Kézigránát és ejtőernyő – öt híres gépeltérítés a múlt századból
2016. március 30. 16:42 Múlt-kor
„Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az” – jellemezte az egyiptomi külügyminisztérium a nemzetközi sajtónak azt az amerikai-egyiptomi állampolgárságú férfit, aki tegnap eltérítette az Alexandria-Kairó repülőjáratot. Mint kiderült, Szeif Ed Din Musztafa (bombamellénye ellenére) nem terrorista, csupán szerelmi bánatból foglalta el a gépet, találkozni akart ugyanis volt feleségével, aki Cipruson él. Az igen drága kaland során végül senki sem sérült meg. A repülés évszázados története során több tucatnyi alkalommal fordult elő, hogy a repülőgépeket elrabolták, s nem az eredeti célállomáson szálltak le velük. Az okok különbözőek lehetnek: terrorizmus, disszidálási szándék, arany és váltságdíj, egy másik állam bosszantása vagy politikai mozgalmak megismertetése a világgal. Összeállításunkban öt híres „légi kalóztámadást” mutatunk be.
Korábban
Egy élte túl: a géprabló
A történelem első, feljegyzett és nyomon követett kereskedelmi repülőgépet érintő gépeltérítésére 1948. július 16-án került sor. A mindössze két éve működő Cathay Pacific légitársaság Miss Macao nevű, PBY-5A Catalina típusú hidroplánja Makaóból Hongkongba tartott, amikor a felszállás után négy, fegyverekkel felszerelkezett kínai férfi megkísérelte átvenni az irányítást a repülőgép felett. A tervük az volt, hogy a tehetős utasokat túszként tartva jelentős váltságdíjat követelnek a hatóságoktól, valamint a családtagoktól. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gép rendszeresen szállított aranyrudakat is, így sokak szerint az arany megszerzése is a terroristák listáján szerepelt.
Nagy zűrzavar kerekedett a kis utasszállítón, ugyanis a pilóta megtagadta az engedelmességet, a másodpilóta pedig egy feszítővassal megtámadta az egyik gépeltérítőt. A kavarodásban végül mindkét pilótát agyonlőtték, s holttestük a botkormányra zuhanva egyenesen a tenger felé irányították a gépet.
A gépeltérítők nem tudtak időben cselekedni, elvesztették az irányítást a hidroplán felett, amely 26 emberrel a fedélzetén a Dél-Kínai-tengerbe zuhant. Csupán egy ember, Huang Ju élte túl a szerencsétlenséget, aki még a becsapódás előtt kiugrott a vészkijáraton. Később bevallotta: ő volt az egyik gépeltérítő. Három évet töltött tárgyalás nélkül egy makaói börtönben, majd 1951-ben Kínába deportálták.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/691703ad10911aec8a17323ef94c2b08.gif)
![Múlt-kor magazin 2015/tavasz](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/635.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap