Gulyás-party és naplemente: utazási szokásaink a második világháború után

Belföldön és külföldön is IBUSZ (kép forrása: Fortepan/ Heinzely Béla)

A II. világháború után a romjaiból kellett újjáépíteni a turizmust. Az első években az IBUSZ számára a kiutat nem az utazási szolgáltatások, hanem az egyéb tevékenységek – mint a pénzváltás, a pályaudvari hírlap- és könyvárusítás vagy a nemzetközi szállítmányozás – jelentették. A feltámadás reményét hozó 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozó idején a vállalatnál mindössze 250 fő dolgozott.

Az 1950-es években az emberek már újra gondolhattak szórakozásra és utazásra, a kikapcsolódás iránti vágyat a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban sem fojthatta el a hatalom. Elindult az úgynevezett DKV (Dolgozók Hétvégi Különvonata), amely kifejezetten a munkásosztály tagjait szállította kedvezményes áron a Balatonra, Lillafüredre, Mátrafüredre és hazánk más természeti kincseihez.

Az utazásban rejlő örömöt az 1950-es években a „Pihenés egy napra: Új erő egy hétre!” című, propagandisztikus szöveg hirdette: „Az ötéves terv megvalósításához szükség van mindannyiunk testi és szellemi erejére. Népi demokráciánk biztosította a dolgozók üdülését, nyaralását fizetéses szabadságuk idején, de jólesik ezen felül is egy-egy napi pihenő a heti munka után. Ilyenkor kellemes, felfrissítő pihenést jelentenek a IBUSZ olcsó hétvégi utazásai, kirándulásai Balatonkenesére, a Mátrába és hazánk más vidékeire. Vegyünk részt minél többször ezeken az egészséges szórakozásokban, és gondoljunk arra: pihenés egy napra: új erő egy hétre!” /Forrás: Maczó Balázs: IBUSZ…mert úton lenni jó című, 2018-ban kiadott munkája/

Labdarúgó mérkőzésre is IBUSZ-szal – a helyszín a Nagyerdei Stadion, Magyarország – Lengyelország labdarúgó-mérkőzés (kép forrása: Fortepan/ Kovács Márton Ernő)

Az eredetileg nemes gondolatot a politikai enyhülés éveiben sem vetették el. A Belföldi Kereskedelmi Főosztály vezetésével 1954-ben bontott szárnyakat az „Ismerd meg hazádat” mozgalom, amely a belföldi turizmus fellendítésére törekedett. Elsődleges – de nem kizárólagos – célként azt tűzték ki, hogy a korábban nélkülözésben élő ifjúság megismerkedjen Magyarország természeti és kulturális értékeivel. Az ügy érdekében az IBUSZ történelem- és földrajztanárok képzéséről rendelkezett, akik élménydús túrákat vezettek, valamint előadásokat tartottak az érdeklődőknek. Ugyanekkor alakult meg az Ország-Világjárók Baráti Köre, amellyel a vállalat egy törzsközönség kialakítására tett kísérletet.

Tudtad, hogy bár az 1956-os emigránsok szeretteiket nem láthatták viszont, az 1950-es évek végétől anyagilag támogathatták őket? A külföldi rokonok hazaküldött valutája hozta el az úgynevezett IKKA boltok aranykorát. Ugyan a magyar családtagok a valutához nem juthattak hozzá, az összeget forintra válthatták, vagy utalvány formájában levásárolhatták dollárboltokban olyan termékekből, amelyek csak nyugaton voltak elérhetőek – a magyarok sokáig csak így juthattak hozzá nejlonharisnyához, kakaóhoz vagy minőségi kávéhoz.

A háttérben az IKKA bolt, 1967 (kép forrása: Fortepan/ Magyar Rendőr)

Az 1950-es évek végére a keleti blokk országaiban megszűnt a vízumkényszer, így megnyíltak a kapuk a külföldre utazás előtt. Ennek ellenére a belföldi nyaralásra sem csökkent a kereslet, noha a II. világháborút megelőző állapotokhoz képest negyedére csökkent a vendéglátóipari egységek száma. Ezért új beruházásokra volt szükség, a balatoni fejlesztések és a szállodaépítési hullám elindításában az 1957-ben újjáélesztett Balatoni Intéző Bizottság (BIB) vállalt kiemelt szerepet. Legnagyobb tavunk stratégiai jelentőségét mi sem példázza jobban, mint hogy a berlini fal 1961-es építése után az elszakított kelet- és nyugatnémet családok találkozóhelyeként szolgált.

Bár idővel egyre több külföldi turista érkezett, az 1950-es években még „kitüntetett” figyelemmel kísérték az idegen földről érkező vendégek minden lépését – a programokat szigorúan koordinálták, a prospektusok csak a főbb látnivalókat jelölték, és minden, ami fehéren maradt, az „terra incognitának” („ismeretlen földnek”) számított. A legfőbb látnivalók és a folklór programok – mint a galgamácsai népi húsvétolás, vagy a Buzsákon megrendezett lakodalmas bemutató – megtekintése után többnyire mégis elégedetten távoztak az idelátogatók.

