Pillantás a Nagy Imre-temetés kulisszái mögé
2014. október 17. 11:44 Murányi Gábor
„Aki egy nappal, egy héttel, egy évvel, tíz évvel, száz évvel 1989. június 16-a után nézi a Hősök terét, a temetői szertartást megörökítő filmfelvételeket, az ne feledje, hogy a gyászdemonstráció minden másodperce mögött mindvégig feszültsége sűrűsödött, hogy vajon nem robban-e ki ott a téren egy új felkelés, nem történik-e provokáció, nem szólalnak-e meg a fegyverek” – jegyezte fel naplójába az utódoknak szóló figyelmeztetést a közérzület rezdüléseire mindenkor érzékeny író, Sándor Iván. Az „áradó méltóság” résztvevőként ugyan őt is magával ragadta, de a lélek mérnökeként pontosan érzékelte, hogy negyedmilliónyi társának (és a tévénézők millióinak) porcikáit nemcsak a felemelő élmény járta át, hanem a fortélyos félelem is.
Korábban
„Nemzetközileg nem a demonstráció viselhető el nehezen, hanem ha a demonstrációban erőszakot kell alkalmazni” – jelentette ki a pártfőtitkár (és néhány napig még miniszterelnök) Grósz Károly 1988. november végén, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikai bizottságának tagjai azt latolgatták, miként lehetne bonyodalom nélkül megúszni a három évtizeddel korábban kivégzett miniszterelnöknek, Nagy Imrének és társainak politikai kényszerűségből nem sokkal korábban engedélyezett nyilvános eltemetését.
A Hősök terén negyedszázaddal ezelőtt megrendezett gyászünnep végül méltósággal s mindenfajta atrocitás nélkül zajlott le, az eseményt a politikatörténet olykor a kommunizmus „sírba tételének”, máskor a rendszerváltás fordulópontjának, (szimbolikus) nyitónapjának, vagy éppenséggel a XX. század magyar históriáját lezáró aktusnak titulálja. Az utókori emlékezetben számos mítosszal is túlcifrázott nap kétségkívül sorsfordító volt: onnantól kezdve a folyamatok nemcsak felgyorsultak, de visszafordíthatatlanokká is váltak, holott még az előtte való napokban is fortélyos félelmek szőtték át a hatalomban ülőket és az ellenzékben politizálókat egyaránt, de talán az ország (köz)hangulatát is.
Az „évszázad nagy temetésének” kezdőnapját nehéz lenne pontosan meghatározni, hiszen ez a dátum lehetne akár már 1958. június 16. is, amikor a halálraítélteket jeltelen sírban földelték el. A kádári rezsim szempontjából ez több volt, mint bűn, ez olyan végzetes politikai hiba volt, amely három évtizeddel később az amúgy roskadozó rendszer látványos összeroppanásához vezetett. Ha viszont ennek a szakrális aktusnak a közvetlen előzményeit keressük, azt alighanem az egy évvel korábbi, meglehetősen visszhangos eseményben jelölhetjük meg. Akkor, 1988. június 16-án Párizsban, a történelmi patinájú Père Lachaise temetőben emlékművet állítottak a Nagy Imre-per öt áldozatának „és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincs sírjuk”.
Murányi Gábor teljes cikkét keresse a Múlt-kor magazin őszi számában
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 30. A „harmadik világ” (a gyarmati rendszer felbomlása, a fejlődő országok problémái)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/791.jpg)
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap