Karahantepe új csodája: emberi arcot ábrázoló oszlopot tártak fel Törökországban
2025. október 6. 19:10 Múlt-kor
Törökország déli részén, Karahantepe-ben, a világ egyik legfontosabb neolitikus lelőhelyén a régészek olyan felfedezést tettek, amilyenre eddig még nem volt példa: egy emberi arcot ábrázoló oszlopot találtak a föld mélyén. A lelet nemcsak a korai művészet, hanem az emberi öntudat történetét is új megvilágításba helyezheti.

Karahantepe romjai (Forrás: Wikipédia / Közkincs)
Korábban
Karahantepe Göbeklitepe-től mintegy harmincöt kilométerre fekszik, és tizenkét másik neolitikus helyszínnel együtt alkotja a „Taş Tepeler” (magyarul: „Kőhegyek”) nevű régészeti régiót. Az itt végzett ásatások során a kutatók már többször is találtak emberi alakokat szemléltető épületrészeket, azonban a mostani lelet az első, amely konkrétan egy arcot jelenít meg.
Karahantepe: a Taş Tepeler új csillaga
A leletet a Taş Tepeler-projekt keretén belül tárták fel, ami a világ egyik legnagyobb és legambiciózusabb régészeti vállalkozása. Legfőbb célja: feltárni, hogy pontosan milyen is volt a neolitikus forradalom időszaka.
Az ásatások során eddig több mint kétszázötven oszlopot, épületrészt és szobrot fedeztek fel. A kutatók szerint a frissen feltárt emberarcú oszlop megerősíti: ezek a korai közösségek nem csupán technikai ügyességgel bírtak, hanem a spirituális és művészi önkifejezés fejlett formáit is ismerték.
Új korszak a régészetben
A tudósok szerint a Karahantepe-ben feltárt arc az emberi öntudat egyik legkorábbi ismert képi megjelenítése lehet. Az ásatások ezzel a felfedezéssel azonban korántsem értek még véget: számos szenzációs feltárás melegágya lehet tehát még az őskori település.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap














