Álnéven publikálta a világ első számítógépes programjait Lord Byron lánya, Ada Lovelace
2021. december 10. 10:41 Balázs-Piri Krisztina
Nagy terhet kapott a sorstól. Édesapja Lord Byron, a romantika szertelen költője, aki sok kortárs szemében maga volt a megtestesült ördög. Az anyja egész életében apja káros befolyásától féltette az 1815. december 10-én született Adát, akit ma az első számítógépes programozóként tart számon a tudomány.
![Ada Lovelace](/ih0Ax/article/main/.630x1260/59377.jpg?lavid=427069)
Megjelenéséről megoszlottak a vélemények – hívei csinos hölgyként írták le, mások szerint még egy szobalány is jobban öltözött nála (Margaret Sarah Carpenter festménye)
Korábban
Kékharisnya volt
A pletyka az egész viktoriánus kori prűd Angliát – beleértve az arisztokrata köröket – bejárva még a királyi udvarba is eljutott. A szemérmetlen életviteléről hírhedt költő, Lord Byron féltestvérével folytatott erkölcstelen viszonyt, de a férfiakat sem vetette meg. A felháborodás akkora volt, hogy még a szerető, Augusta Leigh is úgy gondolta, szerencsésebb, ha a kitörni készülő botrány elől Byron a házasság csendes révébe menekül. Így vette feleségül a költő a társaságban az éles eszéért csodált Annabella Millbankset, akit a paralelogrammák hercegnőjének nevezett el.
Lord Byron
A költői hevület azonban csak rövid ideig tartott. Annabella, megsokallva az újdonsült férj gyanús kicsapongásait, már 1816 januárjában elköltözött, és magával vitte újszülött gyermeküket. És bár a korabeli jog ebben az időben az apát jelölte volna ki a kislány gyámjául, Byron botrányosnak kikiáltott életvitele miatt ez szóba sem kerülhetett. A költő azt tette, ami a körülményekhez képest a lehető legjobb megoldás volt: lemondott a lányáról, és külföldre távozott. Soha többé nem találkozott vele.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Leveleiben gyakran írt róla, és sejtjük, hogy Adát is súlyosan megsebezte apja hiánya. Tisztázó beszélgetésre azonban nem került sor: Byron 1824-ben mint a görög szabadságharc egyik legjelentősebb támogatója és hőse, maláriában elhunyt. Határozott kívánsága ellenére angol földön, a nottinghami Szent Mária Magdolna-templomban temették el, oda, ahová majd 1852-ben a lánya is követte. Ada végóhaja ugyanis az volt, hogy édesapja mellett nyugodhasson, akit talán nem csak a szülő iránti kötelező tiszteletből tartott az angol romantikus költészet legnagyobb alakjának.
Ada édesanyja
Ada anyja viszont éppen Byron hatásától szerette volna a lányát megóvni, folyvást attól rettegett, hogy a költő féktelen természete kiütközik rajta. A romantika, a költészet és egyéb holdkóros ábrándozás egyetlen ellenszerének a matematika tanulmányozását tartotta. Annabella maga is – főúri hölgytől szokatlan módon – Cambridge-ben tanult, és így Adát is a természettudományok felé próbálta terelni. Nem is sikertelenül.
Augustus de Morgan
A lány világhírű tanára volt Augustus De Morgan matematikus, aki sokra becsülte a tehetségét. De kioltani belőle az álmodozás képességét senki nem volt képes. 12 éves korában a madarak életét kezdte tanulmányozni – szeretett volna megtanulni repülni. Tollakból, papírból és selyemből készült az első repülőgép: voltak ugyan szárnyai a ló formájú építménynek, de nem működött, hiába szerelt belé Ada gőzhajtót.
A Fordhook-ház
Vajon milyen lehetett a lassan eladó sorba cseperedő lány külseje? Megoszlanak a vélemények: a hívek csinos hölgynek írták le, mások ennek ellenkezőjét állították. Egyik háziasszonya szerint még egy szobalány is jobban öltözött nála, voltak, akik a „slamposságán” botránkoztak meg. Valószínűleg ez azonban nem szúrhatott szemet a Kékharisnya Társaság gyűlésein, ahová Ada – az előkelő londoni társaság számtalan más tagjával együtt – szívesen eljárt.
A Kékharisnya Társaság
Az angolul Blue Stocking Society egyfajta szociális és önképzőköri mozgalom volt a XIX. századi Angliában, és a hasonló francia mozgalom mintájára alakult. Ez, mint ismert, a derék Moliére mesterből olyan ellenszenvet váltott ki, hogy a Tudós nők című komédiájában tette nevetségessé polgári közönségével az affektáló, „arisztokratikus” női finomkodást. Angliában kevesebb indulat övezte a társaságot, amelynek egyik vendége amúgy is alaposan felrúgta az etikettet.
Benjamin Stillingfleet botanikus, tolmács és könyvkiadó rendszeresen utcai viseletnek számító kék gyapjúharisnyában érkezett az összejövetelekre: nem volt elég gazdag, hogy az alkalomhoz öltözzék. De oly kitűnő társalgó volt, hogy távollétében a nők azon sopánkodtak, hogy semmire sem mennek „kékharisnya” nélkül. Így ragadt a társaságra a név, amivel később aztán a sznob, kétes műveltségét fitogtató, de a házimunkákhoz semmit sem konyító nőket gúnyolták ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)