Az egykori Sztálinváros, 1951 (kép forrása: Fortepan/ Magyar Rendőr)

Az IBUSZ és a MÁVAUT együttműködésével indultak útjukra a nyitott tetejű városnéző buszok 1962-ben, amelyek hamar Budapest új látványosságai lettek. A karácsonyi vásár idején valóságos varázslatként hatott, ahogy a járművek az év meghitt napjaiban mesebusszá változtak át: a fedélzeten a Télapó (aki akkor nem lehetett Mikulás) mesét olvasott és cukrot osztott, amíg a gyerkőcök egyik játékbolttól a másikig utaztak.

Szintén ebben az évben indult el a lovas turizmus, amely egyre több nyugati turistát csábított hazánkba. A Hungária Lovastúra (vagy Country Cross) 10–13 napos, gyakran 300 kilométer hosszú programjaira felszabadult helyeket úgy kapkodták el a külföldiek, mint a cukrot. A kedvencek között szerepelt a hortobágyi puszta, de középhegységeink, a Tisza vidéke, vagy Gemenc szintén népszerű maradt egészen a rendszerváltásig. A romantikus programcsomag a turisták minden vágyát teljesítette: szalonnasütés, vörös naplementék, lovakat vezető csikósok és népviseletbe öltözött lányok vártak a vadon szerelmeseire.

A felkínált programok közül a „legautentikusabb” mégis a gulyás-party volt. A sikertörténet 1968. június 24-én kezdődött, amikor a Gyermekélelmezési Vállalattal kötött megállapodás értelmében az IBUSZ megkapta a napközben gyermekétkezdeként funkcionáló hűvösvölgyi éttermet, és az esti órákban érkező vendégeknek a gulyás mellett pálinkával és néptáncbemutatóval garantálták a jó hangulatot. A sikereken felbuzdulva több hasonló programot is szerveztek, közülük a legnagyobb izgalmat a Betyáren-partykon élhették át a vendégek: a betyárromantikának megfelelően szertartásosan el is raboltak őket, majd a nap végén a közös bográcsozás alkalmával oszthatták meg egymással az átélt izgalmakat.

Gulyás-party (forrás: az Új Tükör 1978-as október-decemberi száma/ Szalay Zoltán)

Az IBUSZ a növekvő külföldi kereslet ellenére sem hanyagolta el a belföldi turizmust. Bár a hatvanas évek közepétől a szerencsésebb (és tehetősebb) magyarok már Nyugatra is eljuthattak, ez a lehetőség a legtöbbeknek nem adatott meg. Ezekben az években az IBUSZ-különvonatok szorgalmasan szállították a vidéki nagyüzemek dolgozóit, a falusi TSZ-tagokat Budapestre, ahol többnapos városnéző túrák keretében a szocializmus vívmányai (például a Népstadion) sem maradhattak ki a helyi idegenvezetők repertoárjából. A mélyen elkötelezettek az újonnan épült Sztálinvárosba (ma: Dunaújváros) is ellátogathattak, ahova egészen az 1960-as évek közepéig indítottak szervezett kirándulásokat. Érdekesség, hogy a korabeli prospektusok szűkszavúan csak „az új magyar ipari városként” emlegették, Sztálinváros mégis központi szerepet kapott a kiadványokban – minden bizonnyal felsőbb utasításra került a látnivalók sorába.

Tudtad, hogy az IBUSZ kulcsszerepet játszott abban, hogy az 1960-as évektől Magyarország újra népszerű úticéllá váljon? Az 1970-es évekre szilárdult meg az az országimázs, amely többé-kevésbé ma is meghatározza a Magyarországról kialakult képet. Az „In Ungarn findet man alles!” („Magyarországon mindent megtalál!”) és a „Das Alles ist Ungarn” („Ez mind Magyarország”) című kiadványok sikeresen győzték meg a külföldieket arról, hogy hazánk bakancslistás úticél, a sikeres reklámtevékenység tükröződött a Kádár-korszak deficites gazdasági helyzetében nélkülözhetetlen valutabevételek emelkedésében is.

Hortobágy a belföldi és külföldi turistákat egyaránt vonzotta (kép forrása: Fortepan/ Urbán Tamás)

A sikerek az 1970-es és 1980-as évekre elhozták az IBUSZ virágkorát. A Kádár-korszak utolsó évtizedében a dolgozók létszáma meghaladta a 3000 főt, a vállalat 23 országra kiterjedő külképviseleti hálózattal és 1500 szerződéses határon túli partnerrel rendelkezett. Az 1980-as évtized végére évente 750 ezer külföldi vendéget fogadtak, és 250 ezer magyar állampolgár utazott a szervezésükben külföldre. Az 1983-as adatok szerint a belföldi idegenforgalom összesen 368 ezer főt számlált.

Az 1984-ben megalakult HUNTOURS a hazai vadászturizmust emelte korábban soha nem látott szintre, míg 1984-ben a VIII. kerületi Kalocsai Paprika Csárdában új, védett márkanevű program vette kezdetét: a Paprika Show. A név nem túlzás, a helyszín valóban paprikában úszott: paprika koktél, paprikás ajándéktárgyak és kalocsai paprikás ételek várták a vendégeket. A vacsorát a gulyás-partyhoz hasonlóan késő estig tartó mulatozás követte. És időközben lassan elmulattuk magunkat egészen a rendszerváltásig, amely véget vetett a „látszatidillnek”. Az országimázs, amelynek megteremtésén oly sokáig dolgoztak, lassacskán elkezdett széttöredezni, és a turizmus 1990-től új korszakába lépett. (x)

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Közel-Kelet

• Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború 
• Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
• Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
• Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 
• Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
• Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
• Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
• Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
• Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét