Méregdrágán kelt el egy kínai császári bélyegritkaság
Az egyik legritkább kínai bélyeget szerdán 6,9 millió hongkongi dollárért (mintegy 202 millió forint) adták el egy hongkongi árverésen. Mindössze 32 példányát jegyzik az utolsó császári dinasztia, a Csing idején, 1897-ben kiadott bélyegnek, a "kis vörös adódollárnak", amely Kína legritkább, szabályosan kiadott bélyege - olvasható az Interasia aukciós ház közleményében.
Az apró értéktárgy fényes vörös színe a kínai kultúrában a szerencse szimbóluma, ritkaságát pedig az adja, hogy a "Csing-dinasztia postaszolgálata, egy dollár" feliratot túl kicsinek találták rajta, ezért másodszor is rányomtatták.
Kínai, hongkongi és ázsiai bélyegek háromnapos árverésén talált vevőre a ritkaság. Az aukció az Interasia közleménye szerint 71,9 millió hongkongi dollár, mintegy 2,1 milliárd forint összbevételt eredményezett. "A filatélia különleges szerepet játszik a kínai kultúrában, a ritka bélyegek éppoly fontos jelképek és kincsek, mint a művészeti alkotások" - magyarázta Jeffrey Schneider, az aukciós ház igazgatója.
A Szun Jat-szen kínai forradalmár véletlenül fordítva nyomott arcképét viselő bélyegritkaság tavaly októberben több mint 700 ezer hongkongi dollárért, körülbelül 21 millió forintért talált vevőre Hongkongban. A kontinentális Kína lakói rendszeres vásárlói a város műtárgy-, ékszer- és boraukcióinak, Hongkong pedig Ázsia árverési csomópontjának és a hatalmas kínai piac kapujának tekinti magát.