Vasfüggönyön innen, Balatonon túl: határtalan utazásaink története

1962-es látogatás Bécsben (kép forrása: Fortepan/ Jakab Antal)

Az utazás a 19. század végén már nemcsak az arisztokrácia kiváltsága volt, a gazdagabb polgárok szintén a nyugati trendek lelkes követőivé váltak. Magyarországon – akkor még – határátlépés nélkül is valóra válthatták az üdülésről szőtt álmaikat.

Az Osztrák-Magyar Monarchia lakóit a gyógyfürdők – Herkulesfürdő –, a magashegyek természeti szépségei – Ótátrafüred –, és a hullámzó tenger – Abbázia – is nyaralásra csábította. Határátlépésre csak az igazán tehetősek vállalkoztak, akik nem tudtak ellenállni a francia Riviéra vagy az Orient expressz nyújtotta luxuskörülményeknek.

Ennek ellenére már a 19. század végén elindultak az első szervezett utak a Magyar Királyi Államvasutak közreműködésével. 1889-ben, a francia forradalom 100. évfordulója alkalmából hat társasutazást indítottak Párizsba, 845 szerencsés résztvevő még Kossuth Lajossal is találkozhatott Turinban (Torino), míg a végállomáson Munkácsy Mihály fogadta az utazókat.

Az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. első tranzitutaztatását 1903-ban tartotta, amikor a Boroszlóból induló zarándokok Róma felé haladva néhány napot Budapesten töltöttek. A vállalat elsődleges tevékenysége az első világháború kitöréséig a külföldi turisták fogadása volt, ám Magyarország határainak 1920-as újrarajzolásával alaposan átértékelődött az utazás szerepe.

Kirándulások Franciaországba (kép forrása: Színházi Élet, 1938. 22. szám)

A Horthy-korszakban újra előtérbe került a nemzetközi turizmus. Államközi megállapodásokkal enyhítettek a szigorú vízumpolitikán, noha az országhatárok közti átjárás még ekkor sem volt zökkenőmentes. Az 1929-es világgazdasági válság után a folyamat megtorpant, ám a gyors zuhanást gyors talpra állás követte.

Óriási sikert arattak az úgynevezett cserevonatok, amelyekre az Magyar Nemzeti Bank csak úgy adott engedélyt, ha az IBUSZ fedezte a külföldre indított kirándulások valutaszükségletét. A vállalat szerződést kötött egy olasz irodával, amelynek értelmében Magyarországról Velencébe, és onnan vissza indultak szerelvények. Az első különvonat 1932-ben indult a gondolák városába, ezt követően a csereüdülőhelyek köre fokozatosan bővült, svájci, cseh, francia, német, svéd és osztrák partnerek is csatlakoztak a programhoz. A megoldás Európa-szerte mintaadó lett.

Tudtad, hogy a magyar-olasz cserevonat ötletét az 1933-as idegenforgalmi kongresszuson is méltatták? Az ötletet végül 22 európai vasúttársaság vette át.

Cserevonattal érkező angol utasok, 1935 (kép forrása: Képes Pesti Hírlap, 1935.09.08-i szám)

Amíg az I. világháború előtt külföldre 10–20 ezer fő utazott évente, ez a szám az 1930-as évek közepére már 200 ezerre nőtt. A II. világháború után a bőröndbe sajnos nem a nyaraláshoz szükséges csomagok, hanem megnyomorított életek emlékei kerültek. Bár az IBUSZ monopolhelyzetbe került 1948-tól, a Rákosi-korszak kezdetétől egészen 1968-ig még Kőszeget, Sopront vagy a Fertő tavat is csak határsávengedéllyel lehetett felkeresni. A lassú enyhülést Sztálin 1953-as halála, majd az 1955-ös osztrák államszerződés hozta el. A vérbe fojtott 1956-os forradalom után megkezdődött a lassú, óvatos nyitás időszaka, az évtized végén elindultak Csehszlovákiába és Lengyelországba az első IBUSZ-utak. Ekkor még „kedvenc” úticélokról szó sem lehetett, az „ahova szabad” szellemében kelhettek útra a szerencsések.

Az útlevelek kiadása szintén az IBUSZ hatáskörébe tartozott. A személyigazolványhoz csatolt betétlapokat felváltotta a piros és a kék útiokmány: az előbbi a keleti blokk országaiba, míg az utóbbi a vasfüggönyön túlra tartó utazásokhoz szükségeltetett. Amíg a piros útlevelet 1972 és 1984 között korlátozások nélkül lehetett felhasználni, addig a kék okmány igénylése egy végeláthatatlan procedúra volt, ráadásul pozitív elbírálására nem volt semmilyen garancia. Háromévente egyszeri utazásra jogosított, és mindössze 70 dollárt lehetett kiváltani egy utazáshoz – ezen felül szükség volt a szakszervezet és a párttitkár aláírására is. Az enyhülést az általános kék útlevél 1984-es, majd a világútlevél 1987-es bevezetése hozta el, a teljesen szabad utazást csak az 1989-es útlevéltörvénnyel szentesítették.

IBUSZ iroda a mai Ferenciek terén, 1960 (kép forrása: Fortepan/ UVATERV)

Miután 1957-ben a keleti tömb országai között megszűnt a vízumkényszer, a forgalom lassú növekedésnek indult – ezzel párhuzamosan megszülettek az IBUSZ Nemzetközi Főosztályának részlegei: a Nyugati és a Szocialista, valamint a Belföldi Kereskedelmi Főosztály. Az időszak legnagyobb kedvencei az úgynevezett barátságvonatok voltak: ezeket az utazásokat többnyire a kiemelkedően teljesítő dolgozók kapták a munkaadójuktól. A Szovjetunió klasszikus, Kijev – Leningrád (Szentpétervár) – Moszkva nyomvonalán haladtak, hogy a baráti országok között még szorosabbra fűzzék a kapcsolatot. A cél érdekében üzemi látogatásokat és közös mulatságokat szerveztek, az 1970-es években még nőnapi különvonatot is indítottak. 

Tudtad, hogy az IBUSZ útlevélosztályán dolgozó szerencséseknek volt egy saját dedikált útlevele, amelyben korabeli sztárok, művészek és sportolók aláírását gyűjtötték?

Az NDK-ba csak a berlini fal 1961-es építése után indulhattak társasutazások, amelyek közül különösen a lipcsei vásár forgataga nyűgözte le a magyar utasokat. Bár a prágai és a krakkói vonatozás is csalogatta a közönséget, a tehetősek többsége a nyarat elsősorban Bulgáriában (az Arany- vagy a Naposparton), másodsorban a jugoszláv tengerparton töltette, míg a „pártelit” kiváltsága a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi felkeresése volt. Aki nem vonattal akart utazni, és a városlátogatás vagy a napsütés sem vonzotta, választhatott a dunai hajótúrák kínálatából is.

Aranyló homok a Naposparton, Bulgáriában, 1973 (kép forrása: Fortepan/ Potruba Ferenc és Zoltán)

Amíg 1960-ban alig néhány százezer külföldi utazást regisztráltak, ez a szám az 1980-as évekre már a több milliót is elérte. Az egzotikus utak iránti kereslet is nőtt, csoportok indultak Kubától Észak-Koreán át a Föld távoli pontjaira. Az 1980-as években, miután engedett szorításából a Kádár-rendszer, már az Atlanti-óceánon túlra is indultak csoportok.

Mit szerettünk igazán az ismeretlenben? A szép tájakat, a történelmi emlékeket és természetesen a vásárlást, azon belül is különösen a Magyarországon hiánycikknek számító termékek beszerzését. Csehszlovákiából a filléres túrabakancs, a saját gyártmányú ropi, és a camembert érkezett a bőröndökben lapulva, Lengyelországból jó minőségű textíliákból és párnahuzatokból érkezett szállítmány, az NDK-ból kiváló iparcikkekkel, például hajszárítókkal indultak útnak, míg a Szovjetunióból porszívókkal tértek haza a magyarok. Isztambulból még a rendszerváltás után is alsóneműkkel teli autóbuszok tartottak hazafelé, hála a világútlevél bevezetésével liberalizálódó vámrendeleteknek. Amíg Romániából az ottani hiány miatt szinte semmi nem érkezett, Ausztria a magyar turisták paradicsoma volt.

Tudtad, hogy a Bécsbe özönlő tömeg fő csapásiránya nem a Schönbrunnba, hanem a Mariahilferstraße felé vezetett? A hűtőszekrények iránti őrült kereslet miatt a szerencsevadászat ezen ágát „Gorenje-turizmusnak” nevezték el.

Nem mindent szerettünk a külföldi utazásban. Megnehezítette az utazók dolgát a felvehető valuta korlátázása, a szigorú vámrendszer és a behozatali tilalmak. Hiába akartak jó minőségű magyar szalámit az országhatáron túlra vinni, vagy Szlovákiából pelenkát csempészni. Az IBUSZ utasai minden tőlük telhetőt megtettek, sokan a nyári szezonban bőröndnyi zöldséggel és gyümölccsel indultak útnak, hogy a kint élő rokonok is megízlelhessék a hazai zamatokat. Kihagyhatatlan rítusa volt az utazásoknak a képeslapírás, címeztünk munkatársainknak, barátainknak és családtagjainknak – minden városból, megállás nélkül.

A végső fordulatot az 1990-es év hozta el. Miután a vasfüggöny lehullott, új világrend született, miközben államalakulatok – Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió – tűntek el a térképről. A turizmus – amelyre ekkor már nyugodtan hivatkozhatunk tömegturizmusként – új szárnyakat kapott, egyre többek számára vált elérhetővé az utazás élménye. És végre mindenki – pénztárcától függően – választhatott magának kedvenc nyaralási célpontot. (x)

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2019

• Örömteli pillanat szomorú szentekkel
• A csákigorbói Haller–Jósika-kastély
• Sztálingrád: a Wehrmacht jeges csapdája
• Expedíció a maja őserdőbe
• Napóleon fagyos orosz pokla
• A japán közlegény megmentése
• Szent Margit kortársainak világképe
• A tarhonya diadalmas útja
• Lola Montez botrányai