsileg fejlett provinciánktól; feléjük járnak ritkábban a kereskedők, tehát nemigen jut el hozzájuk olyasmi, ami kényelemszeretővé teszi az embert; s végül mert tőszomszédai a Rhenuson (Rajna) túl lakó germánoknak, akik örökösen háborúznak. Ugyanez az oka annak is, hogy a helvétek meg a többi galliait múlják felül bátorságban: szinte nap mint nap összetűznek a germánokkal, vagy saját földjeiket védelmezik ellenük, vagy maguk vezetnek hadjáratot amazok területére. Az egyik rész, melyet - mint említettük - a gallok birtokolnak, a Rhodanus (Rhone) folyónál kezdődik, és észak felé nyúlik; határai a Garunna folyó, az Óceán és a belgák földje, a sequanusok és a helvétek oldalán pedig a Rhenus folyó. A belgák országa a legtávolabbi gall-lakta vidékeknél kezdődik, és a Rhenus alsó folyásáig terjed, északkeleti irányban. Aquitania a Garunna folyótól a Pyrenaeus hegységig és a hispán partokat mosó Óceánig nyúlik, északnyugat felé."
Caesar a gall háborúban (i.e. 58-51) véres csatákban végül legyőzte a kelta törzseket. A gallok számos alkalommal fellázadtak (i.e. 54-ben Ambiorix, i. e. 53-ban Vercingetorix). 406. december 31-én a vandálok, az alánok és a szvévek átlépték a Rajnát és megszállták Galliát. Galliában i.sz. 486-ban ért véget végleg a római uralom, amikor a frankok legyőzték Syagrius római helytartót.
