Legendás apák és fiúk

Két, mára kihalt ősemberfaj közös utódának maradványaira leltek Oroszországban

2018. augusztus 23. 10:07 MTI

A kutatások szerint a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak egy időben fordultak elő Eurázsiában. Mindkét csoport 40 ezer évvel ezelőttig élt a térségben, a neandervölgyiek a nyugati, a gyenyiszovaiak a keleti részen. 

neandervölgyi gyenyiszovai
A több mint 50 000 évvel ezelőtt élt lány lábujjcsontja

Antropológusok szerint félig neandervölgyi, félig gyenyiszovai volt az a mintegy 50 ezer évvel ezelőtt élt kislány, akinek maradványait egy orosz barlangban találták meg. A felfedezést a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány nyomán szerdán a BBC News ismertette. A kutatók a kislány csontjainak DNS-vizsgálata alapján állapították meg, hogy a gyermeknek két különböző embercsoportból származó szülei voltak: az anya neandervölgyi, az apa gyenyiszovai volt.

„Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy a neandervölgyieknek és a gyenyiszovaiaknak alkalmanként születtek közös gyermekeik. De nem gondoltam volna, hogy olyan szerencsések leszünk, hogy rátalálunk a két csoport egy gyermekére” – mondta el Vivian Slon, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet (MPI-EVA) kutatója.

Napjainkban a nem-afrikai emberek DNS-ének egy kis része a neandervölgyiektől származik. Néhány más nem-afrikai populációnak, attól függően, hol él, szintén van olyan rész a DNS-állományában, amely az ázsiai, úgynevezett gyenyiszovai emberektől származik. A tény, miszerint a gének tovább élnek az új generációkban, azt jelzi, hogy bizonyosan születettek közös utódaik.

Egyelőre azonban az egyetlen hely, ahol megtalálták a megkövült bizonyítékát a gyenyiszovai és neandervölgyi ember közös leszármazottjának, egy szibériai barlang az Altaj-hegységben. Kevesebb, mint húsz nem a Homo sapienshez tartozó ősember genomját sikerült eddig szekvenálni. Ebből a nagyon kis számból mindössze egy embert találtunk, amelynek fele-fele arányban voltak különböző felmenői – közölte Slon.

A kutatások szerint a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak egy időben fordultak elő Eurázsiában. Mindkét csoport 40 ezer évvel ezelőttig élt a térségben, a neandervölgyiek a nyugati, a gyenyiszovaiak a keleti részen. A neandervölgyiek keletre vándorolva találkozhattak a gyenyiszovaiakkal, és a modern emberekkel is.

„A neandervölgyieknek és a gyenyiszovaiaknak nem volt túl sok alkalmuk a találkozásra. De amikor ez megtörtént, bizonyára gyakran párosodtak, sokkal többször, mint korábban gondoltuk” – magyarázta Savante Paabo, a MPI-EVA igazgatója. A lány csontjának töredékét orosz archeológusok tárták fel évekkel ezelőtt a Gyenyiszova-barlangban. A csonttöredék genetikai elemzését Lipcsében végezték el.

„A csontdarab egy hosszú csont része, úgy becsüljük, hogy a lány legalább 13 éves volt” – mondta el Viola Bence, a Torontói Egyetem magyar származású paleoantropológusa. A tudósok arra következtettek, hogy a lány anyja genetikailag inkább azokhoz a neandervölgyiekhez állhatott közelebb, akik Európa nyugati részén éltek, mint azokhoz a neandervölgyiekhez, akik korábban a Gyenyiszova-barlangban éltek. Ez azt mutatja, hogy a neandervölgyiek Nyugat- és Kelet-Európa és Ázsia között vándoroltak több tízezer évig, míg ki nem haltak. A genetikai tesztekből az is kiderült, hogy a gyenyiszovai apának legalább egy neandervölgyi korábbi felmenője lehetett a családfáján.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!