Jules Verne több jóslata is félelmetesen pontosan vált valóra
2021. április 3. 13:23 Lados Tamás
A tengerek világa
Verne talán leghíresebb műve, a Nemo kapitány főhősei egy elektromos tengeralattjárón merülnek az óceán fenekére. A világtengereket bejárva izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokban van részük, miközben az olvasó szeme elé tárul a mély tengerek világa.
A tengeralattjáró gondolata a regény 1870-es megjelenése idején már korántsem számított forradalmi ötletnek. Az emberiség ekkor már évszázadok óta kísérletezett víz alatt közlekedő járművek építésével, és alig néhány évvel korábban sor került a tengeralattjárók első sikeres katonai célú bevetésére is. 1864-ben, az amerikai polgárháború során ugyanis a déliek H. L. Hunley nevű tengeralattjárója elsüllyesztette az északiak hatalmas gőzösét, az USS Housatonicot.
A Verne által ismert tengeralattjárókat azonban ekkor még nem elektromos árammal, hanem kézzel forgatott hajócsavarral vagy sűrített levegővel hajtották. Nemo kapitány Nautilusa viszont már teljes mértékben elektromos árammal működik, amelyet a búvárhajó akkumulátorai szolgáltatnak, az energiát a tengervízből kivont nátriumból állítva elő. A hajó így folyamatosan, töltés nélkül képes a víz alatt közlekedni, és csak akkor bukik fel a felszínre, ha a kapitány friss levegővel szeretné feltölteni a fedélzetet.
Ha nem is teljesen a Verne által leírt módszer mentén, de a tengeralattjárók fejlődése valóban a villamos energia irányában indult meg a XIX. század végétől. A két világháborúban alkalmazott tengeralattjárók többségét a felszínen haladva dízelmotorok, míg alámerülve akkumulátorokról táplált elektromos motorok hajtották, a XX. század közepén pedig megjelentek a nukleáris meghajtású tengeralattjárók, amelyek minden korábbinál hosszabb utakat voltak képesek megtenni a víz alatt.
A regény azonban nem csak a tengeralattjárók kapcsán vetítette előre a jövőt. A Nautilus legénysége a napjainkban használt búvárruhákhoz hasonlót használ mélytengeri kalandjai során, és találkozhatunk a mai tézereknek megfeleltethető elektrosokkoló fegyverekkel is. Művében Verne rámutat az óceánokban rejlő lehetőségekre is, hiszen Nemo kapitány emberei az elektromosság mellett minden egyéb szükségletüket a tengerben fellelhető – akkor még végtelennek hitt – nyersanyagokból pótolják.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére 08:08
- A hajóépítés történetéről árulkodnak a svéd partoknál talált hajóroncsok 07:04
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap















