2025. tavasz: Szürke eminenciások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mi a különbség a mumifikálás és a balzsamozás között?

2025. március 13. 10:02 Múlt-kor

Mumifikálás vagy balzsamozás? Bár a két fogalom sokszor összemosódik, valójában eltérő folyamatokról van szó. A mumifikálás természetes úton megy végbe, míg a balzsamozás során az ember avatkozik be a test megőrzése érdekében. De hogyan működnek ezek a technikák, és mit mesélnek a múltunkról?.

A grauballei férfi feje
A grauballei férfi feje

Olaszországban több mint kétezer múmia található, amelyek különböző korokból és társadalmi rétegekből származnak. Fontos azonban tudni, hogy a mumifikálás természetes folyamat, míg a balzsamozás emberi beavatkozás eredménye. Bár a „múmia” kifejezést gyakran használjuk, nem minden test ugyanúgy őrződik meg. De milyen módjai vannak a természetes és mesterséges konzerválásnak, és mit mesélnek ezek a múltunkról?

A mumifikálás: amikor a természet dolgozik

A mumifikálás kizárólag bizonyos éghajlati és talajviszonyok között történik meg, teljesen természetes módon, emberi beavatkozás nélkül. Az alábbiakban a leggyakoribb formáit mutatjuk be.

Forró és száraz környezetben a test és a szövetek kiszáradnak, így megakadályozva a bomlást. Ez a jelenség figyelhető meg a sivatagi területeken vagy extrém száraz barlangokban.

A rendkívüli hideg is konzerválhatja a testeket. Így maradt fenn például a híres „Ötzi”, a Similaun-múmia, aki i. e. 3200 körül élt. A gleccserben talált férfi teste annyira jól megőrződött, hogy bőre, tetoválásai és belső szervei is tanulmányozhatók maradtak.

Észak-Európában, Nagy-Britanniában és Írországban a tőzeglápok sajátos kémiai összetétele – a tőzegmoha, az oxigénhiány, a hideg és a savas víz – együttesen hozzájárul ahhoz, hogy a testek akár évezredeken át fennmaradjanak. Az így megőrződött múmiák bőrük sötét színe és rendkívüli épségük miatt különösen híresek.

Bizonyos esetekben az ember tudatosan használta ki a környezeti tényezőket a testek megőrzésére. A palermói kapucinusok kriptájában található múmiák (16–20. század) például egy speciális eljárásnak, a „scolatura” nevű módszernek köszönhetik fennmaradásukat, amely során a testnedvek elvezetésével és száraz levegő biztosításával érték el a természetes mumifikálódást.

A balzsamozás: amikor az ember avatkozik be

A balzsamozás során a test megőrzését tudatos emberi beavatkozás segíti elő. Az eljárás már évezredekkel ezelőtt is ismert volt, és az idők során egyre kifinomultabb technikák alakultak ki.

A legkorábbi balzsamozási kísérletek során (Kr. e. 6–4. évezred) a testeket belső szerveiktől megfosztották, olykor a bőrt és a húst agyaggal pótolták. A Kr. e. 3. évezredtől az egyiptomiak kifinomult technikát fejlesztettek ki. A belső szervek eltávolítása után a testüregeket gyantával átitatott lenvászonnal töltötték ki, majd nátron, egy speciális nátriumalapú sókeverék segítségével kiszárították a testet. Ezután folyékony gyantával vízhatlanná tették, végül lenvászonba tekerték.

A 16. századtól kezdve az európai balzsamozók az egyiptomi módszereket követték, és egészen a 19. századig alkalmazták őket. Az idők során új technikák is megjelentek: a 17. századtól kezdve egyes balzsamozók szárító és rothadásgátló anyagokat fecskendeztek a testekbe.

A 19. században Giuseppe Tranchina palermói orvos forradalmasította a balzsamozást: az általa kifejlesztett fehér arzén- és cinóberinjekció lehetővé tette a testek konzerválását anélkül, hogy szükség lett volna a belső szervek eltávolítására. A 20. század elejéig különféle vegyi anyagokat alkalmaztak, gyakran higany- és arzénszármazékokat használva.

A szicíliai Alfredo Salafia az elsők között alkalmazta a formalint, amely olyan hatékonyan tartósította a testeket, hogy azok úgy néztek ki, mintha csak aludnának. A 20. század során a balzsamozás fokozatosan visszaszorult, de modern változata, a tanatopráxis, ma is használatos. Ez egyfajta ideiglenes balzsamozási eljárás, amely lehetővé teszi a testek hosszabb ideig történő megőrzését, például nyilvános ravatalozás esetén.

A különleges testkonzerválási módszerek

A 19. században egészen különleges eljárás, a „kővé dermesztés” is megjelent. Ezt a módszert Girolamo Segato, velencei természettudós és egyiptológus fejlesztette ki. Titkos recept segítségével a testeket ásványi sókkal töltötte fel, amelyek hatására azok kőszerűvé váltak.

Bár a mumifikálás és a balzsamozás eltérő eljárások, egy dolog közös bennük: mindkettő lehetővé tette, hogy az elhunytak teste az utókor számára fennmaradjon, így egyedülálló betekintést nyújtva az emberiség történetébe.

A focus.it cikke alapján.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2025. tavasz: Szürke eminenciások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár