Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Korábban
Siratófal
„Rabbik és a kereskedők, Talmudot tanuló diákok és farmerek, tisztek és iskolás gyerekek, művészek és tudósok – akármivel foglalkoztak éppen, abbahagyták, és megindultak a fal irányába.
És amikor elérték, megcsókolták a köveket, és ősi imákat és fohászokat kiabáltak. Ezen a napon mindenki futott. Én is.
Soha nem futottam olyan gyorsan, és soha nem mondtam olyan szenvedélyesen azt, hogy „Ámen”, mint amikor meghallottam az ejtőernyősök minhá imát mormoló hangját” – idézte fel az 1967. június 7-én, az izraeli haderő Kelet-Jeruzsálembe való bevonulásának napján a Siratófal előtt lezajló jeleneteket Elie Wiesel világhírű író, Nobel-békedíjas aktivista.
Az idézet jól leírja, hogy mit is jelent a zsidó népnek a kétezer éves fal, ahol azóta – fegyveres izraeli őrök gyűrűjében – naponta százak mondják el imáikat, és papírcetlikre írt fohászaikat a fal réseibe tömködik.
A 19 méter magas, habarcs nélkül összeillesztett mészkőtömbökből épült Siratófal (héberül Kotel) a zsidó nép egyik legszentebb helye, ugyanis miután Kr. u. 70-ben a rómaiak lerombolták a második jeruzsálemi templomot, csupán ez, vagyis a Nagy Heródes király által kibővített monumentális épület nyugati udvarán lévő fal maradt meg.
Az iszlám szintén szentként tekint az általuk Burák Falnak tekintett Siratófalra, amelyhez – a Korán tanítása szerint – Mohamed próféta a szárnyas lovát kötötte ki, amelynek segítségével Mekkából Jeruzsálembe érkezett.
A muszlimok szerint a szent fal nem a második templom, hanem az ősi al-Aksza mecset maradványa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.