Antenna alakú ősi temetkezési halmot találtak a Szaharában
Drónos felvételek segítségével egy különleges, felülnézetből antennához hasonlító, 4400 éves temetkezési halmot azonosítottak és tártak fel a kutatók a Nyugat-Szaharában. A Joaquim Soler vezette spanyol kutatócsoport a feltárás eredményeit és az építmény pontos kormeghatározását az African Archaeological Review című régészeti folyóiratban tette közzé, eszerint a Vadi Lavas el-Telli kősivatagos síkságán fekvő monumentális komplexum érintetlen sírkamrát rejtett.
- Spanyol kutatók egy több mint 54 méteres kőépítményt tártak fel a Nyugat-Szaharában.
- A 4400 éves, antenna alakú halom egy 25 és 35 év közötti ember sírját rejtette.
- Az új ásatási eredmények tisztázták ezeknek a rejtélyes sivatagi építményeknek a funkcióját.
A nagyszabású építmény két jól elkülöníthető részből áll. A nyugati oldalon egy nagyjából 12 méter hosszú és 10 méter széles, ovális alakú halom helyezkedik el, amelyből két hosszú kősor indul keleti irányba, egyfajta antennára vagy bajuszra emlékeztető formát alkotva.
A Katalán Kulturális Örökség Kutatóintézet szakemberei megállapították, hogy az ősi építők helyben bányászott devon kori mészkövet használtak, amelyet kötőanyag nélkül, szárazfalazásos technikával raktak egymásra. A központi halom magassága nem haladja meg a 3 métert, így a felépítése nem igényelt bonyolult mérnöki tudást, egy viszonylag kisebb közösség is képes volt a kivitelezésére. A földről nehezen átlátható, összesen 54,5 méter hosszan elnyúló szerkezetet a drónnal készített légifelvételek tették teljes egészében kivehetővé.
A kutatók sokáig vitáztak ezeknek a szaharai építményeknek a pontos funkciójáról. Mivel a most vizsgált emlékmű kősugarai a földrajzi északi iránytól mintegy 102 fokos szögben térnek el, egyes elméletek korábban csillagászati megfigyelőállomásként, a napkeltét vagy bizonyos csillagképeket jelző iránymutatóként értelmezték a struktúrákat.
A jelenlegi ásatás azonban egyértelműen bizonyította, hogy a komplexum elsődleges célja a temetkezés volt. A mészkőlapok eltávolítása után a régészek egy kőből épült sírkamrát tártak fel a központi halom alatt. A sír teljesen érintetlen állapotban maradt fenn, a halottat a hátán fekve, észak-déli tengely mentén, felhúzott térdekkel és dél felé néző fejjel helyezték örök nyugalomra.
A csontváz rossz állapota miatt az antropológusok nem tudták kétséget kizáróan megállapítani az elhunyt biológiai nemét. A fogazat kopása és állapota alapján ugyanakkor kiderült, hogy a halál időpontjában az illető 25 és 35 év közötti lehetett. A sírkamra meglehetősen szegényes volt mellékletek tekintetében, a szakemberek mindössze négy darab, strucctojás héjából faragott kerek gyöngyöt találtak a csontok mellett, amelyek egykor ékszerként szolgálhattak. A temetkezésből teljesen hiányoztak az olyan munkaeszközök, fegyverek vagy kerámiatöredékek, amelyek segíthették volna a szorosabb kulturális besorolást, ami komoly kihívás elé állította a kormeghatározást végző szakembereket.
Az első radiokarbonos vizsgálatok sikertelenül zárultak, mivel a csontokban szinte egyáltalán nem maradt szerves kollagén. A áttörést egy új analitikai eljárás hozta meg, amelynek során a kutatók a csontszövet ásványi összetevőit vetették alá radiokarbonos elemzésnek. Az eredmények alapján az elhunytat a jelenkortól számítva 4417 és 4100 évvel ezelőtt, azaz nagyjából a Kr. e. 25. és 21. század között temették el. Ez az adat azt jelenti, hogy a Vadi Lavas el-Telli antennás halma a szaharai késő újkőkor (neolitikum) időszakára datálható. A pontos kormeghatározás megerősítette, hogy ezek a hatalmas építmények egy időben készültek a dél-marokkói és mauritániai területeken gyakori, félhold alakú sivatagi síremlékekkel.
Az észak-afrikai régió a Kr. e. 3. évezred végén jelentős éghajlati és társadalmi változásokon ment keresztül. A Szahara területe ebben az időszakban már erőteljesen száradt, ami egyre nagyobb mobilitásra és a legelőterületek felkutatására kényszerítette a pásztorkodó és vadászó közösségeket. A vizsgált síremlék környezete rendkívül gazdag régészeti emlékekben, az építménytől mindössze egy kilométerre kezdődik a híres Szlugilla Lavas sziklaművészeti komplexum. Ezen a 27 kilométer hosszú szakaszon több mint kétezer őskori állatábrázolást véstek a sziklákba a vándorló törzsek.
Ez is érdekelhet
Bár jelenleg még nem bizonyítható egyértelműen, hogy a sziklarajzokat ugyanaz a közösség alkotta-e, amelyik a hatalmas kőantennát is felépítette, a területi közelség szoros kulturális kapcsolatot feltételez. A nomád életmódot folytató csoportok a víznyerő helyek és a vándorlási útvonalak mentén hagyták hátra ezeket a monumentális jeleket. A hatalmas temetkezési halmok nem csupán az elhunytak nyughelyeként szolgáltak, hanem a tágas és kietlen sivatagi tájban fontos tájékozódási pontként, illetve egy-egy közösség területi jelenlétének szimbólumaiként is funkcionáltak.
A frissen datált építmény kulcsfontosságú kronológiai igazodási pontot jelent az afrikai régészet számára, segítve a Szahara ősi népeinek és hitviláguknak a pontosabb megismerését.
