Nikola Tesla hat fantasztikus találmánya, amely sohasem készült el
2017. november 7. 14:23
A 20. század egyik legnagyobb tudósaként számon tartott Nikola Tesla mérhetetlen érdemeket szerzett olyan, mind a mai napig alkalmazott eszközök kifejlesztésében mint a rádió vagy éppen a váltóáram. Karrierje emellett bővelkedik olyan fantasztikus találmányokban (pontosabban inkább tervekben) is, amelyek még ma is inkább a sci-fi kategóriába sorolhatnánk.
Korábban
Az eltitkolt földrengés
1893-ban Tesla szabadalmaztatott egy gőzmeghajtású rezgésgerjesztő gépet, amelynek célja az volt, hogy egy folyamatos fel-le mozgással állítson elő elektromosságot. Évtizedekkel később, 1935-ben az akkor éppen 79. születésnapját ünneplő feltaláló egy fantasztikus történetet osztott meg a nyilvánossággal. Elmondása szerint az általa fejlesztett oszcillátor egy korai típusa nem várt hatást váltott kit. A gép vibrálása egy tesztelés során egy valóságos földrengést váltott ki. A New York-i laboratóriumban „hirtelen elkezdtek össze-vissza repkedni a nehéz berendezések.”
Az épület leomlását Tesla azzal akadályozta meg, hogy gyorsan kalapácsot ragadott és szétverte a földrengéskeltő szerkezetet. Ezt követően pedig utasította asszisztenseit, hogy titkolják el az eset pontos körülményeit a kiérkező hatóságok elől és mondják azt, hogy csak egy egyszerű földrengés volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.