Tíz találmány a történelemből, amelynek működését máig sem sikerült megfejteni
2017. október 19. 14:51
Korábban
Egy ókori számítógép
1901-ben egy nem mindannapi tárgy került elő a tenger mélyéről. Az antiküthérai szerkezet névre keresztelt lelet tulajdonképpen egy „ókori számítógép”, amelyet Kr. e. 2. században készítettek és valószínűleg arra szolgált, hogy különféle csillagászati számításokat végezzenek vele.
Bár funkcióját illetően így javarészt konszenzus uralkodik a kutatók között, arra máig nem sikerült magyarázatot adni, hogy ki és hogyan készített egy olyan műszert, amelynek komplexitásához hasonlóval még legalább egy évezreden keresztül nem találkozunk. Egy lehetséges magyarázat lehet a tárgy egyedülálló mivoltára, hogy bár az ilyesfajta technológia sokkal korábban ismert volt, mint azt eddig gondoltuk, a többi szerkezet anyagát az idők során újrahasznosították, így csak ez a hullámsírba merült példány őrződött meg az utókor számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap