Miért nyitogatták fel őseik sírjait a kora középkori európaiak?

A kora középkori Európában a holtak és ingóságaik nem vesztették el jelentőségüket, miután a sírba helyezték őket – a kutatók nemrégiben egy, a 6-7. században Angliától Erdélyig elterjedt sírfelnyitási tradícióra derítettek fényt.

Nem sírrablók voltak

„Sok európai országban a régészek már több mint száz éve fedeznek fel a kora középkori időszakból származó sírokat, amelyeket mintha kiraboltak volna nem sokkal a temetés után” – mondta el Dr. Alison Klevnäs, a Stockholmi Egyetem kutatója és a tanulmány vezető szerzője. „Az évtizedek során azonban a feltárást végzők közül sokan felismerték, hogy ennél valami sokkal különösebb folyik itt.”

Klevnäs és négy másik, e jelenséget Európa különböző tájain kutató régész összevetette eddigi eredményeit, hogy jobb képet alkossanak. Elemzésük, amely az Antiquity című tudományos folyóiratban jelent meg, első ízben mutatja be a sírok újranyitásának elterjedtségét a korszakban. Adataik alapján elterjedt és hosszú ideig fennálló szokás volt, melynek több ezer példáját találták meg több tucat korabeli temetőben Angliától Erdélyig.

„A felnyitási gyakorlat a 6. század második felében terjedt el Nyugat-Európában, és a 7. században érte el csúcsát” – mondta el Dr. Astrid Noterman, szintén a Stockholmi Egyetemről, aki korábban 40-nél is több ilyen lelőhelyet vizsgált meg Észak-Franciaországban. „A legtöbb helyen a 7. század végével elapad, így sok temetőben látható a temetkezések utolsó fázisa, immár felnyitás nélkül.”

Az eredményekből kitűnik az a rendkívül fontos felismerés, hogy a sírok felnyitása vélhetően nem a sírok kirablását tükrözi, mivel az elemzés alapján az elvitt tárgyak kiválasztása során nem azok értéke volt a mérvadó.

„Gondosan kiválogatták, mely tárgyakat viszik el, leginkább a brossokat a nőktől, illetve a kardokat a férfiaktól, de sok értéket hagytak hátra, még nemesfémből készült tárgyakat is, például arany és ezüst nyakláncmedálokat” – magyarázta Klevnäs, megjegyezve, hogy a kiválasztott tárgyakat még rossz állapotban, szétesőfélben is elvitték, ami arra utal, nem használat vagy értékesítés céljával távolították el őket.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy ez egyszerűen része volt a temetkezési gyakorlatnak az európai történelem ezen szakaszában. A legtöbb újranyitásra azelőtt került sor, hogy a koporsó teljesen elkorhadt volna – az emberek a szüleik vagy nagyszüleik nemzedékének sírjaihoz tértek vissza. Míg azonban a sírfelnyitási gyakorlat elterjedt volt, jelentős variációk fordulnak elő, amelyek betudhatók a különböző helyi hagyományoknak, illetve lehetséges, hogy az eltemetett személy kilétének is.

Elvitt tárgyak, megmozgatott holttestek, hozzátemetett állatok

A legtöbb felnyitott sírból bizonyos tárgyakat távolítottak el, máshol azonban a holttest más helyzetbe való mozdítása, a sírban lévő tárgyak károsítása, bizonyos testrészek eltávolítása, illetve – egyetlen esetben – egy kutya elhelyezése is megfigyelhető.

„A sírrablás negatív tettnek hangozhat, de itt úgy tűnik, közösségi értelemben pozitív jelentőségű cselekedet volt. Az emberek továbbra is e temetőkben helyezték el halottaikat, miközben újra és újra felnyitották a sírokat” – mondta el Dr. Klevnäs. „Azt is megfigyelhetjük, hogy egyes temetők, ahol élt a felnyitás szokása, tovább voltak használatban, mint azok, ahol a holtakat békében hagyták.”

Így, hogy a gyakorlatot azonosították, a tudósok azt remélik, további kutatások által többet tudhatunk meg róla – például hogy miért terjedt el ilyen nagy területen ennyire rövid idő alatt. A jelek szerint Közép-Európában kezdődhetett a 6. század második felét megelőzően, majd kontinensszerte elterjedt, a 7. században érve a csúcsra.

A sírújranyitások elterjedtsége mellett a kutatók számos tendenciát is dokumentáltak. Gyakran fordult elő például, hogy a koporsó nem bomlott el még teljesen a felnyitáskor, ami arra utal, hogy a visszatérők olyan emberek sírjait látogatták, akikre még emlékezhettek – szüleik, vagy nagyszüleik nemzedékének tagjaiéit –, és általában különös tárgyakat kerestek.

„Az eltemetés nem jelentette a végét a kora középkori ingóságok útjának” – mondta el Klevnäs, kiemelve, hogy nem valószínű, hogy újrahasznosítás céljával vitték el őket, tekintve, hogy az elvitt tárgyak gyakran rendkívül rossz állapotban voltak. Mindazonáltal bizonyára elég fontosak voltak ahhoz, hogy az emberek a rothadó húsból és oszló ruházatból kiszedjék őket – habár az is tény, hogy igencsak megválogatták, mit visznek el.

„Igen meglepőnek tűnik, hogy valaki a rézöntvény brossokat elviszi egy oszladozó hulláról, de az ezüstfüggőkkel ékesített nyakláncot hátrahagyja” – tette hozzá Klevnäs. „Bizonyára úgy érezték, csak bizonyos fajta ingóságokat vehetnek el a holtaktól.”