A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint

2024. május 19. 17:05 Robert Miller

Alighanem még a mai fiatalok többsége is hallotta már a Boney M. egyik legnagyobb slágerét, a Raszputyint. A dalban a misztikus figurát az orosz cárné szeretőjeként, valamint Oroszország legnagyobb szexgépeként emlegetik, aki végül merénylet áldozatává vált. Korántsem a népszerű együttes slágere volt az egyetlen, amely feldolgozta a témát: Raszputyin személye számos rendezőt és regényírót is megihletett. De vajon miért lett popkulturális ikon egy XX. század elején élő orosz szerzetesből? Mi igaz a körülötte terjengő szóbeszédből? Ki volt ez a legendákkal átszőtt életet élő „szent ember”, akinek figurája még az 1970-80-as évek legfelkapottabb nyugatnémet popformációját is megihlette?

A szibériai mágus

Korábban

A tejfakasztó jós

Raszputyin 1869-ben egy eldugott szibériai faluban, Pokrovszkojéban született, egy kereskedéssel is foglalkozó gazdacsaládban. Mivel a közelben iskola sem volt, sokáig csak apja földjén dolgozott. Barátai, családtagjai visszaemlékezései szerint Raszputyin – amellett, hogy jósolni is tudott – Assisi Szent Ferenchez hasonló képességgel bírt: képes volt szóba elegyedni az állatokkal. A legenda szerint egy alkalommal profetikus képességeinek segítségével oldott meg egy lótolvajlási ügyet: „A lovat a falu leggazdagabb emberének udvarában találjátok” – jelentette ki. Nem tévedett. Emellett még azt is beszélték róla, hogy ha a tehén közelében állt, a jószág több tejet adott. Falubelijei közül sokan azonban már nem voltak annyira jó véleménnyel róla: kicsapongó életű, senkiházi tolvajként írták le a gyakorta csak „részeges Griskaként” emlegetett ifjút. Az állatokkal való szóba elegyedésről és a jóslásról szóló szóbeszédek nyilvánvalóan nélkülözik az igazságot, de feltehetően a korhely életmódról tudósító színes történetek sem mentesek az erőteljes túlzásoktól.

Raszputyin már 18 évesen családot alapított, feleségétől három, felnőttkort megélt gyermeke született, több utódját azonban még kisgyermekkorukban elvesztette. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a muzsik 1892-ben elhagyta családját, és három hónapot töltött egy kolostorban, ahol megvilágosodáson esett át. Élete teljesen megváltozott: nemcsak az alkoholról, a húsról is lemondott, és mindennapjai részévé vált a vallásos meditáció. Kapcsolatba került a hlisztek („önostorozók”) szektájával, amely a „hús és a szellem” örök harcát hirdette. A korabeli Oroszországban a meglehetősen eretneknek ható tanítás úgy szólt, hogy az aszketikus élet a bűn kihívásával, esetleges elkövetésével, majd a bűnbánattal való megtisztulással teljesedik ki: ez az üdvözülés igaz útja. A szóbeszéd szerint az orosz vidéket járó, mindenféle képzettség nélküli vándorprédikátor olyannyira szó szerint értette tanításait, hogy a nála gyakorta megforduló, házasságtörést elkövetett nőkből az aktus – ezúttal magával a gyógyító prédikátorral történő – elkövetésével űzte ki a gonoszt.

Gyermekeivel Szibériában

Raszputyint sztarecként kezdték tisztelni annak ellenére, hogy a megnevezéssel általában az idősebb, példás életű szerzeteseket illették. Raszputyin híre egyre terjedt, és Szentpétervárig, az akkori orosz fővárosig is eljutott. Egy szentpétervári püspök hívására a szerzetes a városba érkezett, ahol többek között a cárné, Viktória királynő unokája, Alexandra Fjodorovna gyóntatójával, Feofan püspökkel is találkozott, sőt egy idő után nála is lakott. A főváros miszticizmusra rendkívül fogékony felsőbb köreiben igen hamar komoly hírnévre tett szert, és híre a cári udvarba is elért.

Orgiák és telefonos „távgyógyítás”

1904 nyarán négy lányt követően megszületett II. Miklós cár és Alexandra Fjodorovna fiú utódja, a rejtélyes betegségben szenvedő Alekszej cárevics. Amikor 1905 októberében a szerzetest bemutatták az udvarban, még javában zajlott az Orosz Birodalmat megrengető első forradalom. Raszputyin ekkor még nem tett mélyebb benyomást, egy évvel később azonban – már a rejtélyes betegség létezésével tisztában lévén – ismét próbálkozott, ezúttal sikerrel. Néhány imával és énekléssel sikerült elaltatnia a cárevicset, akinek éppen rohama volt. A cári udvarba váltott egyszeri belépőt ezzel többéves bérletre cserélte. Néhány évvel később az uralkodói család gyóntatója lett.

Eközben azonban visszatért kicsapongó életviteléhez: az alkohol ismét mindennapjai részévé vált, vállalhatatlan viselkedése miatt több étteremből is kidobták, közben pedig egyre több nővel került az illendőnél közelebbi viszonyba – a nagyvilági nők mellett számos prostituálttal is –, orgiáiról pedig legendák keringtek. A cárevicsre azonban megmagyarázhatatlanul pozitív hatást gyakorló szerzetes többször is „meggyógyította” a kisfiút, akár még telefonon keresztül is – mint arról II. Miklós egy alkalommal naplójában beszámolt. Bár Raszputyin nagy, kék szemei, valamint személyisége hipnotikus erejéről számos kortársa beszámolt, amely nagyban hozzájárulhatott „csodái” véghezviteléhez, távgyógyítói képességeire egyelőre nem sikerült racionális magyarázatot találni, legfeljebb egyfajta placebohatást sejthetünk a háttérben.

A cári család vendégeként

Miközben azonban a cárevicset „gyógyította”, Raszputyin a politikai ügyek vitelében is egyre nagyobb befolyásra tett szert. A hálás cári házaspár kormányzati kérdésekben is sokszor hallgatott a sztarecre, aki hamarosan a hatalom középpontjába került. A miniszterek kijelölésébe ugyanúgy beleszólt, mint az orosz ortodox egyház vezetőségének, a Szent Szinódus tagjainak a kiválasztásába. Ez pedig nem mindenki érdekeivel találkozott. Az 1906 és 1911 között a miniszterelnöki posztot betöltő Pjotr Sztolipin még az orosz titkosszolgálatot, az Ohranát is ráállította, minek következtében Raszputyin Jeruzsálembe távozott – de a kormányfő meggyilkolása után hazatért.

Besült jóslatok

Raszputyin az évek során számos ellenséget szerzett magának. 1911-ben az egyház tekintélyének aláásása miatt két korábbi híve, Hermogen szaratovi püspök és egy Iliodor nevű szerzetes feszületekkel hagyta helyben a „Gonosz” megtestesülésének tekintett férfit. Iliodor keze feltehetően a Raszputyinnal szembeni első „igazi” merényletkísérletben is benne volt: felbérelte a „mágus” egyik korábbi női partnerét, a szifiliszben szenvedő, vallási fanatikus Feonija Guszevát, aki úgy érezte, a férfi csúnyán kihasználta. 1914 júliusában (a Gregorián-naptár szerint) Raszputyin éppen szülőfalujában tartózkodott, amikor megkísérelte leszúrni, ám a gyomrába fúródó penge végül nem oltotta ki az „őrült pap” életét, mivel egy közeli falu orvosa elsősegélyben részesítette. Raszputyin többhetes orvosi ellátást követően felépült.

Hetekig lábadozott az első merényletkísérlet után

A szerzetes az udvarban még ekkor sem vált kegyvesztetté, sőt számos tanácsával tevékenyen hozzájárult az első világháború eseményeinek alakulásához. A növekvő hatalmától megrészegedő Raszputyin züllött életmódjával eközben a közvélemény haragját is kihívta maga ellen. A feléje irányuló ellenszenv tovább mélyült háborúellenességével, és helyzetén az sem segített, hogy háborús jóslatai többsége sem vált be. Raszputyint a korrupció is elérte: idővel egyre több megvesztegetést fogadott el, az viszont csak a halála után derült ki, hogy ezen összegek jelentős részét egy, a cárné és barátnője által fenntartott hadikórház részére utalta át.

Ellenfelei, feltehetően alaptalanul, azt híresztelték, hogy szerelmi kapcsolatra lépett a cárnéval, akit német származása miatt a közvélemény egy része II. Vilmos német császár ügynökének tartott, Raszputyint pedig azzal vádolták: rá akarja venni az uralkodói párt, kössenek békét a németekkel. Egykori népszerűsége 1915 júniusára mélypontra zuhant, a moszkvai Vörös téren a tömeg a felakasztásáért tüntetett, de a politikusok is egyre nyíltabban ellene fordultak. Az orosz szélsőjobboldal vezéralakja, Vlagyimir Puriskevics már az orosz parlamentben, a Dumában is azzal fenyegetőzött, hogy lelövi, „mint egy kutyát”.

Arisztokrata összeesküvők vagy a brit titkosszolgálat?

Ez azonban még nem került az életébe, nem úgy, mint a 1916. december 29-i vacsorameghívás. A szerzetes elfogadta a kalandos életű, nyíltan homoszexuális Feliksz Juszupov herceg invitálását. A herceg, akinek apját éppen Raszputyin távolíttatta el Moszkva főkormányzói székéből, egy katonatisztekből és arisztokratákból álló csoport tagja volt, amely a sztarec meggyilkolására szövetkezett. Az összeesküvők között volt még a cár unokatestvére, Dimitrij Pavlovics nagyherceg, Szuhotyin őrnagy, a fent már említett Puriskevics és egy orvos, Lazavert doktor. A merénylők Juszupov gyönyörű feleségével, II. Miklós egyetlen unokahúgával, Irinával való találkozás ígéretével csábították a Juszupov-palotába.

Maga a herceg hozta el kocsival Raszputyint, és az alagsorba vezette, ahol ciánnal mérgezett madeiraborral és süteménnyel kínálta a vendéget, aki hamar berúgott, de a várakozásokkal ellentétben nem fordult az asztal alá. Nem kizárt, hogy Lazavert doktornak nem volt elég lelkiereje ahhoz, hogy hippokratészi esküjét megszegve mérget tegyen az ételbe és italba, legalábbis erre utal Juszupov egyik pártfogoltja, Victor Contreras egy, a hercegnek a későbbiekben írt levele. Bármi volt is azonban az igazság, az elképedt herceg végül pisztollyal tért vissza, és hátba lőtte a „mágust”. A szerzetes erejéből még annyi tellett, hogy néhány perccel később feltápászkodott, s támolyogva elindult a kijárat felé. Puriskevics azonban már nem kegyelmezett: két lövéssel végzett Raszputyinnal. A biztonság kedvéért Juszupov a fejét is összeverte, majd az összeesküvők a tetemet a jeges Néva folyóba dobták.

A merénylettel kapcsolatban néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy abban az angol titkosszolgálat keze is benne lehetett. Andew Cook, a téma szakértője a gyilkosságot egyenruhás szolgáknak álcázott brit ügynököknek, Stephen Alleynek és Oswald Raynernek tulajdonítja. A történész szerint a briteknek elemi érdeke volt, hogy megakadályozzák Oroszország németekkel kötendő különbékéjét, de konkrét tárgyi bizonyítékot is felhoz elmélete alátámasztására: a Raszputyin életét kioltó Webley típusú fegyvert csak a brit titkosszolgálat használta ebben az időben.

A sztarecet néhány nappal a merénylet után kihalászták a folyóból, és a cári család papja által celebrált gyors gyászszertartást követően eltemették. A merénylők közül senkit sem vontak felelősségre, Dimitrij Pavlovicsot Perzsiába, Juszupovot pedig családi birtokára száműzték. Az Orosz Birodalom pedig, mint azt Raszputyin megjósolta, nem sokkal halála után összeomlott.