15 év leglátványosabb hazai régészeti leletei

2012 nyarán országjáró körútra indult az elmúlt 15 év leglátványosabb hazai régészeti leleteit bemutató tárlat. A többségében nagyberuházásokhoz kötődő, az ország minden részéből összeválogatott anyag először idén májusban, az Országházban mutatkozott be. A Magyar Nemzeti Múzeumba érkező, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ támogatásával és közreműködésével megvalósuló, kibővített tárlat egy hónapon át látogatható. A Parlamentből induló vándorkiállítás aktualitását az örökségvédelmi törvény elmúlt évben elfogadott változtatásai adják.

Beszámoló az elmúlt 15 év magyarországi régészetéről

A tárlat, amellyel a Magyar Régész Szövetség és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége a képviselőknek kívánt üzenni, tavasszal mindössze egy hétig volt látható az Országházban. A szakmai szervezetek arra kívánták ugyanis felhívni a figyelmet, hogy megalkotható egy olyan örökségvédelmi törvény is, amely a beruházások támogatása mellett a régészeti értékek védelmét is biztosítja.

A tárlat további helyszíneken történő, ismételt bemutatásával a régészek immáron a nagyközönséghez kívánnak szólni. A vándorkiállítás látványos, látogatóbarát, mégis tömör, a szakmaiságot szem előtt tartó beszámoló az elmúlt 15 év magyarországi régészetének eredményeiről.

A bemutatott több mint 150 lelet vagy leletegyüttes legtöbbje különleges ritkaság, némelyik előkerülése szinte csodának tekinthető. Az anyag ebben az összeállításban még soha nem került a nyilvánosság elé, hisz Magyarország egymástól távol eső intézményeiben, kiállításaiban őrzik egyes darabjait. A bemutatott római császárszobor lábának töredéke például Pakson került elő, míg a szkíta griffes pecsételő Bátaszéken.

A tízezer fibula

A kiállítás 8000 év történelméről ad áttekintést, a Kárpát-medence korai betelepülésétől egészen a középkor végéig. A vitrinekben – sok egyéb mellett – látható a szanki tatárjárás kori kincslelet számos arany- és ezüstékszere, ezüstpénze, a bátaszéki római kori útállomás romjai között előkerült használati tárgyak vagy a Harta mellett talált, honfoglalás kori, ezüst ruhaveretek. Fontos egységet alkotnak a régészetet aktívan is támogató civilek által megtalált és a civil összefogás segítségével megmentett tárgyak: ezüst- és aranypénzek, kelta kard, bronzkori fegyverek és egy római kori bronz szatírszobor.

Tekintse meg további képeinket a galériában

A Magyar Nemzeti Múzeumban új, önálló vitrint kapott annak a több tízezer régészeti fémleletnek a java, amelyet a Kaposvári Városi Rendőrség 2001-ben foglalt le. A leletanyag a műkincspiacon nem eladható, főleg erősen töredékes tárgyakból áll. A hosszú évek, évtizedek alatt gyűjtött leletek közül a jelentősebbeket ugyanis az azóta elítélt kincsvadászok már korábban értékesítették. Az általuk okozott kár nagysága és a lefoglalt kulturális javak körébe tartozó tárgyak mennyisége alapján mindeddig ez a legsúlyosabb, magyar bíróság elé került bűncselekmény, amelyet régészeti leletek eltulajdonításával és illegális kereskedelmével elkövettek.

A tárlaton szereplő tárgyakat a megyei múzeumok, városi fenntartású intézmények, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ együttműködésének köszönhetően mutatják be. A november 7-ig megtekinthető kibővített, a Magyar Régész Szövetség és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által rendezett vándorkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a Nemzeti Örökségvédelmi Központ támogatásával és közreműködésével valósult meg.

Gepidák, szarmaták, avarok

A kiállításfüzér következő tagja a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei által az elmúlt években végzett, a Tisza-menti árvíz-mentesítéshez kapcsolódó Vásárhelyi-terv, valamint az M6-os és az M3-as autópálya építését megelőző régészeti feltárások során előkerült gazdag leletanyagból mutat be reprezentatív válogatást.

A Kántorjánosi mellett talált újkőkori sírok, a Pócspetrinél feltárt körárkos szarmata temető vagy a Tiszagyenda mellett talált gazdag, „vezérinek” meghatározott, gepida temetkezés a halottak világát, a nagy felületen feltárt késő-bronzkori, avar- és középkori települések a több ezer és több száz évvel ezelőtt élők mindennapjait mutatják be.

2010–2011 során Pócspetri határában az i.sz. 3. században a területen élt szarmata népesség gazdag, előkelő tagjainak temetkezőhelyét tárták fel. A felfedezett 16 sír többsége erősen bolygatott, rabolt volt, a korabeli rablók olykor az egész temetkezést feldúlták, és csupán csontokat hagytak a gödörben. A viszonylag épen maradt sírok gyakori mellékletei a különböző ékszerek, gyöngyök és fibulák, de két helyről a harcosokra jellemző kard került elő. A tárlaton a temető leggazdagabb temetkezéséből származó leletek láthatók: a fiatal nő sírját a temetőben egyedüliként megkímélték a rablók, így az ékszerek és egyéb mellékletek, viseleti tárgyak eredeti helyzetükben találhatók meg.

A nagyközönség mellett a szakma számára is érdekes a tárlaton bemutatott Tiszabő mellett megtalált Árpád-kori, 11–12. századi fazekasmesterség ritka lelete, egy rostélyos edényégető kemence, amelyet egy később ráásott kemencében lelt III. Béla (1172–1196) korabeli, vert pénz alapján lehet datálni. Ugyancsak különleges a szerencsés körülmények között, jó állapotban megmaradt nagykállói avar kori veremházak bemutatása.

A kiállításon külön csoportot alkotnak az általában „kincs”-nek nevezett leletek, melyek előkerülése még a modern leletfelderítő eszközök felhasználása mellett végzett feltárásokon is a meglepetés erejével hat. Különleges szerencse, hogy amíg például az őskori fémedények előkerülésekor általában nincs jelen régész, aki az utókor számára fontos megfigyeléseket feljegyezze, sőt, gyakran még az is kérdéses, hogy a teljes leletanyag eljutott-e a múzeumi gyűjteményekbe, a Pócspetri, illetve Paks mellett megtalált és dokumentált késő-bronzkori raktárleletek esetében ilyen probléma nem merült fel.

Hasonlóképpen, a néhány kilométerrel távolabb, Nagykálló melletti ásatáson előkerült ezüst érméket vászonba tekerve rejtették vagy veszítették el a 12. század vége felé. A szerencsés körülmények valamint a gondos feltárás és konzerválás révén sikerült megőrizni az érméket rejtő 800 éves szövet darabkáit is.

Új metódusok a régészetben

Az elmúlt években a BMMI Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának lehetősége nyílt számos új módszer alkalmazására a régészeti lelőhely-felderítés és -kutatás terén. Munkájukkal, amelynek köszönhetően intézményük országos szinten is a szakma élvonalába tartozik a légirégészeti és geofizikai vizsgálatok alkalmazása terén, a kiállításciklus lezáró egységében ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az alkalmazott régészeti módszerek lényege, hogy talajbolygatás, illetve a föld alatti régészeti jelenségek roncsolása nélkül vagy minimális roncsolásával kapjunk képet az elmúlt korok emlékanyagáról. Alkalmazásuk Európa-szerte sok országban nagy hagyományokkal rendelkezik, a kutatás szerves részét képezi, Magyarországon azonban még több évtizedes hátrányt kell behozniuk a kutatóknak.

A Janus Pannonius Múzeum 2005–2007 közt részt vett az Európai Unió Culture 2000 programja keretén belül megvalósult European Landscapes – Past, Present and Future (Európai tájak múltja, jelene, jövője) című pályázatban, amelynek fő célkitűzése volt – több más uniós tagállam szakintézményeinek együttműködésével – hogy a nem-roncsoló módszerek gyakorlati hasznát és a kutatásokban elért eredményeit bemutassa.

Noha szűkösebb anyagi keretek között, de a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a pályázat lezárulta után is folytatódott a program. 2010 óta újult erővel folytatják kutatásaikatat, mivel az intézmény társpályázóként részt vesz az Európai Unió Culture 2007 – ArchaeoLandscapes Europe programjában, mintegy 40 külföldi intézménnyel együtt. Ennek a pályázatnak a lényege, hogy a korábbi Culture 2000-es pályázat alapelveit továbbfejlesztve egy összeurópai hálózatot hozzon létre az örökségvédelmi szakemberek között, erősítse a közönségkapcsolatokat a tudományterület felé, és a legújabb távérzékelési és nem-roncsoló módszerek használatát népszerűsítse.

Az elmúlt hét év kutatásai során olyan új ismeretekkel bővült tudásuk, mint a neolitikus körárkok „tömeges” voltának felismerése Baranyában, melyek egy részét geofizikai vizsgálatokkal is módjukban állt vizsgálni, amivel tovább tudták fejleszteni a légi régészeti módszerekkel nyert adatokat. Szintén az újdonság erejével hatott a nagyrészt a levegőből felfedezett, korai bronzkori erődített települések nagy száma. Korukat a felszínen talált leletek alapján sikerült meghatározni.

Ugyanakkor nem csak nagy számuk volt meglepő, de hasonló alaprajzuk és fekvésük, valamint hálózatszerű elhelyezkedésük is, melynek észrevételét a légi perspektíva és a kutatási adatok feldolgozását segítő térinformatikai alkalmazások tették lehetővé: mindegyikük a Baranyai-dombság patakvölgyeinek találkozásánál lévő dombvégeken létesült, egymástól átlagosan 5–7 km-re. Ezt a (szándékos vagy véletlen) szabályszerűséget alkalmazva sikerült megtalálnunk a ma ismert tíz lelőhely közül hármat.

Az épített emlékek kutatásában főleg a talajradaros mérések alkalmazásával sikerült látványos eredményeket elérni. Ezek közül is kiemelkedik a Vokány-Trinitáspusztán végzett mérés, ahol tisztázni tudták a korábban csak elszórt adattári említésekből ismert, és kis felületű ásatással vizsgált bencés kolostor alaprajzát. A pécsi székesegyház altemplomában végzett felmérések újabb adatokat szolgáltattak a templom építéstörténetéhez, melyeket más módszerrel jelenleg nem tudhattunk volna meg.

Mohácsot is így kutatták

A HM Hadtörténeti Intézettel közösen 2009 óta zajlik a mohácsi csata kutatása. A légifelvételekkel, geofizikai mérésekkel és szisztematikus terepbejárásokkal sikerült tisztázni a forrásokban említett Földvár falu helyét és alaprajzának jelentős részét. A tablókiállítás az eddig meglévő eredményeket pillanatkép-szerűen mutatja be, mivel ezek a kutatások a lehetőségek függvényében folyamatosan mennek tovább, illetve a szakértők újabb és újabb módszerek alkalmazására törekszenek. A tárlat anyaga csapatmunka eredménye, amelyben a Janus Pannonius Múzeum munkatársain kívül több intézmény és szervezet együttműködése és támogatása is kellett.

A régészeti célú légi fényképezés, ami Angliában már az 1920-as évek óta folyamatosan fejlődő területe az archeológiának, különféle okok miatt Európa minden egyes országában másként fejlődött. Szerepet játszott ebben a politika – a volt szovjet blokk legtöbb országában nem lehetett ilyen céllal repülni –, de az a tévhit is, hogy csak a legeltetés vagy a szántóföldi művelés alatt álló, alacsonyabb területeken lehet ezen a módon új régészeti lelőhelyeket találni. A magas hegyeiről ismert Svájcban az 1990-es évekig nem folytak ilyen kutatások, az utóbbi 20 év kitartó munkája viszont számos fontos régészeti lelőhely felfedezéséhez vezetett, nemcsak a művelt területeken, hanem sokszor 2000 méter feletti hegyi terepeken is.

Amikor 2009-ben, a kiállításfüzér harmadik elemeként bemutatott programot az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és számos más intézmény összefogásával elindították, hasonló eredményekben bizakodhattak. Igaz ugyan, hogy a más területeken igen gyakori növényzeti elszíneződéseket eddig jóformán csak a Maros völgyében dokumentálták, ott azonban nagy számban és változatosságban, hiszen nemcsak őskori, római kori és középkori településeket, hanem talán egy népvándorláskori(?) temetőt is megfigyeltek már.

Reveláció-erejű a mezőségi őskori halomsírmezők fényképezése is, hiszen nemcsak a fel nem ismert, elpusztult halmok nyomát, hanem teljesen regisztrálatlan sírmezőket is felderítettek. A különféle őskori erődítések fényképezése pedig egy nagyobb, az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatáshoz szolgáltathat fontos adatokat. A legfontosabb, ilyen jól talán Európa kevés más szegletében tanulmányozható „jelenség” azonban maga az archaikus táj. Nemcsak a települési és az úthálózat középkori előzményeire gondolunk, hanem elsősorban a határhasználat nyilvánvalóan évszázados – ha nem évezredes – nyomaira is.

A kanyargó folyókhoz, patakokhoz illeszkedő kis parcellák, a lejtős domboldalakra kapaszkodó teraszrendszerek rendkívüli lehetőségeket jelentenek. Hogy ez mennyire nem túlzás, azt a római kori parcellarendszereknek a romániai kutatók által a közelmúltban, Dél-Erdélyben történt felfedezése jelzi. A régmúlt kutatása mellett fontos feladatunk az épített örökség légi fényképes dokumentálása, amire Krasznahorka várának tragédiája is figyelmeztet.

A Földbe zárt kincsek, a Történelmi látképek és a Régi idők, új módszerek című kiállítások 2013. január 13-ig látogathatóak a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termeiben.