2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy magyar régészhallgató szenzációs leletekre bukkant

2025. július 28. 17:04 Múlt-kor

A komáromi Brigetio lelőhelyen egy több mint 2000 éves szobrot talált egy elsőéves régészhallgató, Zentai Laura. A bronzból készült figura feltehetőleg egy nagyobb tárgyat díszített. Egy leégett épület maradványai között lelt rá, széttörve, szétégve, így egyelőre rejtély, hogy mihez tartozhatott.. 

zentai laura
Zentai Laura, az általa feltárt szobrokkal Forrás: Brigetio / Facebook

A mosonmagyaróvári lány az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészet szakos hallgatója, aki terepgyakorlaton volt Komáromban. A római kori Brigetio katonai tábor feltárásán dolgozott társaival, amikor egy szobrot talált. Mint később kiderült, ez egy komoly leletegyüttes első darabja volt, a késő római korból.

Az ötödik nap kincse

„Először meg se fordult a fejemben, hogy valami különlegeset találtam" – mesélte lelkesen Laura „Kapargattam a földet, és egyszer csak láttam, hogy valami kéklik. Kiemeltem és egy kis emberalak volt. Soha nem találtam még hasonlót, mert hát... mikor is találtam volna?" – nevetett boldogan. 

A régészet általában nem ennyire izgalmas, rengeteg ásás hoz csak eredményt, és azt is ritkán. Laura sem fedezett fel semmit az első négy napban. De az ötödik nap kivételes szerencsét hozott.

„A többiek is odaugrottak, mikor meglátták."  Máris futottak a vezető régészhez, hogy megtudják, valóban valamilyen értékes darabra bukkantak-e.

Elképesztő szerencse

A bronzból készült figura feltehetőleg egy nagyobb tárgyat díszített. Egy leégett épület maradványai között leltek rá, széttörve, szétégve, így egyelőre rejtély, hogy mihez tartozott.

„Amikor megerősítettek benne, hogy ez valami ritka és értékes lelet, akkor kezdett el igazán leesni, hogy mit találtam. El se hittem! Azóta is nagyon boldog vagyok" – lelkendezett az egyetemista, hozzátéve, hogy neki és társainak is óriási lendületet adott a felfedezés.

Laura megosztotta a KEMMA hírportállal, hogy kezdetben inkább a középkor érdekelte, de az általa feltárt római kori lelet alighanem más irányba mozdítja.

A régészet menő!

A történelem mindig is fókuszban volt nála, de ez a felfedezés erősítette meg abban, hogy a régészet legyen a hivatása.

„Ez egyértelműen motiváció a jövőre. Még jobban szeretném ezt csinálni, még többet tanulni róla. És nagyon bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó ilyen élményem" – mondta Laura. „Azt üzenem azoknak, akik most gondolkodnak a régészeten, hogy ne féljenek belevágni. Lehet, hogy nem ez a legegyszerűbb út, de ha valakit igazán érdekel a múlt, az itt csodákat élhet át."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Melyik évben gyilkolták meg Julius Caesart?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár