Több mint száz érintetlen szarkofágra bukkantak a szakkarai nekropoliszban
2020. november 14. 19:46 MTI
További több mint 100 érintetlen szarkofágnak a szakkarai nekropoliszban történt felfedezését jelentették be szombaton az egyiptomi hatóságok, akik szerint még távolról sincs vége a kincsek feltárásának a nagy fáraókori temetőben.
Korábban
A 2000-2500 éves, gazdagon díszített, aranyozott és festett fakoporsókat három 12 méter mély temetkezési aknában találták a híres Dzsószer-piramis melletti nekropoliszban, ugyanott, ahol szeptemberben 27, októberben pedig további 59 érintetlen, és hasonlóan jó állapotban lévő szarkofágot találtak.
A koporsók mellett találtak 40 aranyozott istenszobrot, illetve halotti maszkot is.
A leletek a későkorra (Kr. e. 664-332) és a három évszázadon át uralkodó ptolemaioszi dinasztia (Kr.e. 323-30) idejére nyúlnak vissza.
A friss leleteket egy hevenyészett tárlaton mutatták be a világsajtónak a Dzsószer-piramis lábánál, ahol a meghívottak jelenlétében nyitottak fel egy koporsót, a benne talált múmiát pedig egy mobil röntgenkészülékkel át is világították.
Szakkara még csak az 1 százalékát mutatta meg annak, amit magában rejt - mondta az egyiptomi televízióban élőben közvetített sajtótájékoztatón Hálid al-Ináni.
A régészeti miniszter egy újabb nagy felfedezés bejelentését ígérte az elkövetkező hetekre, december végére vagy január elejére.
Az egyiptomi régészek egyebek közt arra számítanak, hogy megtalálják azt a koporsókészítő műhelyt, ahol a temérdek szarkofágot gyártották.
A szakkarai leleteket a három legjelentősebb egyiptomi múzeumban fogják közszemlére tenni a nagyközönség számára, köztük a gízai piramisok mellett épülő és jövőre átadandó Egyiptomi Nagymúzeumban - közölték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
- Csak Eleanorként ismerte a menekült kislány az őt örökbe fogadó First Ladyt
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.