Így lett romantikus nemzetképünk hőse Dugovics Titusz

Élénk nemzeti emlékezet

A történeti népszerűsítő munkák azonban másként viszonyultak a vitéz cselekedethez. Pétzeli József 1788-ban adta ki a Haszonnal mulattató mesék című művét. Az, hogy Jajca várába helyezte a tettet, jól mutatja, hogy a hős alakja ekkor még nem szilárdult meg. A szerző a magyar vitézt második Decius-ként emlegette, illetve, hogy feláldozta magát a hazáért. Nála jelent meg az a motívum is, hogy a tett és a vár megvédése között egyértelmű összefüggés található. Hatvany Pál 1796-ban már Nándorfehérvárra helyezte az eseményeket, 1809-ban Kisfaludy Sándor pedig már a legnagyobbakhoz hasonlította az önfeláldozó katonát.

Kisfaludy későbbi drámájában is megemlékezett a vitézről. Az ostrom után ugyanis Rozgonyi Sebestyén mesélte el a történetet V. László királynak és Cillei Ulriknak. Rozgonyi azonban nem ismerte a hős nevét. A korszakban a vitéz alakja szépirodalmi figura lett, Vörösmarty Mihály két költeményt is szentelt neki. A 18-19. század fordulóján a nem magyar ajkúak is felfedezték a nándorfehérvári tettet. A szepességi származású, de Bécsben élő Johann Karl Unger közzétett egy balladát Hans Körmend, avagy a Haza felszentelése címmel. Ő volt az első, aki megnevezte a vitézt, aki szerinte a Hans Körmend, azaz Körmend(i) János nevet viselte. Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen forrás alapján állította ezt. Nincs kizárva, hogy az ő személyes ötlete volt.

A döntő fordulatot Döbrentei Gábor indította el. A Tudományos Gyűjtemény 1824. évfolyamában hozta a nagyvilág tudtára az addig névtelen hős személyét. Beszámolója szerint, amely Dugovics Titus, ki magát, csak hogy Nemzete győzzön, halálra szánta címet viselte, 1821-ben Szombathelyen járt, ahol Horváth József Elek költő egy beszélgetés során megemlítette, hogy fény derült a nándorfehérvári hős nevére. A vármegye egyik esküdtje, Dugovics Imre birtokában volt Mátyás király egyik adománylevele, amelyben Bertalanra, Dugovics Titusz fiára birtokot ruházott. Ez az oklevél valójában egy másolat volt, amelyet Kresznerics Ferenc plébános készített az eredetiről.

Bizonyítéknak tűnt továbbá a Bercsényi Miklós 1705-ben Dugovics György számára kiállított menlevele. Ebben Bercsényi megemlítette, hogy György most a németek embere, egyébként pedig „kinek Tit Eleje Belgrádi toronál Magyar mód el holt”. Harmadik bizonyíték egy 1588. december 27-i datálású oklevél, amely szintén megemlítette a „nagy withiz Belgrády Thitus”-t. Ezt a három kútfőt közölte Döbrentei, aki több oldalon keresztül bizonyította Titusz magyar voltát. Néhányan reagáltak a közleményre, de Döbrentei újabb cikkek próbálta bizonyítani igazát, de a magyar közvélemény nem fogadott volna el egy „szláv” hőst.

A vasi helytörténet, különösen a nagysimonyiak különösen büszkék Dugovics Tituszra. A falu hagyománya sokáig úgy tartotta, hogy maga Titusz is ott született. Több emlékművet avattak, az általános iskolát is róla nevezték el. 2006. július 21-én, a hőstett 550. évfordulóján fa-emlékoszlopot állítottak. Dugovics hírnevét az irodalomnak és a művészetnek köszönhette. Wagner Sándor 1859-ben festette meg az epizódot megörökítő képet. Igaz a jelenet némileg eltér a Bonfini által közölt eseménytől. Kisfaludi Stróbl Zsigmondot is megihlette a téma. A szépirodalmi alkotások közül Jókai Mór és Mikszáth Kálmán műveit érdemes kiemelni.

Velük párhuzamosan a ponyvairodalomban is nagy népszerűségnek örvendett a nándorfehérvári hőstett. A drámaírók időnként egész furcsa szerepet szántak Dugovicsnak. Hollós Korvin Lajos Hunyadi című drámájában például kezdetben Cillei bérgyilkosaként jelent meg, akinek meg kell ölnie Hunyadi Jánost, később azonban átállt hozzá. Kodály Zoltán 1956-ban Vörösmarty A nándori toronyőr című versét írta át férfikari kórusműre. A kilencvenes években többen kritika alá vették Dugovics személyét. A Magyar Nagylexikon 1998-ban megjelent szócikkében Rácz György, Engel Pállal egyeztetve már komoly kétségeinek adott hangot.

Az impozáns historiográfiai áttekintés után a három forrás vizsgálata következik. Mátyás 1459-ben a Pozsony megyei Tejfalut adományozta Dugovics Bertalannak. Házi Jenő részletesen foglalkozott Pozsony vármegyével, ő azonban gyűjtésébe ezt az oklevelet nem vette be. Ugyanakkor más források alapján kizárható, hogy a Dugovics família birtokos lett volna Pozsony megyében. Valószínű, hogy a Döbrentei által közölt oklevél hamis: az ehhez felhasználtat 1459. június 22-én állították ki. Ebben Sitkei Bertalan kapott birtokot valahol Vas megyében. A hamisítást minden bizonnyal tudós vénájú ember követte el, elképzelhető, hogy a tettest Kresznerics Ferenc plébánosban kell keresni, aki Dugovics Imre kérésére készíthette el a dokumentumot. Hasonlóan gyanús Bercsényi 1705-ös menlevele is. A szöveg nem igényelte a híres ős megemlítését, ráadásul a Rákóczi-szabadságharc idején a nándorfehérvári hős személye egyáltalán nem volt (köz)ismert.

Az 1588-ban kiállított oklevéllel kapcsolatban is fenntartásokat lehet megfogalmazni. A forrás szerint már a Dugovics család már ekkor rendelkezett nemességgel, azonban a tények azt mutatják, hogy a famíliát csak I. Lipót nemesítette 1674. augusztus 25-én. Az oklevelek ilyen jellegű manipulálása összefüggésbe hozható azzal a vizsgálattal, amelyet a Dugovics család nemességével kapcsolatban folytattak le a 19. század elején. A per végül kedvezően ért véget, azonban Imre mégis szükségesnek tartotta, hogy – az esetleges további pletykák megelőzése végett – ilyen kiváló őst kreáljon magának és családjának. De azt sem zárhatjuk ki, hogy Imre „csupán” nagyobb dicsőséget kívánt elérni a híres „rokon” révén.

A 15. századi források vizsgálata azt mutatja, hogy keringett valamiféle történet egy ismeretlen katonáról, aki így adta bizonyságát hősiességének. A 18-19. század fordulóján ezt a vitéz tettet fedezte fel újra a magyar történelmi emlékezet, amely a romantikus nemzeti múlt-kép egyik fontos epizódja lett. Az 1820-as évek elején ezt a hírességet használta ki Dugovics Imre, aki saját családját kívánta rokonságba hozni a belgrádi hőssel. Céljai elérése érdekében a hamis oklevelek gyártatásától sem riadt vissza. Azonban ő sem gondolta, hogy Döbrentei Gábor lelkesedésének köszönhetően Dugovics Titusz alakja bekerül a nemzeti panteonba.

1. Hallgatag kortárs források
2. Élénk nemzeti emlékezet

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a XVIII. században
II. Népesség, település, életmód

• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
• A másfél évszázadnyi török uralom mérlege