Hruscsov háziőrizetben élte le élete utolsó 10 évét
2025. március 10. 16:12 Múlt-kor
1953. március 2-án a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetője agyvérzést kapott, ami után már nem tért többet magához. Sztálin napokkal később halt meg, a következő évek a hatalmi harcokról szóltak. Ebből Nyikita Hruscsov emelkedett ki győztesen, aki szakított elődje politikájával, lábbelije pedig a hidegháború egyik szimbóluma lett.

Hruscsov Sztálinnal az 1930-as években.
Korábban
Sztálin halála után Nyikita Hruscsov lett a Szovjetunió elsőszámú vezetője. A heves temperamentumú főtitkár iparmunkásként kezdte pályafutását és a hidegháború legforróbb szakaszaiban okozott meglepetéseket.
A pálya kezdetén
Nyikita Hruscsov kis faluban született a cári Oroszország Kurszki kormányzóságában. A csekély munkalehetőség miatt apja máshova költözött, 1908-ban az egész család a Donyec-medencében található Juzovában telepedett le. A fiatal Nyikita ipari munkásnak állt, apjával a szakszervezetbe is belépett, ami meghatározta későbbi politikai pályafutását is. 1918-ban lépett be a „vörösök” közé, bár jobban tudott azonosulni a mezőgazdasági kérdéseket hangsúlyosabban képviselő mensevikekkel. Lazar Kaganovics, az Ukrajnai Kommunista Párt első titkára mentorálta és lassan, de biztosan lépkedett fel a párthierarchia lépcsőfokain. 1929 után került Sztálin közelébe, amikor mentorát Moszkvába helyezték. Egyes feljegyzések azt mutatják, 1932-ben már részt vett Sztálin zártkörű megbeszélésein. Komoly szerepet vállalt az 1934-es „nagy tisztogatásban”, és nem riadt vissza közeli ismerősei perbe vonásától sem. Sztálin belső körének tagjaként részt vállalt a második világháborús katonai és politikai tevékenységekben is. Hatalma és befolyása pedig egyre nőtt.
Hruscsov mentora, Lazar Kaganovics 1936-ban.

Hruscsov szembenéz a múlttal
Meglepő beszéd hangzott el az SZKKP XX. kongresszusán 1956. február 25-én. A hatalmi harcokból győztesen kikerülő Hruscsov három évvel Sztálin halála után – zárt ülésen – ismerte el a diktátor túlkapásait. A személyi kultuszt elítélő beszédet válogatott hallgatóság előtt mondta el, de tartalma két nappal később már külföldi kommunista vezetők előtt is ismert volt. Nemcsak a személyi kultuszépítést kritizálta, enyhülést is hirdetett. Bár politikája valóban más légkört teremtett, mint amilyen Sztálin alatt volt, de az októrber 23-án kirobbanó magyar forradalmat, majd szabadságharcot kemény kézzel verte le.
Hruscsov katonai egyenruhában.
Lábbeli az asztalon
Hruscsov a hidegháború egyik szimbólumává vált. Vehemenciája és hirtelen haragja sok legendát szült. Egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a feszült pillanatban rendezett ENSZ 15. közgyűlésén 1960-ban cipőjével az asztalra csapott. Az október 12-én tartott plenáris ülésen a fülöp-szigeteki Lorenzo Sumulong beszédében bírálta a Szovjetuniót és kijelentette, hogy a kommunista állam csorbítja a keleti tömb országainak önrendelkezését. Hruscsov felháborodva ugrott fel – és bár ebben nem egyeznek a szemtanúk beszámolói – a pulpitusra rohanva, leszorította Sumulongot a mikrofon elől, majd levette cipőjét, hogy mondanivalójának nyomatékot adjon. Más visszaemlékezés szerint a főtitkár még helyén ülve szabadult meg a lábbelitől és verni kezdte asztalát, hogy így hívja fel magára a figyelmet. Ezután ment fel a pulpitusra, ahol reagált Sumulong beszédére.
Az Egyesült Államokat is meglátogató idősödő Hruscsov hatalma 1962-re megingott és a pártban Leonyid Brezsnyev vezetésével szervezkedés kezdődött félreállítására. Erre a megfelelő pillanat 1964 őszén jött el, Hruscsovot eltávolították a hatalomból, de életét nem vették el. Utódja, Brezsnyev, szakított a hruscsovi hagyománnyal, ahogy ő is tette Sztálinéval. 1971-ben bekövetkezett halálág visszavonultan, házi őrizetben élt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rendszerváltás
- Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt Antall József
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Kik rendelkeztek szavazati joggal az athéni demokráciában? 19:20
- Gyermekei segítségével épített dinasztiát VI. Sándor pápa 18:05
- Egy ledér nő, akit szentként tiszteltek 17:39
- A Mona Lisát ellopása tette igazán híressé 16:53
- A spanyolnátha több embert ölt meg, mint az első világháború 16:11
- Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája 15:11
- Öt keresztes hadjáratot is visszavertek Luxemburgi Zsigmond legnagyobb ellenségei, a husziták 14:20
- Kelta települést találtak az elképesztő kincs közelében 13:11