2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A muszlim család szentsége

2007. december 2. 16:59

A szülőknek nincs haszonélvezeti joguk

A saría szerint az anya gyermekkel kapcsolatos joga szigorúbb az apáénál. Az ő gondjaira vannak bízva a fiúk 7-9 éves korukig, a lányok nagykorúságukig való nevelése. Az anya halála esetén a nevelési jog a legközelebbi nő rokonokra száll. A gyermek eltartása az apa kötelessége. Az első házasság előtti kapcsolatból született kétes származású gyerek eltartása az anyára hárul. A szülők egyenlő arányban kötelesek eltartani a fiatalabb generációkat. Ha a gyerek családja kihalt, a közösség gondoskodik neveléséről és eltartásáról.

A szülőknek nincs haszonélvezeti joguk gyermekük tulajdonán. Semmilyen ügyletet nem köthetnek, amelyik közvetve vagy közvetlenül hátrányos a gyerekre nézve. Mint ahogyan már korábban említettem a muszlim családon belül a férjnek és feleségnek is megvannak a maguk kötelességei. Ám az iszlám világában nemcsak a szülők tartoznak kötelezettségekkel a gyermekek irányába, hanem ennek a dolognak fordítva is kell teljesülnie. A gyermek mindig őszinte legyen anyjával s apjával, becsülje meg és tartsa el őket felnőttkorában, valamint imádkozzon értük.

`A te Urad elrendelte, hogy csak őt szolgáld, és légy jó a szülőkhöz. Ha mindketten elérik az öregkort, vagy csak egyikőjük, ne mondd nekik, azt, hogy pfuj! Ne becsméreld őket. Kegyes szavakat mondj nekik! Terjeszd ki föléjük könyörületből az alázatosság szárnyát, s mondd Uram! Légy hozzájuk irgalmas, miként ők felneveltek engem, amikor kicsi voltam.` (17:23-24)

A szülők törődésükért, odaadásukért joggal várhatnak el engedelmességet gyermekeiktől. Ám, ha rosszat, vagy helytelent kérnek, akkor az engedetlenség szükségszerű és lehetséges számukra. Az Allahhal való társítás, mely az iszlám főbűneinek egyike a gyermek ellenállását idézheti elő szüleivel szemben.

Allah azt mondta: `Meghagytuk örökül az embernek a szüleivel kapcsolatban - hiszen az kínkeservében hordozta őt, és elválasztása két év alatt [történt] - hogy Légy hálás nekem és a szüleidnek! A végső út hozzám vezet. Ám ha ők ketten [a szülők] azon fáradoznak, hogy olyasmit társíts mellém, amiről nincs tudásod, akkor ne engedelmeskedj nekik, de viselkedj velük kedvesen, és annak az útját kövesd, aki megbánással fordul felém. Hozzám lesz majd visszatérésetek, s akkor hírül adom nektek, amit cselekedtetek.`(31:14-15)

A családi élethez szorosan kapcsolódik a rokonsággal való bánásmód. Isten azt az utasítást adta az embernek, hogy adjon meg minden segítséget és figyelmességet családtagjainak, rokonainak, mutasson igaz szeretetet és törődést irántuk. A rokonokkal szemben tanúsított helyes bánásmód szent kötelesség, mivel Allah rendelte el.

`Nem az a jámborság, ha arcotokat napkelet és napnyugat felé fordítjátok, az igazi jámborság az, ha valaki hisz Allahban, az utolsó napban, az angyalokban, az írásban, a prófétákban, s aki vagyonát - bármennyire ragaszkodik is hozzá - odaadja a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek, az úton lévőknek, annak aki kér és a rabszolgákért [kiváltásukra]. Aki az imádkozást elvégzi, és megadja a zakátot, és azok akik betartják szerződésüket, ha kötelezettséget vállaltak, s azok, akik kitartóak a szűkös helyzetben, a bajban és a csapás idején. Ők az igazak, és ők az istenfélők.`(2:177)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár