Az egyiptomi piramisoknál is régebbiek Málta titokzatos ősi templomai
2022. január 16. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Óriáskőművesek és fegyencrégészek
A xagħrai romoktól mindössze néhány száz méterre fekszik a legkorábbi és egyben legismertebb épületegyüttes, a Ggantija. A templomkomplexum már első látásra lenyűgözi az odalátogatókat.
A Kr.e. 3600 és 3200 között megépített templomkomplexum két, egymáshoz nem kapcsolódó udvarrendszerből és az előttük húzódó teraszból áll, amelyet egy 50×35 méteres területet felölelő fal vesz körül. David Trump brit régész kutatásai szerint a Ggantija építésének idején Gozót mintegy 1700-an lakhatták, akik közül becslése szerint 330-an vehettek részt a templomok megépítésében.
Ggantija neve egy középkori máltai legendára utal, amely szerint a neolitikus együttest óriások építették. Az óriásokról keringő legendának még a johannita (máltai) lovagrend nagymesteri posztját 1521-től betöltő, a templomkomplexumról csodálattal író Philippe de Villiers de L’Isle Adam is hitelt adott.
A területen az első ásatásokat javarészt az 1770-es évek második felében a mediterrán szigetcsoportra is ellátogató francia festő, Jean-Pierre Houël vázlatai alapján kezdték meg 1827-ben. Az ásatások vezetője nem volt más, mint John Otto Bayer. Bár az önfeláldozó elöljáró saját zsebből fizette a fegyencekkel elvégeztetett feltárás költségeit, munkásai a romok megtisztítása közben felbecsülhetetlen értékű leleteket távolítottak el az épületegyüttes közeléből.
Bayer minden jó szándéka ellenére ezúttal is jelentős forrásanyagtól fosztotta meg az utókort. Szerencsére a terület megtisztítása nem sikerült tökéletesen, és néhány értékes tárgy – egy kígyót ábrázoló dombormű, két szoborfej, valamint egy fallikus szimbólum – jelenleg is a Gozói Régészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja.
A megalitikus maradványok feltárásban a máltai polihisztor, Themistocles Zammit, valamint fia, a 30-as években meginduló, immár valóban tudományos igényűnek nevezhető ásatások vezetője, Charles Zammit is kulcsszerepet játszott.
A máltai kormány által 1933-ban birtokba vett a területen a 40-es és 50-es években egyre intenzívebben folytatódtak az ásatások. Az épületegyüttest 1949-ben már a nagyközönség előtt is megnyitották, később pedig védelmi célból egy – sokak által bírált – kerítéssel vették körül a templomromokat.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Politikába született Ted Kennedy, a „szenátus oroszlánja”
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában tegnap
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál tegnap
- Hobbibúvár bukkant késő középkori hajóroncsra a Boden-tóban tegnap
- Tolték rituális oltárt és emberi maradványokat találtak Mexikóban tegnap
- Új kötet mutatja be az Egyesült Államok egyetlen sikeres fegyveres hazai puccsát tegnap
- Életerős lovakat áldoztak fel temetéseiken a szkíták tegnap
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát tegnap
- Máig vitatott Martin Guerre 16. századi személyiséglopási pere tegnap















