Az őskor óta használjuk a vegyi fegyvereket

Sajtóhírek és szemtanúk – sokszor ellentmondásos – beszámolói szerint augusztus 21-én a szíriai kormány a felkelők ellen egy rendkívül veszélyes idegmérget, szarint vetett be, amely több száz – egyes becslések szerint akár 1400 – ember halálát okozta. Háborúban utoljára negyed évszázaddal ezelőtt Szaddam Husszein iraki diktátor vetett be a kurd város, Halabdzsa ellen vegyi fegyvert, amely az 50 ezer fős település lakóinak tizedét ölte meg. Az ENSZ által 1954-ben tömegpusztító fegyvernek minősített vegyi fegyverkezés története egészen az őskorig visszanyúlik.

Szinte valamennyi ókori nép

Az emberiség már a késő kőkorszakban (i. e. 10 ezer) is használt vegyi fegyvernek minősülő szereket vadászatai alkalmával, illetve az ellenséges törzsek ellen. A 12 ezer évvel ezelőtt Afrika déli részén élők a természetben fellelhető anyagokkal, például kígyó vagy skorpió mérgével kenték be nyílvesszőik hegyét, amire régészeti bizonyítékok is vannak. Később a görög mítoszokban is feltűnt eme, akkoriban még tömegpusztító fegyvernek természetesen nem minősülő hadászati eljárás: Héraklész például a Hüdra vérébe mártotta nyilait, de a trójai háborúban is alkalmazták – mindkét oldalon – a mérgezett nyílzáport – írja közel négy évszázaddal később Homérosz.

Kínában háromezer évvel ezelőtt arzénes füsttel igyekeztek megtizedelni az ellenséget, az i. e. 2. században az egyik szekta írásai pedig azt ecsetelik, hogyan lehet egy ostromló sereget mustár és más mérgező növény elégetéséből keletkező füst segítségével távol tartani az erődítménytől. A több száz módszer elemzése mellett ezekből a forrásokból arról is megbizonyosodhatunk, hogy i. e. 178-ban a császári hatalom egy parasztfelkelés leverése érdekében arzénes gőzt juttatott a rebellis földművesek közé.

Természetesen a görögök sem maradhatnak ki a felsorolásból: Szolón javaslatára az athéniak i. e. 590-ben Kirrha ostromakor hunyort tettek a Pleisztosz-folyóba, ahonnan az ostromlott város vezetékek segítségével jutott ivóvízhez. A peloponnészoszi háborúban (i. e. 431-404) pedig a spártaiak az athéni fal tövében szurok, kén és fa keverékének elégetésével igyekeztek előcsalogatni falaik mögül a déloszi szövetség vezetőjének lakóit.

Gáztámadásban elhunyt római

Az egyik leghíresebb ókori vegyifegyver-használat érdekes módon éppen Szíriához kötődik. I. sz. 256-ban az Eufráteszre néző szíriai Dura-Európosz város római erődjét ostrom alá vették a Szászánida Birodalom seregei. A legújabb régészeti vizsgálatok szerint egy, az erődítmény alá vezető alagútból a perzsák kén és szurok elégetéséből keletkező mérges gázok segítségével akarták távol tartani a római legionáriusokat. A katonák fegyvere hatástalannak bizonyult a láthatatlan ellenséggel szemben, a római harcosok szinte azonnal megfulladtak. Mellettük egy perzsa katona is szörnyet halt – valószínűleg ő volt az, aki a mérges gáz „csapját” megnyitotta.

Később újra felfedezték

A vegyi fegyverek harcászati alkalmazása a középkorban is folytatódott. Jan Długosz lengyel krónikás szerint a tatárok az 1241-es legnicai csatában valamiféle mérges gázt alkalmaztak az egyesült cseh-lengyel-német hadak ellenében. A hódító ázsiai nép seregei egy évszázaddal később a genovaiak kezén lévő Kaffa (Krím-félsziget) ostrománál pestist vetettek be biológiai fegyverként: a gyilkos járvánnyal megfertőződött katonáik tetemét katapultok segítségével juttatták be a várba. Az angol történelemből is akad egy példa: a 13. század közepén III. Henrik angol király (1216-1272) tengeri flottája a kedvező széljárás segítségével vakító kalcium-oxidot, vagyis mészport juttatott a támadó franciák hajóira, ami a források szerint nagyban nehezítette „munkájukat”.

A reneszánsz több újítás mellett a kémiai fegyverkezés régre nyúló hagyományát is felelevenítette. Az itáliai polihisztor, Leonardo da Vinci a 15. században például azt javasolta, hogy arzén-szulfidot mésszel és rézrozsdával keverjenek össze, s hajítógépekkel juttassák el az ellenséges hajókra. A spanyol konkvisztádorok a 15. század végén Hispaniola szigetén egy igencsak kezdetleges biológiai fegyvert használtak: hamuval kevert őrölt, csípős borssal teli csomagokkal igyekeztek felbontani az őslakosok katonáinak rendjét.

A 17. században az európai várostromoknál egyre többször került elő vegyi fegyver, a kén, faggyú, gyanta, terpentin, salétrom keverékéből előállított vegyszereknek azontúl, hogy füstje mérgező volt, elsősorban az volt a funkciójuk, hogy lángra lobbantsák a vár épületeit. Ha a tűz nem is lobbant fel, legalább ügyes figyelemelterelés volt. Az első vegyifegyver-ellenes szerződés is a 30 éves háború évszázadához köthető: 1675-ben a franciák és a németek kötöttek egy megállapodást, amelynek egyik cikkelye a „hitszegő és gyűlöletes mérges” fegyverek kölcsönös tilalmát tartalmazza.

Szevasztopol ostrománál végül nem vetettek be semmilyen vegyi szert, azonban ígyis több mint 220 ezer fő lelte ott halálát

Majd’ kétszáz évvel később Szevasztopol 1854-es ostrománál és az amerikai polgárháborúnál is elvetették a hadviselés ezen módját, az 1899-es és 1907-es hágai konferencián a fojtógázzal töltött töltényeket is betiltották. A vegyi fegyverkezés első ismert példája az első világháborúhoz köthető, ahol a harcoló felek fittyet hánytak a korábbi nyilatkozatokra, s összesen 124 ezer tonna mérgesgázt engedtek szabadon. Elsőként a franciák vetettek be könnygázt, majd a németek folytatták a sort, akik először a bolimówi csatában xilol-brómmal töltött gázgránátokkal támadták a cári sereget, később pedig a belgiumi Ypresnél (németül: Ypern) a megfelelő széljárást kivárva 180 tonna klórgázzal lepték meg a kanadai, algériai és francia erőket. A modern vegyi fegyverkezés kezdetének tekintett csata első tíz percében mintegy ötezer antantkatona lelte halálát a gyilkos gázban.

A betetőzés

A két világháború között a nagyhatalmak főként a megtámadott vagy a gyarmatosítás ellen felkelő népek ellen vetettek be biológiai vagy kémiai fegyvert. 1919-ben a britek kezdték a sort: a bolsevik csapatok ellen mustárgázt engedtek szabadon a Royal Air Force pilótái, később pedig egyes – nem bizonyított – elméletek szerint a mezopotámiai arab felkelők ellen használt valamilyen gázbombát a Brit Birodalom.

Az első világháború idején gyakran elő kellett venni a gázmaszkot (a Somme-folyó mellett, 1916)

A szovjetek 1921-ben a tambovi lázadás során, a francia-spanyol csapatok az 1920-as években zajló marokkói berber rebellió alkalmával, míg a fasiszta Olaszország 1935-ben Etiópia ellen vetett be vegyi fegyvert, nagyrészt mustárgázt. A szer csak néhány órával az érintkezés után fejti ki hatását: felhólyagzik a bőr, nagy dózisban pedig a légző rendszert is károsítja, s tüdőödémához vezet.

A második világháború az elsővel szemben nem a vegyi fegyverkezésről szólt. Habár a németek a világégés idején felfedezték a tabunt és a most Szíriában is használt szarin ideggázt, Hitler tudatosan nem vetett be kémiai szereket a hadszíntéren, s a szövetségesek is csupán akkor vették volna elő a raktárból készleteiket, ha a németek ily módon támadnak.

Ennek ellenére meg kell jegyeznünk: ha az európai hadszíntéren nem is folyt vegyi gőz, a koncentrációs táborokban több millió ember halálát okozta a Zyklon-B rovarirtógáz. A Távol-Keleten azonban Japán többször is használt kínai célpontok ellen mustárgázt és lewisitet (klór-vinil-diklór-arzén keveréket), sőt a kínai kutatók egyre több bizonyítékot találnak arra nézve, hogy biológiai támadást is végrehajtottak a császári csapatok a szárazföldön: vérhast, tífuszt és kolerát terjesztő baktériumbombákat szórtak szét, s pestissel mérgezték meg a kínai kutakat.

A hidegháború idején az Egyesült Államok és a Szovjetunió is átvette a német „ideggázas szabadalmat”, s további vegyifegyver-fejlesztéseket irányzott elő. Az USA hadserege állatokon és embereken is végzett kísérleteket, gyakran a megkérdezésük nélkül. Egy 1994-es szenátusi jelentés szerint közel 60 ezer katonát vontak be a mustárgázzal történő kísérletekbe csak az 1940-es években. A szovjetek olyan idegméreg kifejlesztésén dolgoztak, amely biztonságosan szállítható, s csupán valamely újabb gáz hatására aktiválódik, így a kívánt időben fejti ki hatását. Az afganisztáni háború idején mindezt a civilek ellen tesztelték.

Az egyik leghíresebb amerikai vegyi támadásra Vietnamban került sor: a vegyi anyag szétszórása nem emberéletek kioltása érdekében történt, hanem azért, hogy az utánpótlási vonalak mellől kipusztítsák a sűrű lombkoronát, illetve a főbb vietnami élelmiszertermelő területek nagy részét is kiirtsák. Tulajdonképpen növényvédő szereket permeteztek szét a kelleténél nagyobb dózisban, aminek hatására a növények elhullajtották leveleiket, ám az ún. Agent Orange vegyületnek hamarosan egészségkárosító hatásai is jelentkeztek: közvetetten több százezer ember halhatott meg tőle, s sokak szerint ez a szer a felelős félmillió torz gyermek születéséért. 

A történelem legutóbbi, s egyben az egyik legnagyobb vegyi támadására az irak-iráni háborúban került sor. Szaddam Husszein rezsimje Irán megtámadásakor mustárgázt és tabunt vetett be az ellenséges hadsereg és a civil lakosság ellen. A polgári áldozatok számát még csak megbecsülni sem tudjuk, a gáz belélegzése következtében elhunyt iráni katonák számát pedig 100 ezerre teszik. Az öbölháború idején Irak nem merte bevetni vegyifegyver-arzenálját, ugyanis az USA megfenyegette, hogy ez esetben atomfegyverrel támadja meg a közel-keleti országot.