Rés a vasfüggönyön: így menekültek a magyarok 56-ban
2015. október 22. 16:48 Csernus Szilveszter
Korábban
Forgószél hadművelet
November 4. napja fordulópontot jelentett mind a forradalom – és immár szabadságharc – történetében, mind a magyar menekülthullámot illetően. Ivan Konyev marsall, a varsói szerződés fegyveres erőinek főparancsnoka aznap indította meg támadását a Szovjetunióból 12 hadosztállyal kiegészülve a magyar fegyveres erők ellen. A legtöbb ember számára ekkorra vált világossá: a forradalmat rövid időn belül kíméletlenül leveri a szovjet túlerő és a szuperhatalom árnyékában Magyarországra ismét sötét idők köszöntenek. Közel 190 ezer magyar állampolgár döntött ekkor és az ezt követő hetekben úgy, hogy elhagyja hazáját.
A szovjet támadás hírére még Svájc haderejét is riadókészültségbe helyezték, Ausztriának pedig még ideje sem volt megünnepelni függetlenségének és semlegességének első születésnapját: november 4-re rendkívüli kormányülést hívtak össze. A bécsi kabinet pedig nemcsak a menekültek zökkenőmentes fogadtatásában egyezett meg, de a fentebb említett Helmar belügyminiszter az ENSZ-hez fordult gyorssegélyért a válság kezelésére. Akkorra már hétezer menekültet tartottak számon a Magyarországgal határos tartományban, Burgenlandban, de a java még csak ezután jött: ennek az embertömegnek több mint húszszorosa érkezett november 4-e után.
Így első lépésként az addigi menekülteket az osztrák hatóságok továbbszállították alsó-, felső-ausztriai és stájerországi táborokba, míg az Osztrák Vöröskereszt tizenkét határ menti segélyhelyen várta a magyarokat. Ezek felé megindult a híressé vált „gyógyszervonat” a Német Szövetségi Köztársaság felől, a bécsi rendőrség pedig járőrautóival szállította a csecsemőknek a tejüzem termékeit. Az Ausztrián lévő terhet a USA próbálta mindjárt hitelajánlatával segíteni, míg a szovjet minisztertanács elnökének első helyettese, Anasztaz Mikojan a két állam közti nézeteltérésekre hivatkozva mondta le ausztriai látogatását.
Másnap, november 5-én hozta létre Oskar Helmar a Belügyminisztérium „Ungarnhilfe”, (azaz „Magyarország-segítő”) osztályát. A menekültáradat ugyanis csak nőtt. Éppen ezért 8-án a Szovjet Hadsereg átvette a teljes hegyeshalmi határőrséget, ahonnan az ötven fős magyar személyzet egyszerűen átmenekült Ausztriába. 9-én hozta meg az ENSZ Közgyűlése 1006. számú határozatát, amely révén a világszervezet Menekültügyi Főbiztossága is bekapcsolódott a válság kezelésébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20