Unikornisok, sárkányok és vízi szörnyek is felbukkannak egy nemrég összeillesztett 430 éves térképen
2018. január 10. 11:48
Először illesztették össze – digitálisan – annak a 16. században készült térképnek a darabjait, amelyet 1587-ben készített egy Urbano Monte nevű, gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkező milánói családból származó tudós. A térképen igen különösen lények is felbukkannak.
Korábban
A készítő, az 1544-ben, Milánóban született Urbano Monte a régió egyik legnagyobb könyvtárával rendelkezett. Érdeklődése negyvenes éveiben a földrajz felé fordult, és mintegy 20 évet fordított arra az életéből, hogy néhány kötetben összefoglalja azt, amit a korban a témában tudni lehetett. Készített egy világtérképet is, amellyel igyekezett a legpontosabban visszaadni azt, amit az egyes országok és földrészek elhelyezkedéséről akkoriban gondoltak. A térképet nemrég David Rumsey térképgyűjtő digitalizálta.
Monte a több mint 2,5 méter átmérőjű térképet 60 részletben készítette el, amelyek összeillesztéséhez részletes jegyzéket készített. Rumsey-nak köszönhetően most először láthatjuk teljes valójában a legnagyobb – a szakemberek által méltatlanul elhanyagolt – 16. századi világtérképet. A modern térképek többségével ellentétben, amely a szintén 16. századból eredeztethető Mercator-vetületet, vagyis hengeres térképészeti vetületet alkalmazza, Monte térképe azimutális, vagyis síkvetületet alkalmazva közvetlenül az Északi-sarktól kiindulva mutatja a Földet. Manapság ilyen térkép látható az ENSZ zászlaján is.
Monte nemcsak az empirikus tudásra, hanem saját és mások fantáziájára is hagyatkozott térképe megalkotásakor. Mivel ismereteit nem a világ körbeutazásával szerezte, nagyban hagyatkozott nagy térképész elődök munkájára, valamint utazók leírásaira, ezért az általuk közölt megalapozatlan adatokat is átvette, különösen Dél-Amerikát illetően. Japánt saját maga tanulmányozta alaposan, és olyanokkal is beszélt az 1580-as években, akik jártak a távoli országban, ezért a térkép ezen része rendkívül részletes – igaz, sok köze nincs ahhoz, ahogy Japán valóban kinéz.
Monte kiemelt figyelmet fordított az egyes országokban honos egzotikus állatok feltüntetésére, mint a krokodil, a teve vagy az oroszlán. Egy valahol Alaszka környékén található, Terra Incognitának bélyegzett terület mellett egy farkast ábrázolt kölykével, amint éberen figyel. Ám jóval különlegesebb kreatúrákat is megjelenített: griffeket, valamint egy hatalmas madárszerű lényt, amely éppen elkap egy elefántot. A tengereken sokfarkú sellők, valamint jól felfegyverzett hajóflották is felbukkannak.
Politikai vezetők is láthatók a térképen, többek között II. Fülöp spanyol király, valamint több helyen maga Monte is. Mint Rumsey kifejtette, a korabeli térképészek nem szerették az üres helyeket, ezért, bár rengeteg olyan terület volt, amelynek nevét nem ismerték, ezeket szörnyekkel és fákkal töltötték meg. A térképet itt lehet nagyobb felbontásban böngészni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap