A fejedelem és a pasa – diplomáciai illemtan a török hódoltság korában
2023. november 15. 16:05 Történelmi Szemle, Múlt-kor
Bethlen Gábor meglehetősen szokatlan formulát választott abban az üzenetében, amelyet 1616-ban küldött Tholdalagi Mihályon keresztül Kádizáde Ali budai pasának: „én is, amint illik, nagy engedelmességgel kezét, köntösét őnagyságának követem által akarván csókolni, nagy hálaadással köszönöm az őnagysága maga jó ígéretit.” A kéz, illetve a köntös megcsókolása fontos részét képezte az oszmán diplomáciai protokollnak: a Konstantinápolyba érkező diplomaták számára a szultánnál lezajló audiencia elhagyhatatlan pontja volt, amikor a követet két oldalról megragadta két kapudzsi, a szultán elé vezette, és szinte erőszakkal kényszerítette ki a tiszteletteljes aktust.
Kádizáde Ali budai pasa
Korábban
Kármán Gábor: Kézcsók a pasának? Erdélyi követek Budán című tanulmánya a Történelmi Szemle 2014/4. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.
Ez általában megrázó élményt jelentett a diplomaták számára, ezért sokan – elsősorban a Lengyel–Litván Unió képviselői – igyekeztek kihagyni jelentéseikből, bár a meglátogatott uralkodók kezének megcsókolása az európai diplomáciai protokollnak is megszokott eleme volt. Az oszmán oldal számára mindazonáltal az aktus a ceremónia egyik leglényegesebb részét jelentette.
Jellemző, hogy időnként az egész követjárást pars pro toto csak erre az egyetlen elemre történő utalással foglalták össze: „Az német követek őhatalmasságának [a szultánnak] kezet csókoltak, indulófélben vannak.” A szultánnál alacsonyabb rangú oszmán tisztségviselőkkel fenntartott kapcsolatokra vonatkozó forrásokban azonban ez a formula ismeretlen, és egy európai típusú protokollból nem is következne: nem lévén sem fejedelmi, sem egyházi személy, a budai pasa el sem várhatta volna, hogy a hozzá érkező követek megcsókolják a kezét.
Éppen fordítva: az erdélyi fejedelem, mint saját uralma alatt álló területtel rendelkező princeps, az európai nemzetközi társadalomban nyilvánvalóan magasabb rangúnak számított, mint a szuverén jogokkal nem bíró, pusztán tartományi kormányzóként funkcionáló budai beglerbég. A kutatás azonban nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy a szultán adófizetőinek nemcsak egy, hanem több nemzetközi társadalomban – saját, minden résztvevő által elfogadott és követett szabályrendszerrel rendelkező közösségben – kellett megtalálnia a helyét; az egyes közösségek belső hierarchiái pedig markánsan eltérhettek egymástól.
Az erdélyi fejedelmeknek a budai pasákkal fenntartott kapcsolataiban nyilvánvalóan az oszmán nemzetközi társadalom jellegzetességei voltak az irányadók: ennek konkrét tartalma azonban korántsem mindig egyértelmű. Bethlen Gábor gesztusának értelmezését megnehezíti, hogy az eddig hozzáférhető szakirodalomban jóformán semmit nem találunk az erdélyi fejedelmek és a magyarországi beglerbégek között fennálló diplomáciai kapcsolatok természetéről. Noha az egyes követjárásokról újra és újra szó esett a politikatörténeti elemzésekben, az erdélyi külpolitikának ez az iránya sosem tűnt olyan jelentősnek, hogy bárki önálló tanulmányt szenteljen neki.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem
A diplomáciatörténetben amúgy is meglehetősen elhanyagolt oszmán szál szinte kizárólag a Fényes Portán fenntartott erdélyi követség működését vette figyelembe, amelynek kimagasló jelentősége tagadhatatlan, ám semmiképp nem szerencsés a fejedelemség számára létfontosságú külpolitikai irány kizárólagos fórumának tekinteni.
Sudár Balázsnak a hódoltsági politikai elit belső ellentéteiről az elmúlt időszakban megjelent írásai sikerrel mutatták meg, mekkora hatással lehettek a magyarországi oszmán tisztségviselők az erdélyi fejedelem helyzetére – és fordítva, milyen szerepet játszhatott a fejedelem a beglerbégek és támogatóik közötti pozícióharcokban. A budai pasa és az erdélyi fejedelem közötti kapcsolattartás ceremoniális vonatkozásai azonban – ellentétben a főbb vonalaiban jól ismert konstantinápolyi diplomáciai rituálékkal – gyakorlatilag ismeretlenek.
Az alábbiakban ezek megrajzolására vállalkozom: a kapcsolat jellegének és a kapcsolattartás módjainak felvázolása után ismertetem a ceremónia rendjét (összevetve azt más hatalmak gyakorlatával), végül visszatérek kiindulópontunkhoz, a kéz- és köntöscsókolás kérdéséhez. Vizsgálódásaim nagyrészt a 17. századra vonatkoznak, mert ebből az időszakból áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és részletességű erdélyi diplomáciai forrás; de ahol lehet, figyelembe veszem a 16. századi állapotoka
Kármán Gábor: Kézcsók a pasának? Erdélyi követek Budán című tanulmánya a Történelmi Szemle 2014/4. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.