Valós és elképzelt alakoktól egyaránt rettegtek a 19. századi Londonban
2021. január 5. 16:14 Múlt-kor
Korábban
Halálos kísértetkastély a Berkeley Square-en
„Pókhálók az ablakokban, / És kosz és por van ott, / Mi ismeretlen történet övezi / A Berkeley Square 50. számot?”
Frederick Doveton költő szavai tükrözik a tehetős Mayfair kerület egy leromlott állapotú palotája körüli nyugtalanságot és kíváncsiságot. Az épület a 19. század második felében London leginkább kísértetjárta házaként lett ismert, amelynek egy padlásablakában gyakran egy rémisztő alak jelent meg, amelytől a szemtanúk rendszerint megőrültek.
Az előkelő társasági vacsorákon felkapott beszélgetőtémává vált a rejtélyes ház, a sajtó számára pedig valóságos égből hulló mannaként jelentette a véget nem érő alapanyagot. 1879-ben a Mayfair Magazine című helyi lap arról számolt be, hogy egy bizonyos Lord Lyttelton a házban az éjszakai sötétben rálőtt valamire, amely azonban nem hagyott nyomokat, csak a golyók által ütött lyukakat a padlódeszkákban.
A Notes and Queries (Jegyzetek és kérdések) című negyedéves tudományos lap egy levelet tett közzé, amelynek írója arról számolt be, hogy a házban egy cselédlányt „erőteljes rángások közepette” találtak meg az ágy lábánál. A szerencsétlen szolgálólányt kórházba szállították, azonban másnap életét vesztette.
A leggyakoribb mendemonda a Berkeley Square 50-nel kapcsolatban egy bizonyos Mr. Myerst emlegetett, akit esküvőjén faképnél hagyott a menyasszonya, amitől elméje megtört, és élete hátralevő részében magából kivetkőzve járkált fel-alá a házban. Egy másik népszerű magyarázat egy Mr. DuPréről szólt, aki „holdkóros testvérét elzárta egy ketrecben az egyik padláson... a szerencsétlen fogoly olyannyira vad volt, hogy csak egy lyukon át tudták etetni.”
Bármi is volt az igazság (ha egyáltalán bármi különös történt valaha a házban), az épület leromlott állapota miatt elütött környezetétől, ami folyamatos találgatásokhoz vezetett, és évről évre növelte titokzatosságát.
E légkörnek köszönhetően a ház valósággal megtestesítette a legtöbb korabeli aggodalmat, köztük a spiritualizmus és az okkult iránti növekvő érdeklődést, valamint a mentális betegségekkel küzdő emberekkel szembeni korabeli bánásmódot. Ezáltal nem csupán egy rémisztő történet volt, amelyet a kandalló mellett lehetett mesélni éjszaka, de a viktoriánus társadalom sötét oldalainak kézzelfogható emlékeztetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap