Nemzeti lókiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
2011. június 24. 09:43 MTI
A magyar lótenyésztés történetéről, a lovak mezőgazdaságban végzett munkájáról, a lótartás mikéntjéről, a lovas sportokról és a lovakról magukról szerezhetnek érdekes információkat felnőttek és gyerekek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum A ló - Nemzeti lókiállítás című, szerdán megnyílt új állandó kiállításán.
Korábban
Fehér György, a múzeum igazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, a kiállítás ötlete már 2009-ben felvetődött, a gazdasági helyzet miatt azonban három ütemben valósulhatott csak meg a Magyarországon egyedülálló kiállítás. Fehér kiemelte: ennél komplexebb, a lóval kapcsolatos valamennyi területet átfogó tárlat nem látható az országban.
A kiállításon bemutatják, milyen szerepet játszottak a lovak a hadászatban, a mezőgazdaságban és a személyszállításban. Maketteken keresztül ismerhetik meg a látogatók azokat a szerkezeteket, kocsikat, szerszámokat, amelyek segítségével a lovak részt vettek az emberek mindennapi munkájában és jelen voltak például a "búza életciklusának minden fázisában".
Természetesen nagy hangsúlyt fektettek a tárlat összeállítói a lovassport bemutatására, hiszen a magyar lófajták kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ezen a területen is. Láthatók például a múzeum két fontos kincse, Kincsem és Imperial, a remek világhírű versenylovak csontvázai, valamint a hozzájuk kapcsolódó ereklyék és emléktárgyak. A két legismertebb ló mellett emléket állítanak a magyar lóversenyzés és -tenyésztés többi híres lovának is.
A gyerekek interaktív, játékos módon ismerkedhetnek meg a lovakkal, hasznos ismereteket szerezhetnek a lóápolásról, a lovak etetéséről és almozásáról. Megismerkedhetnek egy igazi istállóboxszal, kézbe vehetik a legfontosabb lófelszereléseket, a lóápolás és az istállótakarítás szerszámait. A nagyobbak egy "lófantomra" felülve kipróbálhatják, hogy milyen érzés egy vágtató ló hátán ülni.
Pécsi Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Kutatás- és Oktatásszervezési Főosztályának vezetője megnyitó beszédében elmondta, bár a magyar lovas nemzet, a lovak számát tekintve Magyarország el van maradva az európai átlaghoz képest. A minisztérium feladatának érzi a lovas ágazat fejlesztését is, így programjuk egyik célja egyebek között a lovaglásnak az iskolai oktatás kereteibe történő beillesztése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap