Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből
2018. október 17. 13:54 Múlt-kor
Korábban
Michael Taylor
Természetesen ismerünk példát „kudarcba fulladt” exorcizmusra is. Michael Taylor az 1970-es években az angliai Osset kisvárosban élt Christine nevű feleségével. A házaspár rendszeresen járt a helyi Bibliaolvasó körbe és aktív tagjai voltak a helyi anglikán közösségnek.
A bajok akkor kezdődtek, amikor Taylor házasságtörő viszonyt kezdett a gyülekezet egy másik tagjával. Amikor Christine rádöbbent, hogy férje megcsalja őt, Taylor azt állította, hogy megszállta őt az ördög. A helyi lelkész és segítségül hívott társai komolyan is vették az esetet és egy egész éjszakán keresztül tartó szertartás során, mintegy negyven démont „űztek ki” a férfiból. Ugyanakkor figyelmeztették, hogy nem volt teljes a siker, ugyanis elképzelhetőnek tartották, hogy három démon továbbra is benne maradt.
Az aggodalom nem is bizonyult alaptalannak, ugyanis Taylor hazatérve meggyilkolta feleségét és kutyájukat. A rendőrök akkor tartóztatták le, amikor nem sokkal a bűntényt követően ráakadtak, amint meztelenül sétált az út mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap