Valóban kivágták még élő ellenségeik tüdejét a vikingek?

A sagák az egyik legkegyetlenebb és legfájdalmasabb kínzási, illetve kivégzési módként rögzítik a vérsast. Az Orkneyinga saga így ír róla: „Einar jarl Halfdanhoz ment, és vérsast vágott a hátába oly módon, hogy törzsébe szúrt egy kardot a gerinc mellett, és az összes bordát elvágta, a gerinctől lefelé az ágyékig, és ott kihúzta a tüdőket (…)”

A vérsas története

A vérsas egyik legelső alkalmazása a 867. évre tehető a későbbi beszámolók szerint. A történet néhány évvel korábban kezdődik, amikor az Aella király uralta Northumbria angol királyságára támadtak a vikingek. A támadók vezérét, Ragnar Lodbrokot Aella úgy ölette meg, hogy egy mérges kígyókkal teli verembe dobatta. Lodbrok fiai bosszúból maguk is megtámadták Northumbriát 865-ben, és miután elfoglalták a fővárost, Yorkot, a legrettegettebb fiú, Csonttalan Ivar példát kívánt statuálni Aella kivégzésével. Valamilyen egyszerű módon megölni nem lett volna elég, miután édesapja a kígyók martalékává vált.

A kígyóverem története valójában igen valószínűtlen, mivel Anglia hűvös éghajlata sosem volt alkalmas arra, hogy ott mérges kígyók éljenek. Akárhogy is történt valójában, Ragnar Lodbrok sagája szerint Ivar a vérsas elszenvedésére ítélte Aellát.

A módszer

Napjainkban a kutatók közt vita zajlik arról, pontosan hogyan hajthatták végre a vérsast a vikingek – valamint arról is, lehetséges-e egyáltalán egy élő emberen végrehajtani egy ilyen kegyetlen és borzalmas eljárást. Akár valóban csináltak ilyet a korban, akár csupán a valóság későbbi szerzők általi kiszínezéséről van szó, a vérsas egészen gyomorforgató cselekedet.

A leírások szerint az áldozat karjait és lábait kikötözik, hogy megakadályozzák a szökést, illetve a hirtelen mozdulatokat. Ezután a bosszúra szomjazó végrehajtó a farcsont mellett mérte az első szúrást a testre, majd innen fölfelé haladva felvágta az áldozat hátát. Ezt követően minden egyes bordát aprólékosan leválasztottak a gerincoszlopról egy balta segítségével, ami előtárta a belső szerveket. A beszámolók szerint az áldozat ezen a ponton még nem csupán élt, de tudatánál is volt, kínzói pedig a fájdalom fokozására sós vizet is önthettek a hatalmas sebbe.

Ha mindez nem lett volna még elég, a kéz ujjai módjára széttárt bordák közül kihúzták az áldozat tüdőit, mintha az „szárnyakat” növesztett volna hátából. A „vérsas” létrejött, az áldozat teste egy nagy, véres madarat formázott.

A vérsas mögötti szertartás

Aella nem az utolsó uralkodó volt, akin a források szerint végrehajtották a vérsast. Ha hihetünk a különféle beszámolóknak, a középkori Észak-Európa legalább négy másik jelentős alakja szenvedte el e sorsot – egy kivételével mind Csonttalan Ivar áldozataiként: Edmund angol király, Halfdan (Harald norvég király fia), Máel Gualae, a dél-írországi Munster királya, valamint Aelfheah, Canterbury érseke. Ez azt jelentené, hogy Anglián kívül Írországban és Franciaországban is hajthattak végre ilyen kivégzést. Alkalmazásának két fő oka tűnik ki a forrásokból.

Az első indok az, hogy Odin főistennek bemutatott áldozatnak tekintették, amely hadi szerencsét is hozhat. A másik a gyakorlat elrettentő ereje – csakis a becstelennek tartott ellenségek számára tartották fenn a leírások szerint. Halfdant is bosszúból kínozta meg a vérsassal az Orkneyinga saga szerint az őt legyőző Einar, és Aellán is apjáért állt így bosszút Ivar. Ha nem is hajtottak végre ilyet a valóságban, a puszta szóbeszéd is alkalmas lehetett a félelemkeltésre.

Szertartás vagy szóbeszéd?

A gyakorlat állítólagos áldozatai a 9. és 10., esetleg a 11. század folyamán lelték ily módon halálukat. Az írott beszámolók – amelyek gyakran kiszínezett formában kerültek rögzítésre, a hosszú és hideg téli éjszakák kitöltésére – a 12., illetve 13. században keletkeztek először. A viking sagák írói hallották a történeteket, és lejegyezték őket. Könnyen elképzelhető, hogy a szereplők hősiesebbnek – vagy éppen vérszomjasabbnak – való beállítása érdekében számos helyen eltúlozták, illetve továbbköltötték a történéseket.

A vérsas legendájának azonban több valóságtartalma lehet, mint gondolnánk. A módszert leírók mind igen részletes beszámolóval szolgálnak – talán az idők során volt, aki kipróbálta valakin a kegyetlen kínzást, miután hallott róla. Roberta Frank amerikai nyelvészprofesszor, az óangol és óskandináv nyelvek szakértője szerint a Saxo Grammaticus néven ismert, latinul író dán történetíró leírásában a vérsas mindössze annyit jelent, hogy valakinek egy sast vágtak a hátába, és a brutális részleteket később költötték hozzá az eljáráshoz, a 19. századdal bezárólag. Ez részben a régi nyelvezet félreértéséből, másrészt pedig a keresztény mártírok szenvedéseinek véres és részletes leírásainak hatásából fakadt. Lehetséges tehát, hogy a vérsas egy valóban végrehajtott kivégzési forma volt, de az is, hogy egyszerű propagandafogás, valamint az is, hogy az évszázadok során felhalmozódott félreértések sorának eredménye.

Egyéb viking kegyetlenségek

A középkori beszámolók más, igen kegyetlen kínzásokat is kapcsolnak a vikingekhez a vérsason kívül. Ilyen például a „felakasztott hús”, amelynek keretében az áldozat mindkét sarkát átfúrták, kötelet fűztek át rajta, és ennél fogva fellógatták fejjel lefelé. Itt nem csupán az jelenti a kínzást, hogy a sarkak átfúrása óriási fájdalommal jár, hanem az is, hogy a véráram a fejjel lefelé függő testhelyzetben túlterheli a szívet.

Egy másik, kevésbé ismert viking kínzás a beszámolók szerint a „halálos séta” nevet viselte. Ebben az esetben az áldozat hasán ejtenek egy vágást, amelyen át kihúzzák belei egy részét. A kínzó ezután tartotta az áldozat beleit, amíg az körbe-körbe sétált egy fa körül, idővel feltekerve az összeset a fára. A vérsashoz hasonlóan itt is felmerül annak kérdése, képes lenne-e egy ember a fájdalom és a szóban forgó szervek leállása mellett tudatánál maradni, vagy egyáltalán életben. Mindenesetre ha ezen kegyetlen kínzások és kivégzések egyike sem történt meg soha a valóságban, kiváló elrettentő erővel bírtak a vikingek ellenségeinek demoralizálására.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
• Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
• Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
• Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
• Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
• Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban